Harmadik alkalommal rendezik meg a hétvégi magyar iskolák találkozóját

Potápi – aki a rendezvény pénteki megnyitóján előadást tart – azt mondta, a világban 250 hétvégi magyar iskola működik, ahol a külföldön élő magyar gyerekek magyar nyelvet, történelmet tanulnak, és hagyományőrzéssel, a magyarság kultúrájával foglalkoznak. Az iskolák fő célja az anyanyelv és a nemzeti identitás megőrzése.

A legnagyobb létszámú ilyen iskola a torontói Árpád-házi Szent Erzsébet Magyar Iskola, ahol mintegy kétszázan tanulnak – tette hozzá.

Potápi Árpád János a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az évente megrendezett találkozó célja a hétvégi magyar iskolák tevékenységének koordinálása.

Az idei esemény egyik témája az lesz, hogyan lehet egységes oktatási felületet biztosítani a hétvégi magyar iskoláknak, hogy ne maguknak kelljen metodikai módszereket kitalálniuk. A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János kara ennek érdekében távoktatási felület létrehozásán dolgozik – közölte az államtitkár.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a Határtalanul! program legfontosabb újdonságairól és friss pályázati felhívásairól a Miniszterelnökségen 2020. február 11-én. MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb