FRISSÍTVE A tömegbe hajtott egy autós egy németországi farsangi felvonuláson

A közlemény szerint a gépkocsi vezetőjét a helyszínen elfogták. A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság jelentése szerint legkevesebb tízen sebesültek meg, köztük gyerekek.

Egy ezüst színű kombi Mercedes hajtott a kisvárosban összegyűlt emberek közé, akik a farsangi időszak legfontosabb napjaként számon tartott húshagyó kedd előtti hétfő (Rosenmontag) alkalmából tartottak felvonulást.

Az autó nagyjából 30 métert tett meg az emberek között, a sofőr még gázt is adott, amikor behajtott közéjük. A rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

A Frankfurter Rundschau című lap a hírportálján szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autós a felvonulást néző emberek közé hajtott, méghozzá szándékosan, a rendezvény miatti lezárásokat megkerülve és teljes gázzal. Úgy tűnt, mintha gyermekeket szemelt volna ki áldozatnak.
Volkmarsen Németország nyugati részén fekszik, Kassel és Göttingen térségében. A kisvárosban nagyjából hétezren laknak. A hétfői felvonulásra 1500 embert vártak a szervezők.

A legfrissebb információk  szerint a gázolásnak több tucat, rendőrségi források szerint harminc sebesültje van, köztük gyermekek. Legkevesebb heten súlyos állapotban vannak, közülük néhányan életveszélyben. Halálos áldozata nincs a történteknek.

A gázoló egy 29 éves férfi, környékbeli, német állampolgár, a helyszínen elfogták.
Szándékosan hajtott a tömegbe. Pontos indítéka még nem ismert. Egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy tette merénylet, vagyis politikai vagy vallási indíttatású bűncselekmény.
A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk – HR) jelentése szerint a rendőrségi szóvivő helyszíni nyilatkozatával nagyjából egy időben a tartományi belügyminisztérium közölte: még nem lehet kizárni, hogy merénylet történt. A gázoló nagy sebességgel hajtott a tömegbe. Egyelőre nincs kihallgatható állapotban. A nyomozás vezetését a frankfurti központú tartományi főügyészség átvette a helyi szervektől – közölte a minisztérium.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb