Fésűs Éva nem írónak készült, még egyetemre sem mehetett a háború után. Egy életen át gyors- és gépíróként dolgozott, mégis Kossuth-díjas írónőként búcsúzott el a világtól egy évvel ezelőtt.
„Lassan elengedő gyökereimben
érzem a remegést,
s egy mámorító titkot,
hogy élni nagyon szép volt.
Csak ezt akartam elmondani még.”
(Részlet Fésűs Éva Szeretném még elmondani c. verséből)
Fésűs Évát csodálatos meséin keresztül ismerte meg az ország, pedig első írásai 10 éves korában versek voltak. Legelső művére így emlékszik: „Az első versemet nem is én írtam le, hanem édesapám, aki meghallotta, hogy járva-kelve egy kis macis verset mondogatok, s papírra vetette azt. Beküldte egy Tündérvásár nevű újságnak, ahol le is közölték, névvel és életkorral feltüntetve. Nekem ez nagyon nagy dolog volt, így aztán később is verseket írtam…”.
Fésűs Éva 1926. május 14-én született Cegléden, és három éves korában a család Kiskunhalasra költözött, majd fiatalkorát Vácon töltötte. Katolikus iskolába járt, és a hit egész életét végigkísérte. Sosem készült írónőnek, pedig a mesék körbeszőtték mindennapjait, és verseit olvasva gimnáziumi tanára is biztatta a költészetre. A háborút követő időszakban azonban vallásos háttere és osztályidegensége miatt esélye sem volt egyetemre menni. Kereskedelmi középiskolában szerzett érettségi bizonyítványt, és gép-gyorsírás tanári oklevéllel is rendelkezett.
hirdetés
Fésűs Éva Kossuth-díjas író, költő. A felvétel 2017. március 15-én a Parlamentben készült az állami kitüntetések átadásán.
MTI/Kovács Attila
Tizenhat éves korában lépett be életébe későbbi férje, Temesi Lajos, akivel megismerkedésük szerencsés véletlenek sorozata volt. Éva egyik verse megjelent a Nemzeti Újság vasárnapi mellékletében, és éppen ebbe az újságba csomagolta be egy férfi a javítandó nadrágját, amelyet Lajos apjához vitt. Így került a verskedvelő fiatal Lajos kezébe az újság, amely megpecsételte a sorsát. Annyira megtetszett neki a vers, hogy kinyomozta a lány címét, és levelezni kezdtek. A fiatal szerelembe azonban közbeszólt a háború, mert Lajost besorozták. A háború után ismét egymásra találtak, és ötvenkét évig el sem eresztették egymást.
Három gyermekük született, akiknek az írónő gyakran mesélt, első meséjét kisfiának írta. Ezt egy ismerősének biztatására beküldte a rádióba, ahol aztán le is adták 1955-ben. A forradalom után a Magyar Rádió külsős munkatársa lett, ahol húsz éven át dolgozott. Ezekben az években született meg a Toppantó kisasszony és A fogfájós nyuszi is.
1950-től egészen haláláig Kaposváron élt, és ott is alkotott.
Egy szabályt kellett betartania műveinél: a vallásos témákat kerülnie kellett.
Az évek során több száz műsora és huszonnyolc mesejátéka került adásba.
A csodálatos nyúlcipő (1987)
Mesekönyvei kevésbé voltak népszerűek az elején, pedig több mint húsz művet adott ki, és egy felnőtteknek szóló verseskötete is megjelent. 1973-ban elkészült A palacsintás király filmváltozata a Magyar Televízióban, amely a Magyar Televízió Nívódíját is kivívta. A tévében leadott bábfilmjei közül a legismertebbek a Csodálatos nyúlcipő és a Tapsikáné fülönfüggője voltak.
A kilencvenes és a kétezres években díjak sorozatait ítélték meg az írónőnek: a Közbiztonsági Érdemrend aranyfokozatát, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, Területi Príma Díjat és a Kossuth-díjat is megkapta. Kaposvár díszpolgárává avatták. 2019. február 21-én hunyt el Kaposváron, 93 évesen.
