Legyünk elérhetőek gyermekeink számára! Nehézségek és lehetőségek az összezártságban

A koronavírus terjedésével eddig nem tapasztalt, nehéz helyzettel áll szemben minden család: az otthoni munkavégzés, tanulás és az összezártság mindenki számára szükségessé teszi újfajta megküzdési stratégiák kifejlesztését. Mit tehetünk annak érdekében, hogy támogatni tudjuk (párként) egymást, (szülőként) gyermekeinket és (gyermekként) idős szüleinket a járványveszély idején? A válaszokat Cserey Miklóstól, a Szülőnek Lenni Program alapítójától kapjuk meg.

– Miért olyan nehéz otthon maradni? Egy kisgyereknél ez talán még érthető, de azt látjuk, hogy számtalan korosztály, idősek vagy a fiatal felnőttek sem tartják be az önkéntes karantént: bulit szerveznek, elmászkálnak otthonról még akkor is, ha idős nagyszüleikkel laknak együtt…

– Elsősorban azért, mert tényleg nehéz. Az otthonmaradás majdnem olyan, mintha szabadságon lennénk. Ilyenkor eszünkbe jut, hogy mit kellene már régóta megvenni, elintézni, elvinni javítani, ami nem volt sürgős, de most lett rá időnk. És mindezt most nem szabad, mert nem szabadságon vagyunk, hanem egy kicsit karanténban. Most azt érezzük, hogy jobban lenne időnk elmenni a barátokhoz, a nagyszülőkhöz, de nem lehet. Ez bezártságérzetet ad, ami nekünk, felnőtteknek is kihívás.

A gyerekeknél korosztályonként más a helyzet.

A kisgyereknek nem annyira igénye, hogy elmenjen,

ő otthon is szeret játszani egyedül, a testvéreivel, szüleivel. Persze szereti a játszóteret, szeret akár otthon, akár másutt, más gyerekekkel lenni, de neki a szabadság otthon is szabadság.

Nagyjából ugyanez érvényes a kisiskolás gyerekekre, nekik tanulási szempontból nehezebb a helyzet. Nekik még nincsenek tanulási szokásaik, nem tanultak meg még eléggé tanulni, nehezen tudják egyedül csinálni, különösen az időbeosztás részét.

Most mindenképpen nehezebben megy a gyerekeknek az egyedül tanulás, most több szülői segítség kell.

A felsősöknek kicsit könnyebb a tanulási helyzet, mert már több mindent tudnak megoldani egyedül, nekik inkább a társaság hiányzik, az iskolai közös történések.

A bezártságot a kamaszok sínylik meg leginkább.

Nekik az online térben való állandó kapcsolatban levés kismértékben csökkenti ugyan az elzártság érzését, de ők nehezen fogják bírni.

Láthatóan sok iskolának is nehézséget jelent az online tanítás, mások a módszerek, mások a lehetőségek. Ez remélhetőleg egy közös tanulási folyamat az iskola, a diák és a szülő együttműködésében. Az iskolának is nyilván el kell „viselni”, hogy egy darab otthoni számítógép elé nem tud egyszerre két-három különböző korú gyerek leülni. és kapcsolatban lenni az iskolával, ezt másként kell szervezni. Ehhez is több szülői segítség kell majd.

Valószínűleg minden gyerek számára újra kell írni a kütyüzés szabályait, de ennél is javaslom, hogy a korlátlanságot ne tekintsük elfogadható megoldásnak szülőként, mindenképpen legyenek valamilyen szabályok.

Végezetül az idősekről: az élethez kell az aktivitás, ebben benne van a kimozdulás, beszélgetés a szomszédokkal, bevásárlás, együttlét az unokákkal, palacsintasütés, közös séta, fagyizás. Ezek az aktivitáselmaradások a feleslegesség érzését keltik, depressziós állapotot hozhatnak létre.

– Mit tehetünk azért, hogy a hétköznapok egy kisgyerek számára jól strukturáltak, elviselhetőek maradjanak? Rengeteg kezdeményezés van az interneten arra vonatkozóan, hogy megosztanak online tartalmakat előadóművészek, stb, de jó, ha csak erre támaszkodunk a  bezártságban?

Az egyik fő kérdés tényleg a strukturáltság.

Ez a szülőknek sem egyszerű feladat, mert a munkahely sokszor strukturálja a napunkat, nem kell nekünk megtenni, de most meg kell tennünk. A szülők és a gyerekek is hozzászoktak ahhoz, hogy amikor a szülő otthon van, akkor nem dolgozik, mármint munkahelyi munkát, de most más a helyzet. Most dolgozni kell a szülőnek is, ezért a gyereknek is el kell fogadni, hogy a szülő ott van, de mégsem elérhető. Ez akkor valósítható meg jól, ha megpróbáljuk tényleg strukturálni a napunkat. Mikor nézzük meg együtt az iskolai feladatokat a gyerekkel, mikor kell neki egyedül foglalkozni vele, s a szülő tudja a munkahelyi feladatait csinálni.

A strukturálást érdemes megbeszélni, akár előző este, akár aznap reggel, de lehetőség szerint mindenki tudja, hogy mire számíthat. A jól tudott kereteket könnyebb elfogadni, tudomásul venni. Kellenek állandó elemek, de jól jöhet egy kis játék, pl. minden nap más családtag a programfelelős, aki a közös programokat kitalálja, az ebédet és a vacsorát szervezi. Ez kisgyerekeknél is lehetséges, természetesen nem neki kell megcsinálni, de amikor elkezdjük, ő aktívan „irányítja” a folyamatot.

– Hogyan strukturálódik egy család újra eredményesen, ha minden eddigi megszokást sutba kell dobni?

–  Nem biztos, hogy mindent sutba kell dobni, de az biztos, hogy tudatosan kell végiggondolni a működésünket. El kell fogadni, hogy ez nem egyszerű feladat, nem fog magától megoldódni. Mindenképpen türelmesnek kell lenni, az eddig eltelt néhány nap nem elég ahhoz, hogy mindent azonnal a végleges jó módon működtessünk.

Új lehetőségek is adódnak, most több otthoni feladatba lehet bevonni a gyerekeinket, most megint új megoldásokat lehet kialakítani. Most minden nap együtt ebédel a család, ebben is támaszkodni kell a gyerekeinkre, a főzésben, az előkészítésben, a terítésben, mosogatásban. Most bevonhatjuk őket a mosásba, amit eddig esetleg nem tettünk. 

A kisgyereknek elsősorban az a fontos, hogy velem lehessen mint szülővel, s ezek a dolgok ugyanolyan értékűek számára, mint a közös játék.

A nagyobbak számára pedig arra lehetőség, hogy segítsenek, hogy megkapják a szüleiktől a „hasznos tagja vagy a családnak” elismerést. Semmiképpen nem úgy kell a helyzetre nézni, hogy én mint szülő hogyan kössem le a gyerek figyelmét, mit csináljak, hogy ő ne unatkozzon. A gyerek is küzdjön azon, hogy találjon magának elfoglaltságot. Talán egy kicsit többet olvas, utánanéz olyan dolgoknak, amik érdeklik. Segíti ezeket a folyamatokat, ha naponta beszélünk arról, ki milyen érdekes dolgot csinált. Fontos a szülői példa is, ha mi is egyfolytában az interneten lógunk, akkor miért és hogyan várjuk el a gyerektől, hogy ne ezt tegye.

Megint más a hétvége, akkor egy kicsit ki kellene kapcsolódni, kipihenni a hétköznapok újfajta nyomását, de ezt sem tudjuk a már megszokott eszközökkel megoldani. Ehhez keresni kell az új otthoni megoldásokat, erősíteni kell a szülői munkamegosztást, vagy új tennivalókat, feladatokat kell kitalálni, amiben a gyerekeinkkel közösen veszünk részt. Most lehet átnézni a régóta nem használt dolgokat, most kell együtt átrámolni a téli és nyári dolgokat. Összefoglalóan annyit mondhatnék, hogy nem kell sokkal több új dolgot csinálni, de sokkal több dolgot érdemes együtt csinálni.

