Nem szakad meg a virágvasárnapi keresztútjárás hagyománya Debrecenben

Nem szakad meg a virágvasárnapi keresztútjárás hagyománya Debrecenben: a közösséget erősítő eseményt ezúttal a kijárási korlátozások miatt virtuálisan rendezik meg, a felekezetek püspökei pedig videóüzenetek formájában szólnak a hívekhez és a városlakókhoz.

A szervezők közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a húsvét városi és egyházi közös ünneplését 2012-ben szervezte meg először a Főnix Rendezvényszervező Debrecenben: a Református Nagytemplom mögötti emlékkert volt a helyszíne ezeknek az alkalmaknak, ahová a Csapó utcai sétálóövezettől indulva jutottak el a néphagyományokat felmutató táncos, karikázó lányok és a bibliai kort idéző jelmezesek.

A tapasztalatok megerősítették, a gyülekezetek, egyházközségek nagycsütörtöki, nagypénteki és nagyszombati egyházi ünneplését tiszteletben tartva a virágvasárnap lehet az az ünnep, amikor a templomok falait átlépve a résztvevők felekezeti hovatartozás nélkül együtt vonulhatnak Debrecenben.

 2017-től kiteljesedett az ünneplés: a résztvevők egy városi keresztúton haladtak végig, amelynek állomásainál a különböző felekezetek képviselői fogalmazták meg üzeneteiket. A közös keresztútjárás hagyománnyá lett Debrecenben, amit a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet sem akadályozhat meg – hangsúlyozták a szervezők, hozzátéve: a városi keresztútjárást korábbi képekben és archív filmfelvételeken keresztül idézik fel, a virtuális eseményt a https://www.facebook.com/events/521097688537479/ linken követhetik az érdeklődők.

Virágvasárnapi gondolatait a virtuális keresztút állomásainál mások mellett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Kocsis Péter Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, és Palánki Ferenc, Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök osztja meg a vasárnap délután négy órakor kezdődő keresztút követőivel. A virtuális eseményen közreműködik Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, folklórkutató.

MTI

Kiemelt képünk forrása: http://fonixinfo.hu/virtualis-keresztut/

Iratkozzon fel hírlevelünkre