Nigéria elnöke jelenti: „A Boko Haram gyenge!”

A nigériai kormány megint nekifutott annak, hogy struccpolitikával kezelje a mindennapos mészárlásokat.

Muhammadu Buhari, Nigéria elnöke újfent kijelentette, hogy kormánya „jelentősen meggyengítette a Boko Haram haderejét és képességét arra, hogy gond nélkül szálljon- és tartson meg nigériai területeket.”

Ez utóbbi idézet Garba Shehu kormányszóvivő szájából hangzott el, aki az elnök hivatalos közleményét tolmácsolta.

A közlemény tulajdonképpen a legutóbbi garkidai támadás hivatalos elítélése volt a Buhari-adminisztráció részéről, ebbe a kontextusba illesztették bele a „lényegi mondanivalót”, miszerint nincs semmi baj.

A Boko Haram egyre erősödik, a nigériai kormány pedig évek óta ezzel az egy ütőkártyával operál, a fulánikról pedig – akiknek tavaly több halálos áldozatuk volt, mint a világhírű terrorszervezetnek – szó se esik.

„Ezek a polgárokat ért alkalmankénti és epizodikus támadások merő propaganda a terroristák részéről, hogy erősnek állítsák be magukat, megtévesztve a társadalmat, miszerint az ő haderejük nincs meggyengítve vitéz csapataink által”

– közölte most az elnök.

Mindazonáltal a garkidai jelentések arról szólnak, hogy azon a napon épp állomásoztak a településen nigériai katonák, de visszavonultak a terroristák elől.

Az „alkalmankénti” támadásoknak 2020-ban eddig 250 halottja van és még több sebesültje, a több tucat elrabolt áldozat mellett.

 

A témában olvasásra ajánljuk: 

Öt templomot gyújtottak fel Nigériában, rengeteg a halott

 

Kiemelt képünk illusztráció, forrása a Custom Ink.

Iratkozzon fel hírlevelünkre