– Mi az, amit mi, szülők lelki értelemben tehetünk azért, hogy gyermekeink számára megkönnyítsük az elkövetkező időszakot?

A gyerekeink újfajta feszültségeket, stresszt láthatnak rajtunk, ami őket zavarja, mert nem tudják, hogy hogyan segítsenek, illetve nem tudják, de sokszor hiszik, hogy ők okozzák. Olyankor is hevesen és indulatosan fogunk reagálni, amikor a gyereknek ehhez semmi köze nincsen, de ő ezt nem érti, csak a feszültséget látja.

A helyzet mindenkinek nehéz, mert egyszerre kell megfelelni több szerepünknek: munkavállaló, szülő, házastárs, gyerek az idős szülők számára. Ez konfliktust okozhat, érezhetjük azt, hogy nem lehet egyszerre mindennek és mindenkinek megfelelni, sőt a többiek is érezhetik azt, hogy nem kapnak belőlünk eleget. Ezért van most több türelemre szükségünk.

Javaslom, hogy mindenki együtt vegyen részt a működési mód kialakításában.

Legyünk elérhetőek a gyerekeink számára. Ez nem azt jelenti, hogy ugrani kell, ha kér tőlünk valamit, de azt igen, hogy jelezzünk vissza, látjuk és értjük, hogy szüksége van ránk, és érezzünk együtt vele, hogy még nem tudunk hozzá kapcsolódni. Nyugodtan mondhatjuk, „tudom, hogy neked rossz, hogy most nem játszunk együtt, de nekem most a munkahelyi dolgomat kell csinálni, rögtön fogok jelentkezni, ha végeztem”, vagy „tudom, hogy régóta vársz rám, és tudom, hogy ez most rossz neked, nagyon sajnálom, de még mindig nem érek rá, de majd elmesélem, hogy mit csináltam, és te is elmesélheted, hogy közben mit csináltál”. Ezek azt mutatják a gyereknek, hogy együtt érzünk velük, s már alig várjuk mi is, hogy együtt lehessünk velük.

– Sokan vészharangot kongatnak, hiszen Kínában a járványveszély elmúltával megszaporodott a válási keresetek száma, ugyanakkor vannak olyan hangok is, amelyek szerint a jelen helyzetben felértékelődhet a család szerepe, ami erősíti ezt az alapvető társadalmi egységet. Mit tehetünk, hogy az utóbbi legyen a jellemző ránk?

Ahol a családban régebb óta mélyülő nehézségek vannak, ott erős hatású az összezártság. Előhozhatja a problémákat, de előhozhatja a megoldásokat is. Ott is előfordulhat, ahol ez nem tudatosodott mindeddig, de az együttlét előhozza a nehézségeket.

Vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy nem egyformán működünk, ezekben most talán érdemes nagyobb türelmet gyakorolni egymás iránt. Erről beszélgetni is lehet, és megállapodásokat kötni.

Talán most a legfontosabb, hogy

a jó párkapcsolat nem arról szól, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy kinek a kívánságát teljesítjük!

Újra kell gondolni a működésünket, és azokat keresni, amik jól működnek. Persze nem lehet mindent ugyanúgy csinálni, de ha szívesen megyünk együtt színházba, akkor lehet a tévé előtt is színházi estet csinálni. Erre sok lehetőséget ad ma az internet világa, még akár a gyerekeinkkel is.

Lehet ünnepi ebédeket és vacsorákat is szervezni, kiderülhet, ezt otthon is nagyon jól meg tudjuk csinálni. Jó ebéd, szépen megterített asztal, rohanás nélkül, egy-egy pohár borral, gyerekeknek külön koktéllal, málnaszörp narancs karikával. A gyerekektől kérhetünk szépen hajtogatott szalvétát és gyertyát az asztalra.

