Berecz András: Érdekesen leckézteti a vírus az emberiséget

A régóta szabad demokráciák elvesztették azt a képességüket, hogy tempósan irányítani tudjanak, polgáraiknak szélsőséges helyzetben védelmet nyújtsanak – mondta a Vasárnapnak Berecz András énekes, mesemondó, akivel a karanténmesélésről és a mesék vigasztaló szerepéről beszélgettünk.

– Hogyan telnek a napjai a koronavírus-járvány idején? Azt mondják, nincs mesemondás hallgatóság nélkül…

– Valóban így van. Én magam is nagy változást élek meg ezekben a hetekben. Meg is kellett, hogy kapaszkodjak, mert ehhez hasonlót sohasem tapasztaltam. Volt két-három keserves napom.

Elgondolkodtam, hogy van ez, hogy ilyen pihesúlyú az én műfajom, hogy ilyenkor nincs rá szükség?

Amikor valami baj van a világban, akkor azt az embert irigylik, aki a földből kihúzza azt, amit meg is eszik, aki meg tudja magát védeni. Amit én csinálok, ahhoz kényes egyensúlyokra van szükség: békére, viszonylagos jólétre, ha bomlik az egyensúly, akkor nehézségek keletkeznek.

Berecz András (Forrás: Berecz András hivatalos Facebook-oldala)

Mikor ezt a bajomat harmadik napja hurcoltam, akkor egy kedves jó ismerősöm azt mondta:

Figyelj, hatalmasat tévedtél! Most van a mesére a legnagyobb szükség! Ott a világháló, dobálj föl egy-egy mozaikdarabot, mutass be valamit, amit te tudsz!”

S valóban, a jó mese, egy-egy kis sziporka, rövid történet megérinti a lelkeket, csitítják a fájdalmat, felemelik az emberek orrát, aki pedig még most is fennhordja, azokéra rákoppint. A mese most fontos igazán.

– Mit tehet egy mesemondó ilyen helyzetben?

– Az élet, a párbeszéd a világhálóra költözött. Ma már csak a szomszédokhoz, utcabeliekhez tud átkiáltani az ember, a világhálón azonban most nagyon sok fontos dolog van: így hát a mese is.

Én magam is elkezdtem űzni ezt az új mesterséget, melynek a „Palackposta” címet adtam. Meséket, történetek mondok, de szívemnek kedves képeket is be szeretnék majd mutatni. Reggeltől estig ezen jár az eszem, hogy hogyan tudom a meséket, történeteket ebben a formába átadni. Marci fiam vagy éppen én rögzítem a mesét, és feltöltjük az internetre. Meglepő, hogy milyen sok nézőre talál egy-egy ilyen történet. Sok biztatást is kapok, úgy látszik érdemes ezt csinálni. Persze néha nyögök, prüszkölök, tanulom még csak ezt a kurta műfajt.

Azonban megéri, jól esnek a visszajelzések, kicsit pótolja ezt az űrt, ami bennem is keletkezett.

PALACKPOSTA 4.

Bolondok napja

Gepostet von Berecz András am Mittwoch, 1. April 2020

Berecz András Palackpostái hivatalos Facebook-oldalán érhetők el.
 

– Mi jelenti a legnagyobb kihívást a „palackposták” elkészítésében?

– Elsőnek is furcsa, hogy magam mesélek, énekelek saját magamnak, és még filmezek is, a gyermekeimtől próbálom eltanulni a technikát. Másodszorra az jelenti a nehézséget, hogy két és fél, három percben tudjam összefoglalni a mondanivalómat… Mit mondjak, az én műfajom és az ízlésem a negyedórás meséknél kezdődik… Mivel az emberek mára borzasztó sietősek, így ezt is figyelembe kell vennem. És nem esik rosszul.

Ha az ember jól tud táncolni, akkor egy zsebkendőnyi területen is jól tud, ha nem tud, akkor hiába az egész parketta!

– A mesemondás nem mindig a szórakoztatás, hanem a vigasz funkciója is volt egyes vidékeken.

– Nem hiszem, hogy volt olyan tájegysége az országnak, ahol a mesemondás ne nyújtott volna egyszerre vigaszt is. Hirtelen gorombább hasonlataim is támadtak. Ennek a műfajnak voltak atlétái, például a szibériai hadifogságban Placid atya, aki tréfával, kedves beszédekkel, mindennapos történetekkel igyekezett az embereket megvidámítani, a lelküket megemelni.

