Egymásra számíthatunk: ebben óriási erő és végtelen lehetőség van

Március 13-án jelentette be Orbán Viktor: hétfőtől Magyarország átáll a digitális oktatásra a koronavírus-járvány miatt. Tanár–diák–szülő fejében valószínűleg egyszerre kavargott száz meg száz kérdés: hogyan fogom megoldani a tanítást? Hogyan kapom meg a tananyagot? Hogyan fogom rávenni és felügyelni a gyereket, hogy valóban tanuljon? A hirtelen felszínre törő kérdések mögött a tapasztalat hiánya vagy kezdetlegessége adta valószínűleg a legnagyobb félelmet és kihívást. És minderre minden érintettnek két napja volt felkészülni. Talán nem túlzás azt mondani: a lehetetlennel volt egyenlő ilyen rövid idő alatt megoldani a problémákat. Most még nagyobb összefogásra, kitartásra és bizalomra volt szükség.

Az összefogás, a tenni akarás és kitartás példáját mutathatja meg nekünk egy kis település egyetlen iskolája, a Zichyújfalui Református Általános Iskola. Az otthonról való tanulás megoldására tett cselekedeteikről és az elmúlt hét tapasztalatairól beszélgettünk az iskola igazgatójával, Rideg Judittal.

– Mik voltak az első lépések, amiket meg kellett tenniük, hogy el tudják indítani a digitális oktatást?

A tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről legelőször valamennyien a sajtóból értesültünk március 13-án, késő este. Szürreálisan hangzott: „Hétfőtől”. –  És MI fogjuk csinálni! Hiszen pár órája még a suliban voltunk… Abban a kis iskolában, amelynek közössége csendesen él, dolgosan teszi hétköznapjait. Nem híres, nem hivalkodó közeg. Máskor talán észre sem veszik. Egy kistelepülés egyetlen általános iskolája.  „Hétfőre tehát rendkívüli értekezletet kell összehívnom…” – ezzel zárult gondolataimban a péntek este.

Másnap az Oktatási Hivatal is tájékoztatta az intézményvezetőket, mit is jelent a megváltozott munkarend. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Magam sem gondoltam, hogy oktatásforradalmi órák, napok következnek. Percről percre változott minden. Az internet szinte felrobbant a hírre, módszertani eszközök százai töltötték be az online teret, és az azonnal keletkezett piaci rést. A hétvége ötleteléssel, kutatással telt. Arra kértem a pedagógusokat, hogy mindenki a saját tantárgyában gondolkodjon, mi lehet a legjobb megoldás ebben a sohasem látott helyzetben.

Közben az iskola életében meghatározó vezetőkkel, lelkészasszonnyal, polgármester asszonnyal, egyeztettem. „A mi kis iskolánk hogyan fog erre áttérni?” – kérdezték mindketten. Csak annyit tudtam mondani, hogy a tanítás nem szakadhat meg… A gyerekeknek szüksége van ránk! Ezekben a napokban még csak a tavaszi szünetig gondolkodtunk. Aztán bizonyossá kezdett válni, hogy nemcsak a rendszer bevezetéséről van szó, hanem a rendszer kiépítése után annak fejlesztéséről, talán a tanév végéig. Ez még hihetetlenebbnek tűnt.

Az általam sokszor elolvasott hivatalos értesítés hangsúlyozta: nem egy hosszabb szünet kezdődik, hanem valami egészen új megközelítése az oktató-nevelő munkának. Főleg ez utóbbit volt nehéz elképzelni, hiszen még a tanteremben sem egyszerű nevelni…

Az eszközök csak ezután jutottak eszünkbe: az ilyen-olyan alkalmazás feltételei, a digitális osztálytermek felépítésének nehézségei… hiányzó laptopok, számítógépek és digitális tudás…

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

Láttuk magunk előtt a gyerekeinket, a családjaikat – mindegyiküket jól ismerjük – hogyan birkóznak meg ezzel? Mi az a teher, amit rájuk tehetünk anélkül, hogy beleroppannának?

Azonnal felmerültek munkáltatói, tanügyigazgatási kérdések is. Hiszen az intézmény törvényes működése a legfontosabbak egyike. A kérdések csak gyűltek… Tehát az első nehéz lépés az elindulás volt: merre menjünk? Hogyan lehet ezt megoldani? Oktatni, jó, de nevelni, hogy?

A kérdésre úgy foglalnám össze a választ, hogy az új munkarendet az előírások betartásával az iskolánkra kellett szabni. Amit a legjobban szeretünk, és amire leginkább büszkék vagyunk: az iskolánkra jellemző integráló, családias légkört kellett tovább vinnünk a tantermen kívüli oktatás-nevelés irányába. „Szeresd, de nem ölelheted…” A református iskola egységessé a lelkiségben gyökerezik. Most válik igazzá, kihívássá a számunkra:

„Neveld a gyermekedet a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól” (Péld. 22,6).

– Milyen technológiák segítségével kapcsolódnak be az oktatásba az otthon maradt gyerekek?

A helyzetfelismerés a technikai problémákat is megoldotta. A családokban vannak okostelefonok, ugyanakkor a laptopok, számítógépek nem általánosak. Arra is gondoltunk, milyen nehéz egy eszköz használatát megtanulni – egyedül. A mobilok mindig kéznél vannak, az alapvető funkciókkal: hang- és képtovábbítására alkalmasak.

Pár óra alatt felmértük, hol van eszközprobléma, kinek kell segítség. Segítő kézből sem volt hiány: a kollégák családjaikat is mozgósították. Az igazán rászorulók laptopot, iskolai számítógépet kaptak, több családban bevállalták az internetbekötést. A szülők is felismerték, hogy a szerepük döntő az eszközök biztosításában, és a legegyszerűbb digitális megoldás a számítógépek hiányában a mobiltelefon.

Kiválóan hasznosítottuk az eddig kapcsolattartásra használt osztály Messenger-csoportokat – ezek most az oktatás színtereivé léptek elő. A Facebookon osztályonként hoztunk létre távoktatáscsoportokat, ahol egy-egy új óra egy-egy új bejegyzésként könnyebben követhető. Ugyanis nem mondtunk le arról, hogy a tanulókkal lehessünk! Belegondoltunk a gyerekek és a szülők helyzetébe: ma még iskola, holnap csak kiadott feladathalmaz… Ezt semmi esetre sem akartuk!

Forrás: zichysuli.hu

– Eltelt egy hét az új munkarenddel. Milyen tapasztalatokat sikerült szerezniük?

A hétfői egész napos tantestületi értekezletet követően keddtől azonnal bevezettük az új munkarendet. Az első hét valamennyiünk számára egészen más, izgalmas, e mellett persze nagyon megterhelő és nehéz volt.

Eddigi tapasztalataink szerint tanulói oldalon sokkal nagyobb önállóságra, kitartásra és koncentrációra van szükség, mintha tanteremben személyesen oktatnánk. Csak a személyes kompetenciák kiépítettségének birtokában esélyes a módszer, mint például: feladattudat, feladattartás, egyéni felelősség. Ugyanis a jelenlegi helyzetben nem tudjuk többször elmondani, és megvárni, amíg hajlandó elővenni a könyvét… A pedagógusoktól is jóval több terhelést, egészen más tanulásszervezést és órára felkészülést igényel a tantermen kívüliség, a nevelőmunkáról nem is beszélve. Csak a napi kihívások tarthatják életben a gyerekek motivációját. A családok a kapcsolattartást fokozottan igénylik, rengeteget jelent nekik, hogy nincsenek magukra hagyva, van visszacsatolás a tanulási folyamatban. A pedagógus hivatástudata döntő, ennek birtokában áldoz személyes idejéből a családsegítő munkára. A tanár most a szülőt és a tanulót is inspirálja a közös fejlődésre, a minőségi munkára.

A gyerekek délelőtti foglalkoztatása sokszoros energiáinkba kerül, de ez betudható az egyelőre nagyfokú tapasztalatlanságunknak is. Viszont azt is látjuk, hogy a szülő személyes támogatásával eredményesebb az oktatás, mint eddig a tanteremben volt. Ahol a szülő támogatóan van jelen: a gyerek szebben ír, jobban igyekszik, mert munkájáról a visszajelzés azonnali és azt a szülő is látja… Nem a következő fogadóórán tudja meg…

– A tanteremben megvalósuló oktatás talán egyik legfontosabb pillére, az azonnali visszajelzés most egy új színtérbe helyeződött át. Hogyan kapnak visszacsatolásokat a gyerekektől a leadandó házi feladatokon kívül? Hogyan értékelik a szülők a jelenlegi helyzetet, egyáltalán lehet beszélni a digitális munkarend pozitív hatásairól?

A módszer újdonsága nagy sikert aratott az első napokban. A harmadik, negyedik napon ismerték fel a felsős gyermekek azt, hogy ez bizony hasonló felelősségi és kötelességi kérdéseket vet fel, mintha iskolában lennének. Hiszen minden ugyanúgy visszanézhető, követhető, ellenőrizhető, értékelhető. Sőt! Az egyéni teljesítmény itt sokkal nagyobb hangsúlyt kap.

