Szalézi Szent Ferenc tanácsai arról, hogy mit tegyünk, ha betegek vagyunk

Legyen szó krónikus betegségről vagy influenzáról, Szalézi Szent Ferenc jó tanácsokkal lát el bennünket, amelyek segíthetnek elviselni a különböző kórokkal járó fizikai megpróbáltatásokat.

Betegnek lenni nem könnyű, különösen, ha a betegség hosszabb ideig tart. S mivel ilyenkor szinte csak azzal törődünk, hogy meggyógyuljunk, ez minden mást háttérbe szoríthat, beleértve még akár a hitünket is.

Szalézi Szent Ferenc a Bevezetés az áhítatos életbe című művében jó tanácsokat ad mindazoknak, akik betegségben szenvednek, és megemlít néhány kulcsfontosságú szempontot, amit érdemes megfontolni.

Hallgassunk az orvosra, és szedjünk be minden gyógyszert, orvosságot, és vegyünk magunkhoz minden  szükséges tápanyagot Isten iránti szeretetből, emlékezve közben az ecet és az epe keserűségére, amelyet Ő megízlelt irántunk való szeretetéből.

Vágyjunk az egészségre, a gyógyulásra, hogy szolgálhassuk az Urat.


Hirdetés

Ha nincs más lehetőség, fogadjuk el a halálos diagnózist, és várjuk a mennyországot. Legyünk készek meghalni, ha Ő úgy akarja, hogy beléphessünk a mennyek országába.

Vezetőkép: Szalézi Szent Ferenc. Forrás: ferencesekzeg.hu

Forrás:
aleteia.org
'Fel a tetejéhez' gomb