Szoknyát kellett viselniük a kisfiúknak is egy skót iskolában

szoknyát

Egy skóciai általános iskolában november 4-én a fiúknak is szoknyában kellett iskolába menniük. Több szülő felháborodott a tanárok kezdeményezésén.

Tavaly óta november 4-e a „szoknya napja” a spanyol iskolákban, amikor is minden gyerek – nemtől függetlenül – szoknyában megy iskolába. Ennek oka, hogy egy kisfiút megbüntettek, amiért egyik nap szoknyában volt. Másnap szolidaritásból tanárai és osztálytársai is szoknyát húztak.

Idén a skót fővárosban található Castleview Primary általános iskola vezetősége úgy döntött, csatlakozik a kezdeményezéshez. Arra kérték a szülőket, hogy november 4-én kisgyereküket – nemtől függetlenül – szoknyában küldjék iskolába. A szokatlan kérésre több szülő felháborodott, és visszaüzentek a tanároknak, hogy hagyják békén a gyerekeiket.

Egy Megan nevű anyuka, akinek a fia az edinburgh-i iskolába jár, a következő Twitter-bejegyzést tette közzé:

„A fiam ötéves, és egy ilyen felszólítás érkezik az iskolából! Hagyjuk, hogy a gyerekek gyerekek lehessenek!”

Egy másik Twitter-bejegyzésben, szintén egy anyuka a következőt írta:

„Ha egy kisfiú szoknyában akar iskolába menni, engedjék meg neki. De miért helyeznek nyomást az emberekre, hogy győzzék meg a fiukat, hogy szoknyát húzzon, különben bigottnak fogják tartani őket?”

A tanárok saját frusztrációikat vetítik ki a gyerekekre?

Az iskola szerint egy hatévesekből álló osztály állt elő az ötlettel, miután hallottak a spanyolországi kezdeményezésről. A vezetőség álláspontja, hogy „szeretnék, ha intézményük befogadó lenne, és az egyenlőséget népszerűsítené”. A tanárok pedig azt üzenték a felháborodott szülőknek: „Szeretnénk azt az üzenetet közvetíteni, hogy a ruhák nemtől függetlenek és mindenki szabadon kifejezheti magát, amilyen módon csak szeretné”.

A szülőknek azt is felajánlották, hogy a fiúk húzhatnak a szoknya alá leggingset, hogy kényelmesebben érezzék magukat. Valamint akinek nincs otthon a méretének megfelelő szoknya (nincs hasonló korú lánytestvére, és kisfiú létére nem szokott szoknyát hordani), annak az iskola biztosít.

A kezdeményezés ellen nem csak a szülők, de a Campaign for Real Education (Kampány a Valódi Oktatásért) nevű szervezet is felszólalt. A szervezet egyik tagja, Chris McGovern szerint a felnőttek az ilyen kezdeményezésekkel saját frusztrációikat próbálják kivetíteni a gyerekekre.

A felháborodást követően a városi tanács végül azt a döntést hozta, hogy a gyerekeknek nem kötelező részt venni a kezdeményezésben.

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

Iratkozzon fel hírlevelünkre