Nem olyan régen olvastam, hogy idős varjúindiánok, lakoták, síksági indiánok mit vallottak egy amerikai antropológusnak vagy száz évvel ezelőtt:

„Amikor be voltunk szorulva a rezervátumba, akkor az ismeretlen betegségektől úgy hullottunk, mint a legyek. Az életünket a borókabogyónak és a szent bohócoknak köszönhetjük!”

Ezeknél a síksági indiánoknál különös intézmény volt szent bohócnak lenni, melyet saját nyelvükön heyokanak mondtak. Az ő hitük szerint a Mennydörgés dobverője, a szél is az ő beavatott kezükben volt! Ezek a szent bohócok mindent másképpen csináltak, mint ahogy a többiek. A terített asztalnál jajveszékeltek, hogy nincs mit enni, ínségben pedig elégedetten dörzsölték a hasukat. Amikor hideg volt, akkor meztelenül mozogtak a sátrak között, a nyári forróságban pedig dideregve vették fel a bundájukat. Amikor a jóléttől elbízta magát a többi, akkor ők káoszt csináltak: kiütötték a kezükből a finom falatokat, bekormozták az arcukat. Amikor pedig felborult a rend, bizonytalan volt a puszta lét, akkor a nép szemében ők jelentették a biztonságot.

– 2020-ra mennyire bízta el magát az emberiség? Mennyire becsülte le az előtte álló kihívásokat?

– Az emberiség egyszerre sok mindent érez: a nyomorultak nem bízták el magukat, mert ők eddig is mindennapi kenyérharcot folytattak. Ma is számos, a nyugati civilizáció alatt és tőle elzárt helyeken olyan létharc dúl, hogy ott nem az elbizakodottság van, hanem valami egészen más. Van egy kazak közmondás, amely Buda Ferenc fordítása alapján így szól:

„Neked vétked nincs, nekem étkem nincs”.

A fogyasztói társadalomban hihetetlen önbizalomra tett szert az ember. Olyanra, mely a korábbiakhoz nem is hasonlítható. Úgy tűnik, amikor fenyegető veszély közeledik, akkor még ő is térdre rogy. Elzárt lelke felé tapogatódzik, az öröklétet kémleli. Akkor kezdi el érdekelni az anyagon túli lét, amikor szembesül az elmúlással. Most nagy leckét kap az emberiség, mi, mindahányan. Reméljük, a sok fájdalom nyomán a szeretet, jóság, megértés gyarapodik.

Berecz András (Forrás: Berecz András hivatalos Facebook-oldala)

– A tengerentúlon, főleg az Egyesült Államokban alábecsülték a koronavírust. A 20. századi magyar társadalom alaposan megszenvedte a háborúkat, rendszerváltásokat. Mi magyarok felkészültebbek, fegyelmezettebbek vagyunk?

– Mára a régóta szabad demokráciák elvesztették azt a képességüket, hogy tempósan irányítani tudjanak, polgáraiknak szélsőséges helyzetben védelmet nyújtsanak. A fegyelem, a türelem, a kényszerű lemondás nekik nagyobb nyűg, mint azoknak, akiknek az emlékeikben ezek még elevenen élnek. Akik jobban össze voltak csiszolva, akik ismerik a veszteséget, a lemondást, azok könnyebben is védekeznek egy ilyen helyzetben.  

Érdekesen leckézteti a vírus az emberiséget.

A háborúban győztes és erősen meggazdagodott népek, a diktatúrában élő népek, és az egymásra utalt népek mind-mind másképpen viselkednek. Ezek persze elég durva általánosítások. Inkább csak sejtések. Reméljük a kilábalást ép lélekkel!

 

Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása: Berecz András hivatalos Facebook-oldala.

Bodrogi Gyula a Vasárnapnak: Ragaszkodni kell ahhoz, amit Csukás kitalált!

Ne temessük arcunkat „a képernyők delejes mezőibe”

A mesélés segíthet abban, hogy felhúzzuk a lelkeket! – Horti Zoltán mesemondó a Vasárnapnak

A hepe után mindig hupa következik!