Gyógyulás a rejtett bántalmazás következményeiből

A szerző nem teketóriázik, már a könyv első lapjain felhívja a figyelmet, hogy a pszichológiai bántalmazás alattomos és rejtett természetű, és a bántalmazottak gyakran nem is tudják, mi történt velük. Számos bántalmazó fellelhető a kapcsolatokban (család, párkapcsolat, munkahely, iskola vagy akár vallási közegek), és a bántalmazottak érzik, tudják, hogy valami nincs rendben, de sokszor nem mernek lépni. Ahogy a szerző fogalmaz:

korunk egyik legrejtettebb igazságtalansága.

Ennek orvoslásában, az egészséges önkép és önértékelés visszaállításában segít az író az olvasónak. A könyv olyan örök érvényű fogódzókkal látja el azt, aki kezébe veszi, melyekhez érdemes időről időre visszatérni. Egy pajzsot ad a szerző a gyógyulni, erősödni vágyók kezébe, melyet kér, hogy aktívan használjanak, hiszen a passzivitásnak egyik eredménye a bántalmazás elviselése, mely ellen éppen tenni akarnak.

A szerző előbb három kategóriába sorolja, majd kifejti a pszichológiai bántalmazás jellemzőit. Első körben a bántalmazottakat túlélőknek nevezi a szakember, hiszen a szakmán belül is ez a bevett szokás, illetve felváltani kívánja a sok esetben használt áldozat szót egy pozitív tartalmú kifejezésre. A második körben röviden azt vizsgálja meg, hogy kik, miért, hol, mikor és hogyan követnek el pszichológiai bántalmazásokat. A kifejtés során a szerző mérgező személyekként jelöli meg azokat, akik valamilyen személyiségzavarból kifolyólag bántalmaznak másokat a környezetükben minden empátiától mentesen. Humorral, de találó jellemzőkkel mutatja be a nárcisztikus, a szociopata és a pszichopata zavarral küzdők jellemzőit, akik sok esetben bántalmazóként jelennek meg egy-egy ember életében. A miértek, a hogyanok és a mikorok megértése mentén arra a fő vonalra hívja fel a segítő szakember a figyelmet, hogy a bántalmazó folyamatos, sok esetben passzív-agresszív befolyás függőségébe tartja áldozatát, vagyis a túlélőt. A harmadik pont a túlélők közös ismertetőjegyeit foglalja magában, melyek közt fellelhető a nagyfokú alkalmazkodókészség, erős az empátiára való készségük, illetve az önreflexióra való készség és igény is nagy náluk. 

Miután a helyzet hátterét sikerült feltárni, a gyógyulás hat lépcsőjének mezejére vezeti az író az olvasót, bízva abban, hogy segítségére lehet a felépülésben.

Az első szakasz a kétségbeesés. Számos szituáció mentén festi az olvasó elé az író a probléma felismerésének módjait, illetve konkrétan szembesít, hogy ijesztő, de szükséges a felépülés első szakaszának káoszán túlesni, melynek végén felcsillan a remény, hiszen túl lehet lépni a következő lépcsőfokra. Jellemző erre a szakaszra a „nem mehet ez így tovább érzése”. Ami fontos:

Nincs gyógyulás, ha nem maradunk a realitás talaján.

A második pillér az ismeretszerzésről szól. A szakértő, ahogy a terápiás folyamatokban is, a könyv lapjain át felhozott kérdések, témák mentén segíti az olvasót a minél szélesebb információk feltárásában önmagát, a bántalmazót, a szituációkat, de különösen a bántalmazó felismerhető módszereit illetően. Sorra példák mentén támasztja alá a bántalmazók tettenérhetőségét egy-egy szituációban, melyekkel a túlélőt próbálja sarokba szorítani az illető. 

A harmadik lépcsőfok a gyógyulás útján a felébredés. Ebben a szakaszban számos felismerésre lelnek a túlélők, és képesek körülírni a velük történteket, illetve már nem érzik magukat izolálva, és felcsillan a remény, hogy végig tudnak haladni a gyógyulás teljes folyamatán. Ebben a szakaszban mérhetetlen dühöt és ingerültséget tapasztalnak a túlélők, ami természetes velejárója a folyamatoknak. Jellemzően a „hogy merészeltek velem így bánni” érzése van jelen.

A negyedik lépcsőfok az elhatárolódásé. Ez az időszak a határok kijelölésének feladatát jelenti. Jellemzően ilyenkor a túlélők korlátokat szabnak bántalmazóikkal szemben, vagy teljes mértékben megszakítják az adott személlyel a kapcsolatot. Erre az időszakra a „ne tovább” felismerése a találó az állapot megnevezésére.

A cél, hogy megfelelő érzelmi távolságban képes legyen „méregteleníteni” magát a túlélő a bántalmazótól elszenvedett sérelmektől.

Lassan elérkezünk ahhoz, hogy a romok közül szárba szökkenhessen a remény virága. Az ötödik szakaszt ezért is a helyreállítás szakaszának nevezi a szerző. Itt kulcsszerepet kap a türelem, mellyel rendelkeznie kell a túlélőnek ahhoz, hogy amit eddig elért, hamarosan az utolsó lépéssel be is teljesítse. A szakasz jellemző felismerése: „tudjuk, hogy többé már nem uralhat minket a bántalmazó”, és újra lehet álmokat szőni.

Azok után, hogy helyreállt a rend az életben, már csak egy lépcsőfokot kell meglépni és megtartani, ami nem más, mint a fenntartás. E szakaszt elérve többen a túlélők közül visszatérnek egy-egy korábbi szakaszhoz, hogy még inkább megerősítsék gyógyulásukat. Ebben a szakaszban elengedhetetlen kellékként jelenik meg a „soha többé” szilárdsága. Aki idáig elér, azt tapasztalja, hogy fejlődött és jobbá vált. Mind a hat szakasz mentén és a könyv végén található személyes reflexiók segítségével egy új önmagunkra találhatunk – vallja az amerikai szerző.

Összességében elmondható a könyvről, hogy a hétköznapi, nem szakavatottak számára is olvasmányos, érthető nyelvezeten, őszintén szól az érdeklődőkhöz a szerző. A sorok közt kirajzolódik, hogy segítő szándéka a könyv révén kilométereken, időn és téren áthatolva meg tudja érinteni azt az embert, aki vállalkozik a gyógyulás hat lépcsőjének megtételére, hogy túlélővé váljon. 

Gyöngy-Pethő Krisztina

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com