Önmaga ellen fordulhatott a védelmi rendszer Burkinában

43 áldozatot szedtek a „nép védelmezői”. Az egyik önkéntes helyi milícia lemészárolt és felégetett három falut, mert „valószínűleg” dzsihadisták rejtőzhettek ott.

Burkina Faso jó ideje küzd már a genocídium jellegű népirtás problémájával. A dzsihadisták erőszakosságai 2015 óta különösen is elszaporodtak az országban. A Hungary Helps ezért is vesz részt egyébként aktívan az ottani helyzet stabilizálásában – nem ismétlődhetnek meg a Közel-Kelet történései.

Az elmúlt két évben 650%-al nőttek a lakosságot ért terrorista támadások.

A rendkívüli események rendkívüli rendelkezésekért kiáltottak. A kormány létrehozta az „önkéntesek a haza védelméért” törvényt, amely lehetőséget biztosított a településeknek, hogy mindenki felállíthassa a maga helyi védelmi erőit. Az önkéntesek két hét katonai kiképzést,majd fegyvert kapnak, így a helyi milíciába betagozódva hatékonyabban védhetik övéiket.

Egy kétségbeesett kormány intézkedése volt ez, amikor azt látta, hogy saját hadereje képtelen már megállítani a terrorizmus futótűzként való terjedését az országban.

Néhány hete azonban furcsa fordulatot vettek az események.

Március 8-án három falut támadott meg az egyik legnagyobb védelmi milícia, a Koglweogo. Állításuk szerint önvédelemből tették – szerintük – vélhetően dzsihadisták rejtőzhettek a falvakban. Az események azonban a terroristáktól már megszokott mészárlásról, gyújtogatásról és fosztogatásról árulkodtak.

Az Amnesty International több szemtanút is megszólaltatott. Az egyik Dinguila-Peulh-i elmondta, hogy a támadók hajnali fél hat körül érkeztek, elkezdtek lövöldözni, 24 embert gyilkoltak meg, köztük két öreget is. (A helyi kultúrákban az idősek pozíciója különösen is értékes helyet foglal el, legtöbbször a falvak dolgainak igazgatását intézik, gyakorlatilag helyi „bölcsekként” tartják számon őket.)

A holttesteket a katonák pénz után átkutatták és magukkal vittek hét motorbiciklit, hat másikat pedig felgyújtottak.

„Ezután Bargába indultak, ahol még több embert megöltek, onnan pedig Ramdolla-Peulh-ba, ahol a házakat gyújtották fel.”

Aznap 43 áldozatot szedtek a nép védelmezői, a Koglweogo milicistái.

Keveset tudni arról, mennyire elszámoltathatók ezek a csoportok, egyáltalán mennyi kapacitása van a rendszernek arra, hogy felelősségre vonja az újonnan kialakult fegyveres csapatokat tetteikért, de félő, hogy érdemes lenne a krízisben tüzet oltani hivatott, ám a károkat súlyosbító erőket feloszlatni.

Kapcsolódó cikkeink:

Azbej Tristan: Ne az történjen Afrikában, ami néhány éve a Közel-Keleten!

Azbej Tristan: Magyarország segíti a Burkina Faso-i keresztényeket

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre