Megbukott az Európai Unió

A járvány remek alkalom lehetett volna arra, hogy az Európai Unió bebizonyítsa: van létjogosultsága, és egy potens, valóban működő szervezet. Bár a pandémia még bőven nem ért véget, az máris kiderült, hogy a brüsszeli bürokraták elszalasztották a lehetőséget. Két tegnap megjelent hír tökéletesen rávilágít erre.

Az egyik arról szól, hogy az eurócsoport tagjainak nem sikerült megállapodniuk átfogó gazdasági intézkedésekről a járvány gazdasági kárainak enyhítésére. Olaszország volt az a tagállam, amely egy pénzügyi szolidaritási csomag elfogadására szólította fel a többieket. A kérést a déli tagállamok támogatták, az északiak viszont ellenezték, mondván, az Európai Központi Bank eddigi intézkedései egyelőre elegendőek a járvány kezelésére.

Olaszország így az elmúlt hetekben sokadjára maradt hoppon. Sokadjára derült ki, hogy mit is jelent valójában a szolidaritás az Unió északi tagjainak, ha konkrét cselekvésről van – vagyis inkább lenne – szó.

Van ugyanakkor egy terület, amelyen az Unió továbbra is azonnal „cselekszik”, ez pedig a demokrácia védelme. Még el sem fogadta ugyanis a magyar kormány a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, máris össztűz zúdult rá. Az Európai Parlament LIBE Bizottságára mindig lehet számítani, ha magyar jogszabályról van szó, nem volt ez másképp most sem, máris elkezdtek vizsgálódni. Ahogyan a Bizottság kül- és biztonságpolitikai főképviselője is elmondta, a testület a járvánnyal kapcsolatban fontosnak tartotta, hogy elfogadjon egy emberi jogokra és a demokrácia védelmére vonatkozó cselekvési tervet.

Aki eddig kicsit is kételkedett abban, hogy Brüsszelben a valódi problémák megoldása helyett pótcselekvés zajlik, az most bizonyosságot szerezhetett róla.

Az Uniónak tehát nagyobb probléma, hogy a magyar kormány határozatlan időre fogad el veszélyhelyzetet egy olyan válságban, amelynek a végét még csak megtippelni sem lehet, mint az, hogy vajon az olaszok tudnak-e hosszú távon védekezni a járvány továbbterjedése ellen.

Az nyilvánvaló, hogy a ragály leküzdése után új világ köszönt ránk – és most már az is egyre biztosabb, hogy abban az Európai Uniónak az eddigieknél is kisebb szerepe lesz.

Iratkozzon fel hírlevelünkre