A tanítókhoz, tanárokhoz visszaküldött fotók, videóüzenetek is azt tükrözik, hogy tanítási időben tanulóink továbbra is sikeresen tanulnak! Sőt, a megszokottól eltérő tevékenységekhez jutottak, mintha iskolában lettek volna. Kertben mozogtak, házimunkát végeztek, hétköznapi matematikát gyakoroltak. Nem is beszélve az alkotótevékenységekről, projektfeladatokról. A gyakorlásra szánt leckéik délután négyig elkészültek, a pedagógusok ellenőrizték azokat. Nem szólt a csengő, mégis tartalmasan pergett a nap… A tanítói, tanári instrukciók más-más formában érkeztek, a tanítási hatékonyság, eredményesség azonban egyértelműen és jól mérhető.

A szülői visszajelzések most pedig különösen fontosak. Nagyon sok pozitív megerősítést kaptunk telefonon, Facebookon, Messenger-csoportokban. A szülők hálásak a küzdelmeinkért, az órákon nyújtott személyes segítségért. A számunkra küldött Facebookos vélemények önmagukért beszélnek.

Forrás: zichysuli.hu

– A jelenlegi munkarendben hogyan kell elképzelni egy napjukat?

– Munkánkat a Református Pedagógiai Intézet (RPI) és az Oktatási Hivatal ajánlásának figyelembe vételével szervezzük, melyről a szülőket az iskola honlapján tájékoztatjuk.

Az iskolánkban heti keretben és napi keretben is dolgozunk. A heti keret azt jelenti, hogy hétfő reggel közös áhítattal indulunk a lelkészasszony vezetésével. Pénteken pedig én szoktam a heti eseményeket áttekinteni, és a jövő heti feladatokat ismertetni. Ilyenkor kerül sor arra is, hogy gratuláljunk az elért egyéni és csapateredményekhez, megéljük, megtapsoljuk sikereinket. Ezek sarokpontok az iskola életében, meg kell maradniuk. Most videóüzenetekkel jutnak el az osztálycsoportba ezek.

A napkezdő áhítatokat egy hitoktató–tanító kollégánk közvetíti videóüzenetben minden osztályba, a gyerekek várják, hallgatják ezeket. Különösen nagy öröm számunkra, hogy így a szülőkhöz is eljutnak ezek, a családok hétköznapjaivá is válnak a lelki alkalmak.

Az eddig használt órarendeket megtartottuk. A gyerekek részt vesznek az órákon, és aktivitásuk nyomon követhető. Órai munkájukról, alkotásaikról fotókat készítenek, csoportos hívásban hangosan olvasnak, hangüzenetekben olvassák fel fogalmazásaikat, népdalt énekelnek vagy verset mondanak… A lehetőségek száma végtelen. Az órarenddel a gyerekek, családok napirendje is könnyebben mederben tartható. Nagy segítség ez. Hiszen a szervezettség döntő az eredményesség, hatékonyság szempontjából a tanulásban is.

Messengeren kérhetnek segítséget a tanítási időben bármikor a gyerekek és a szülők.  A telefonos megkeresés is működik szünetekben vagy az órákat követően. Ez még nehezen tartható időkeretekben, ami érthető az indulás miatt. Éjszakába nyúlik, mire minden a helyére kerül… Kihívásokkal teli egy napunk, de minden fáradozást megér, hogy hivatásunkat nem kell feladnunk. Nálunk a tantestületi szakmai összefogás, tenni akarás, pedagógus-elhivatottság az alapja a kiváló, példaértékű helyzetmegoldásoknak. Fontos, hogy minden szakember, aki jelen volt korábban a pedagógusmunka támogatójaként, ne essen ki a rendszerből. Gondolok itt hitoktatókra, óraadóra, gyógypedagógusra, fejlesztőpedagógusra, logopédusra, mozgásfejlesztőre, iskolapszichológusra.

Ezért a szakmai oldalon is óriási a fejlődés. Napok alatt évek kerülnek a hátunk mögé. Nincs mankó, anélkül járunk. Egymásra számíthatunk: ebben óriási erő és végtelen lehetőség van.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy szolgálatunk fontos, és erre a feladatra hívott bennünket! Korábbi nagy vágyunk, miszerint a szülőkkel együtt neveljünk, most megvalósul. Erre mi is rácsodálkozunk… Isten adjon erőt valamennyiünknek, hogy helytálljunk!

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: pixabay.com