Közel Afrikához – magyar segítségnyújtás a harmadik világban

– Hogyan csöppent bele egy magyar lány egy kifejezetten Afrikát célzó programba?

– Mindig ki akartam menni Nyugat-Afrikába, a frankofón országokba – franciát tanítok, és gondoltam, ott nekem talán egyszerűbb, mint az angol területeken. Két és fél éve éltem Tanzániában önkéntesként egy árvaházban, de ott nem találtam a helyem. 

– Ha jól értem, ez még nem a Közel Afrikához.

– Nem, az csak ezt követően lett az életem része, múlt év szeptemberében csatlakoztam hozzájuk. Ez egy teljesen magyar kezdeményezés, és egyelőre egy nagyon kicsi alapítvány. Lángh Júliát, aki többször járt Nyugat-Afrikában, ismertem már, ő jött hozzánk az iskolába előadást tartani. Mondta, hogy már régen volt Afrikában, ajánlana maga helyett valakit, aki nemrég jött vissza. Így ismertem meg Morris Andreát, aki létrehozta a Közel Afrikához Alapítványt. Írtam neki, hogy szívesen mennék én is. Végül egy UNESCO-projekttel kijutottam Zambiába. Ott kiderült, hogy a projektvezető működtet egy iskolát, de rengeteg gyerek különböző okokból nem tud iskolába járni. Többek családja nem tudja fizetni még azt a kevés tandíjat sem, amit ez a suli kér, van, akit az egyház támogat és van, aki a pénzhiány miatt egyáltalán nem tud iskolába járni. Eszembe jutott, hogy Andiék Maliban vezetnek egy hasonló gyermektámogatási projektet, aztán rákérdeztem, hogy mi lenne, ha beindítanánk egy ilyet ott is – így kezdődött minden.

– Melyik országokban zajlanak projektjeitek?

– Alapvetően Malival és Zambiával foglalkozunk.

– Most láttam, hogy épül-szépül Maliban egy iskola. Amikor elkészül, mi a következő lépés? Vannak további mérföldkövek, esetleg más országok, ahova elvinnétek a munkátokat?

– Fut a kézmosó-projektünk, ami az iskolai WC-k felújításában és kézmosó állomások kialakításában segít, bevezeti a kézmosás fontosságának az oktatását is. Az iskola egy focipályát is tervez építeni magának, amiben segíteni szeretnénk nekik. Ez egy nagyon szegény negyed, utat is kellene építeni, és a pályának is örülnének a gyerekek. Ezek mellett a tanárképzés is folyik, de egyelőre azért küzdünk, hogy a tanárokat kint kifizessék. Évek óta tervezünk nyári tanárképzést biztosítani, de ez sem könnyű vállalkozás, mert ugyan a tanárok várják a képzést, ahhoz, hogy tényleg részt tudjanak venni benne, az kellene, hogy erre az időszakra is kapjanak fizetést – Maliban a tanárok csak a tanévre kapnak bért, nyáron nincs munka, így hát nincs fizetés sem. A fizetés egy hónapra nagyjából 20 000 forint lenne fejenként, amit tíz tanárnak kellene biztosítani.

– Forrás hiányában felmerül annak a veszélye, hogy a tanárok esetleg elmennek máshová?

– Inkább az a baj, hogy még a kevésnél is kevesebb pénzből kell ilyenkor gazdálkodniuk.

Az alapítvány legfontosabb célja, hogy ne csak közvetlen segítséget nyújtson, hanem eszközöket,  módszereket is átadjon, amikkel később a segélyezettek lábra tudnak állni.

A tanárképzés is azért jó, mert ők ott tanulhatnak valamit, amit aztán tovább tudnak adni. Megyünk a nyáron Zambiába is, az ottani projekt még nagyon friss, szó van róla, hogy egy mini tanárképzést is csinálunk ott.

– Hányan viszitek ezt a hátatokon?

– Ketten vagyunk aktív tagok az alapítványban. A zambiai projektet én viszem, Andi foglalkozik lényegében minden mással, én pedig besegítek, ahol tudok. Például, ha lesz Maliban tanárképzés, azt én irányítom majd. Ezért most nem akarok belevágni nagyobb dolgokba, bár lennének ötleteim, de inkább azt csinálom kicsiben, amit tudok követni, illetve munka mellett belefér az időmbe. Nyilván az lenne a jó, ha találnák egy nagy szponzort, aki el tudna vinni akár egy egész osztályt is. Minden évben indíthatnánk új osztályt és az iskola is tervez bővülni…

– Az oldalatokon láttam, hogy minden felkarolható gyermek körülményeit bemutatják: honnan jött, miért szorul támogatásra, milyen kilátásai vannak. Személyesen találkoztok velük, vagy máshonnan szerzitek az információkat?

– Évente egyszer próbálunk kijutni mindkét országba. A kintlét nem, de a repülőjegy drága. A kinti kapcsolataink mellett nekünk is van egy hosszú kérdőívünk, amiben szinte mindenre rákérdezünk a gyerekek életével kapcsolatban: hány testvére van, kivel él, ki tartja el, mit szeret, hogy megy neki a suli, aztán ebből állítjuk össze az anyagot, de ha dönteni kell arról, hogy kit támogassunk, ez a dokumentum segít.

– Van itt valamiféle szűrő, ami működik? Gondolom, nem tudtok minden gyereknek iskolát biztosítani.

– Alapvetően a kintiek ajánlanak gyerekeket a programra. Legutóbb küldtek 16 gyereket, abból tízet kellett kiválasztanunk. Ez természetesen nagyon nehéz. Volt olyan, aki nem is járt még soha iskolába és olyan is, aki járt, de nem tudnak fizetni érte a szülei. Megkérdeztem egy ismerősömet, aki élt is Afrikában, foglalkozik is kisgyerekekkel, hogy mégis, hogyan döntsek. Ő azt a szempontot tanácsolta, hogy azok a gyerekek, akik fiatalabbak, most kezdenék az iskolát, nagyobb eséllyel kerüljenek be, mint az idősebb társaik. Fontos a sikerélmény a gyerekeknek is, de a projekt szempontjából is fontos, hogy legalább valamennyire sikeresek legyenek a suliban, hogy a támogatók motiváltak legyenek, és továbbra is segítsenek egy-egy gyereket.

Szívem szerint mindenkinek segítenék, hiszen minden gyereknek joga van az oktatáshoz.

– Mennyibe kerül egy gyermek havi tandíja?

– Maliban 3500 forint,  Zambiában havi 4000. 

– Mennyire népszerű ez a program? Hogy értek el embereket, támogatókat?

– Elég gyorsan összejöttek a támogatók az ismerősök, a család, barátok, az ismerősök ismerősei köréből. Marketingre nem tudunk költeni, legfeljebb a Facebookon időnként. Azt remélem, ha ez beindul és működik, akkor még több gyereket tudunk majd támogatni.

– Az adakozó lelkületű emberekben, főleg talán Afrika kapcsán mindig merülnek föl kételyek, hogy biztos jó helyre kerül-e a pénzük.

– A kételyek ellenében az a garancia, hogy minden évben megyünk ki, és állandóan tartjuk a kapcsolatot a helyiekkel, ismerjük őket. De például most március 6-án ünnepeljük az alapítvány szülinapját egy Közel Afrikához est keretében a Politechnikumban. Lesz útibeszámoló, közös afrikai zenélés és egy Magyarországon élő afrikai mesél majd Guineáról, ahonnan ő érkezett. Ide szeretettel várunk mindenkit!

– Említetted, hogy ez egy önkéntes munka, ami valószínűleg sok energiát emészt fel. Ha többen lennétek, jelentősen egyszerűsödne a helyzet?

– Változó, hogy mennyi energiába kerül. Én azt szeretném, ha állandó önkénteseket tudnánk találni, akikre bizonyos feladatokat rá lehetne bízni: közösségimédia-kampányt, az oldalunk karbantartását, az adminisztratív dolgokat. Mert feladat van bőven!

 

Varga Gergő Zoltán

 

A márciusi találkozó Facebook-eseménye ezen a linken érhető el, az Alapítvány oldala pedig – a programokról, gyerekekről, támogatásról részletesen – innen.

A megjelent képeket Surányi Annának köszönjük.