Lemondott a lélegeztetőgépről, hogy életet mentsen

Egy észak-olaszországi 72 éves katolikus pap megélte a krisztusi tanítást: életét adta egy nála fiatalabb koronavírussal küzdő betegért. Miután kiderült, hogy pozitív a pap koronavírus-tesztje, külön lélegeztetőgépet kapott, melyet viszont egy másik rászoruló betegnek adott át. Ezt követően erőt vett rajta a vírus, és rövid időn belül belehalt betegségébe.

A megható és mély hitvallásról tanúskodó esetről az olasz hírportálokon kívül az angol newsweek.com számolt be. A hírportál szerint a katolikus atya március 15-én Lovere városában hunyt el, miután a lélegeztetőgépről lemondott egy másik, fiatalabb beteg számára. 

Szolgálati helyén közismert és szeretett személy volt Don Giuseppe atya. Halálhíre számos hívet, ismerőst megrendített. Egyesek így emlékeznek rá:

„Az önfeláldozás igazi mártírja, mint ahogy Szent Maximlián Kolbe volt Auschwitzban, aki önként helyet cserélt egy édesapával, és megölték”. 

Egy olyan atya, aki ismerte Don Giuseppét, imádkozva így vall róla: „Don Giuseppe Berardelli patrónája, védőszentje  azoknak, akik koronavírusban szenvednek, vagy őket gyógyítják. Könyörögj érettünk!”.

A hírportál a Vatikánhoz fordult, hogy bárminemű hozzáfűznivalót szándékoznak-e mondani az esettel kapcsolatban, de idáig nem érkezett válasz.

Berardelli atya egyike azon 6000 személynek, akik a COVID-19 vírus által okozott betegség miatt hunytak el Olaszországban. Jelenleg itt esett áldozatul a legtöbb ember a világszintű járványnak.

 

Fotó: tgcom24.mediaset.it

Iratkozzon fel hírlevelünkre