18 emberrel végeztek terroristák Burkina Fasóban
Február első napján ismeretlen fegyveresek törtek be Lamdamol városába, ahol legalább 18 embert meggyilkoltak. A Barnabas Fund jelentése szerint az áldozatokat tudatosan válogatták ki a terroristák.
Pontosan nincs magyarázat arra, hogy milyen szempontok alapján szelektáltak, annyi viszont bizonyos, hogy a halottak közt voltak keresztények is.
Robert Milogo, az egyik keresztény áldozat ápolóként szolgált. Milogo nemrégiben saját döntéséből utazott Észak-Burkinába, hogy segítségére legyen a terrortámadásoknak leginkább kitett embereknek. Őt kiemelték a tömegből, majd meggyilkolták.
A térségben legalább félmillióan kényszerültek elhagyni otthonukat.
A népirtás mértékét is megütő burkinai helyzetről személyes, nemrégiben tett látogatása alapján Azbej Tristan államtitkár is több ízben beszámolt, valamint beszélt arról is, hogy
Magyarország tudatosan foglalkozik a krízis kezelésével, hiszen az ottani káosz hullámait Európában is megérzik az emberek.
A Heti TV-nek adott interjújában elmondta: „Azt szeretnénk, hogy ne az történjen, ami a Közel-Kelet esetében volt; hogy a világ humanitárius szervezetei, kormányai több év késéssel reagáljanak és kezdjék el elindítani a segélyprogramjaikat.”
Kiemelt képünk forrása a Barnabas Fund.