Csinálhatunk olvasós délutánt hétvégén, amikor mindenki elmeséli, hogy mit olvas, miért azt választotta, mi tetszik neki benne, miért ajánlaná nekünk vagy a barátainak.

– Az otthoni tanulás kényszerhelyzet, sok negatív kritika mellett hallani olyan hangokat is, hogy a diákok kifejezetten élvezik, várják az újabb feladatokat. Mit tanácsol a pedagógusoknak, akikre szintén nagy terhet ró az elkövetkezendő időszak?

– A pedagógusoknak is nagy kihívás a jelenlegi helyzet. Szinte senkinek nincs gyakorlata az ilyen oktatásban, de vannak, akiknek kevés a digitális tudásuk is. Az saját célra történő internethasználat egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki jártas lenne a digitális eszközök oktatási célú használatában.

Én azt nem tekintem digitális oktatásnak, ha valaki e-mail-ben megírja, hogy mit kell elolvasni, és utána milyen kérdésekre kell írásban válaszolni. Azt már inkább, ha egy-egy tárgykörben kérdéseket tesz fel a tanár, és azt kéri a diákoktól, hogy gyűjtsenek információkat a kérdésekre, megjelölve a forrást is. Majd amikor ezt megküldik a gyerekek, akkor 2-3-4 gyerek azt kapja feladatul, hogy közösen készítsenek egy végleges anyagot a tárgykörben. Ez lehet akár kisesszé, de lehet feltételezett riport Nagy Sándorral az életútjáról, vagy egy folyamatosan nehezedő kérdésekből álló „Legyen ön is milliomos!” kérdéssorozat a válaszokkal, legalább 10 kérdésben.

Ezek nem mennek egyik napról a másikra, erre a pedagógusoknak is készülni kell, és több tapasztalatcsere szükséges.

Összegezve, azt tanácsolom a pedagógusoknak, hogy bízzanak a gyerekek kreativitásában, és higgyék el, sok váratlan jó megoldást fognak találni. Ez a helyzet alkalom arra is, hogy a gyerekek (meg)szeressék az önálló munkát és felfedező tanulást.

– Hogyan tudjuk támogatni, otthonmaradásra bírni nagyszüleinket?

Már említettem, hogy az aktivitás, a szükségesség érzése nagyon fontos a lelki egyensúly fenntartásában. Sokat kell beszélni telefonon a nagyszülőkkel, akár az unokáknak is, majd ők együtt kitalálják, hogy így mit tudnak egymásnak nyújtani. Hagyni kell, hogy elmeséljék a napjukat, illetve azt, hogy mit láttak a tévében, hallottak a rádióban. Segíthetjük őket abban, hogy feladatokat adunk nekik, keressenek az unokáknak érdekes, jó műsorokat, felhívhatjuk a figyelmüket mi érdekes műsorokra. Lehetőleg ne a vírussal kapcsolatos hírekkel ijesztgessük egymást, hanem más programokról beszélgessünk. A nagyszülőkkel is beszélgethetünk arról, hogy mit olvasnak, olvassanak. Kérjük meg, hogy rendezzék a régi emlékeket, képeket, stb. A nagyszülőknek is elengedhetetlen, hogy fontosnak érezzék magukat az életben és a család életében. Azt valahogy természetesen meg kell oldani, hogy ne kelljen elmenniük otthonról, s akkor már csak az marad hátra, hogy a magunk és az unokáik érdekében kérjük őket az otthonmaradásra.

Nem tudni, hogy meddig fog tartani a be- és elzártságunk, de szerencsére a technikai eszközök sokkal közelebb tudnak tartani minket, és a leleményességünk sok új elemet hozhat a hétköznapjainkba. Nem tudom, hogy két hét, egy hónap múlva mi lesz a helyzet, de ma ezek a legfontosabb dolgok, amiket végig tudunk gondolni.