Louisiana abortuszmentessé vált a koronavírus miatt

Louisiana az első, hivatalosan is abortuszmentes állam Amerikában. A hétvégén kiadott határozat értelmében ugyanis minden nem életmentő műtétet elhalasztanak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Számos államban adtak ki hasonló intézkedéseket, de csak Ohio és Texas jelezte, hogy az abortuszokra is vonatkozik a korlátozás.

Miközben Ohio államban továbbra is folytatódnak a terhességmegszakítások, és a texasi klinikák is csak most kezdenek reagálni a rendelkezésre, Louisianában már bezárt az amerikai állam három nagy abortuszklinikája, ami azt jelenti, hogy látszólag problémamentesen elfogadták a korlátozó intézkedést – számolt be róla a Lifenews.com.

Benjamin Clapper helyi életvédő a lapnak azt nyilatkozta, minden olyan beavatkozást elhalasztanak az új egészségügyi rendelet értelmében, amely nem sürgősségi ellátás vagy életmentő műtét. Erre a hivatalos tájékoztatás szerint azért van szükség, mert az egészségügynek szüksége van a kapacitásaira a COVID-19 elleni küzdelemben beleértve a kezelések során alkalmazott védőfelszereléseket is.

A Clapper által vezetett életvédő szervezet a rendelkezést követően telefonon kereste meg az állam három abortuszklinikáját, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy valóban bezártak, de tervezik, hogy felveszik a kesztyűt a rendelkezéssel szemben.

Texasban az új törvény értelmében április közepéig kell majd beszüntetni a nem létfontosságú beavatkozások végrehajtását, beleértve a terhességmegszakításokat is.

Mindeközben Ohioban egyelőre az érintett intézetek megtagadták a rendelkezés betartását arra hivatkozva, hogy az abortusz hozzátartozik az alapvető egészségügyi ellátáshoz. A többi amerikai államban, ahol nem született hasonló rendelkezés, szintén zavartalanul folynak a terhességmegszakítások.

Iratkozzon fel hírlevelünkre