Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Ha betartjuk a szakértők ajánlását, akkor a napjainkat, heteinket most otthon töltjük, és ez sok új lehetőséget nyit meg számunkra, ugyanakkor számos kihívás elé is állít minket. Korábban kevesebb időt töltöttünk együtt, most viszont a legtöbb nehézségünk, érzelmeink mind a ház falai között maradnak, és nem tudjuk úton-útfélen elpanaszolni a bánatunkat, sértettségünket és örömünket sem. Ebben a helyzetben több út van előttünk. Az egyik a megújulás és a megerősödés felé vezető út. Új szokásokat, új megoldásokat, új erőforrásokat találhatunk, amelyek megerősítik kapcsolatainkat. A másik út, ha a családtagjaimat okolom a kialakult helyzet miatt, ha a munkámból adódó feszültséget a gyereken vezetem le, ha a barátok hiányának feszültségében a páromat bántom. Hogyan kerülhető el a bántalmazás? A családi főszabály ez legyen: egymást szeretjük, és nem bántjuk!

A bántalmazás elkerüléséhez meg kell értenünk, hogy mi a bántalmazás. Talán elsőre a fizikai agresszióra gondolhatunk, és bántalmazóként egy férfi juthat eszünkbe. A kutatások alapján sokkal több mindenkit érint, mint gondolnánk. A legtöbb bántalmazás a családon belül történik és az összezártság még több feszültséget hozhat magával, ha nem figyelünk. Ez a szexuális erőszakra különösen érvényes, és a gyerekek nagy számban érintettek. Ők még inkább veszélyeztettek a krízisek idején, mivel ők ki vannak szolgáltatva a szülőknek. Bántalmazás az is, ha a szülő nem tudja megoldani a nehézségeit, és olyan információkat oszt meg a gyerekkel, amire ő még nem érett, és nem tud mit kezdeni a helyzettel, nő benne a bizonytalanság és kiszolgáltatottság. Ez a gyermek érzelmi fejlődését is megakaszthatja, vagy olyan felnőtt szerepbe kerül, ami személyiségének egyes részeit nagyon fejletté teszi, másokat pedig háttérbe szorít.  

Nem gátolja meg a családon belüli erőszakot az egzisztenciális biztonság és társadalmi helyzet sem. A kívülről „jól szituált” családoknál viszont sokkal nehezebben lát napvilágot az erőszak, könnyebben tudják mindezt elrejteni. A család önmagáról féltve őrzött, és a társadalom felé kialakított képe melegágya lehet a bántalmazásnak. Ebben sokszor összejátszik az egész család és az őket körülvevő környezet is azzal, hogy bagatellizálják, elfordulnak attól, amit látnak, vagy látni vélnek. Tovább menve az a szülő is együttműködik a bántalmazásban, amelyik szemet huny felette, vagy hallgatólagosan egyetért. Hasonlóan a férfi bántalmazottakról is kevesebbet hallunk, mivel velünk él a hiedelem, hogy „a férfi nem sír, nem nyafog”, és ők jobban tartanak a társadalmi megbélyegzéstől is.

Ennek fényében fontos leszögezni, hogy az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, mert beláthatatlan következményei lehetnek a bántalmazott jelenében vagy akár évekkel később is. Sem a szülőbántalmazás, sem a gyerek, testvér, sem a házastárs felé irányuló agresszió nem lehet megoldás. A düh és az agresszió velünk van, mindannyiunkban, viszont, hogy ezzel mit kezdünk, az a mi felelősségünk.

fotó: pixabay

Vannak alapvető meghatározásai a bántalmazásnak, de a legfontosabb, hogy minden bántalmazás nevezhető, amit a másik fél annak él meg. Ez lehet a túlzó büntetés, káromkodás, fenyegetőzés, zsarolás, lelki terror, lökdösődés, szexuális visszaélés és gazdasági erőszak. Ezek a helyzetek, és ebben a  szexuális és gazdasági abúzus is legtöbb esetben a hatalomról, a kontroll gyakorlásáról szól. Gazdasági bántalmazás, ha a házaspár egyik tagja anyagilag kiszolgáltatott és függő helyzetbe kerül a másiktól. Például, ha „zsebpénzt” kap, vagy minden kiadásra engedélyt kell kérjen. Szexuális bántalmazás, ha az egyik fél olyat tesz a másikkal, amiben ő nem partner. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazó hatalmat akar magának szerezni, kontrollálni akarja a másikat, irányítani az életét. Teheti mindezt azért, mert saját életét nem tudja irányítani, alacsony önértékeléssel, bizonytalan identitással bír, és ez csak akkor elviselhető számára, ha a másik önértékelését megtépázza. Lehetnek tanult családi minták, gyerekkori bántalmazás is a hátterében. Annak ellenére sem lehetnek ezek enyhítő körülmények, hogy mindezen működésmódok nagyon mélyen gyökerezhetnek a személyiségben és mivel a saját maga felett gyakorolt kontroll csekély, így szakember segítsége nélkül nehéz ezen változtatni.

Felelősségvállalás és erőforrások

A változásban segíthet az egyéni felelősségvállalás. Mindenkinek joga van a biztonságra és minden felnőtt személynek vállalnia kell tetteiért a felelősséget. Ha valaki bántalmazott, akkor meg kell erősítenie magában, hogy „nem velem van a baj, hanem azzal, ami velem történt”. A bántalmazó célja, még ha nem is tudatosan, de az, hogy az önértékelést, önrendelkezést leépítse. Így azt kell erősítenie annak, aki ezt elszenvedi, hogy ő maga jó, és segítséget kell kérnie, mert a helyzet viszont nem jó. Ez sem mindig könnyű, hiszen függőség alakulhat ki a két fél között, és a bántalmazott felnagyítja a másik fél jó tulajdonságait, amivel elviselhetővé válik számára, ami történik: „legalább dolgozik, legalább nem iszik, legalább nem csal meg, de egyébként szeret”. Az erőszak akármekkora szeretet mellett sem elfogadható, és nem lehet soha megoldás.

Normális körülmények között, amikor nincs járvány, érzéseinket sokfelé csatornázzuk, és egyértelmű határok vannak az életünk különböző színterei, szerepei és területei között. Most mindezek összemosódhatnak. Segít elkerülni az agressziót, ha újra gondoljuk a szerepeinket és határainkat. A „félig áteresztő és válogató” határok az egészségesek. Amikor meg lehet válogatni, hogy kit és mit engedünk be a négy fal közé, mennyi ideig engedjük be. Közösen döntünk-e vagy felülírjuk egymás döntéseit? Több időnk lehet magunkra, így figyelhetünk még inkább az érzéseinkre. Az érzéseink mit jelentenek számunkra, ki felé irányul valójában, mi a gyökere? Biztos, hogy a páromra, a gyerekre vagy a szüleimre vagyok dühös? Mit kezdek most ezzel az érzéssel? A megoldás és a felelősség a felnőtt ember kezében van.

Ez a te véleményed, ez az enyém, juthatunk közös nevezőre, vagy akár találhatunk egy harmadik megoldást. A negatív megjegyzések, például az „Ezt nem jól csináltad” helyett fokozottabban használjuk az énüzeneteket: „Nekem ez nehéz, nekem fáj, én úgy érzem magam most, mint…”.

A közös beszélgetésekkel is mélyül a saját magam és a másik érzéseinek, szükségleteinek ismerete, megértése. A családfa és családi minták megbeszélésével nagyobb rálátásunk lehet azokra a tanult mintákra, amelyet érdemes kerülnünk, és olyan erőforrásokat, példaképeket találhatunk, amelyek segítenek abban, hogy a körülöttem lévőket és önmagamat egyre jobban tudjam elfogadni és szeretni.

 

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt