75 évvel ezelőtt fejeződött be Budapest második világháborús ostroma. Az ostromgyűrűben rekedt nyilasok brutális tömeggyilkosságai, emberiesség ellen elkövetett bűncselekményei máig borzalommal töltik el az emlékezőket. De kik voltak a nyilasok, miért és milyen szerepet vállaltak az ostromlott székesfőváros életében? Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettesével beszélgettük.
– Budapest ostroma során milyen nyilas alakulatok lehettek a bekerített fővárosban?
– A kérdés nagyon jó, ugyanis erre valószínűleg soha senki nem fog tudni már választ adni, mert azt maga a már szétesőfélben levő nyilas apparátus sem tudta. Válasszuk ketté a kérdést: egyrészt voltak a nyilas kormányzat által felállított, kifejezetten katonai célú egységek, másrészt pedig voltak a „belügyi”, vagyis a nyilas uralmat szolgáló csoportok. Az előbbibe tartozott például a Fegyveres Nemzetszolgálat, amelybe kifejezetten nyilas párttagokat vártak. Az utóbbiba tartozott a hivatalos Nemzeti Számonkérés Szervezete, illetve az egyre inkább utcai bandákra hasonlító pártszolgálatos fegyveresek csoportjai. Ezek voltak a kifejezetten nyilas alakulatok. Viszont például a két egyetemi rohamzászlóaljat már nem sorolnám ide, náluk más volt a háttér. A Nemzetszolgálathoz sorolható hungarista harccsoportok jól és bátran küzdöttek, a pártszolgálatosok tagjai viszont inkább a harcok alóli felmentést és a fosztogatási lehetőséget preferálták. Csak becsülni lehet létszámukat – mindent együttvéve maximum néhány ezer fő, ebből a pártszolgálat maximum ezer ember.
Máthé Áron (Forrás: Nemzeti Emlékezet Bizottsága)
– 1944-ben kik állhattak a nyilaskeresztesek közé?
– A nyilasok többnyire az ipari és kereskedelmi munkások, illetve a nagyvárosokban mindenütt megtalálható, bizonytalan egzisztenciájú alsóbb rétegek közül kerültek ki. De voltak közöttük kereskedelmi dolgozók, kiskereskedők, kistisztviselők, egy-két mérnök, sőt, templomfestő is. Budapesten az október 15-i hatalomátvétel utáni időkben a tagságban fokozatosan teret nyertek a lumpen, garázda életvitelt folytató desperadók, sőt, a piti köztörvényesek is megjelentek soraikban. A december eleji úgynevezett „nyilasvonattal” is sokan elhagyták a várost, valamint a nagyüzemekben meglevő nyilas alapszervezetek is bomlásnak indultak. Végül december 24-e, az ostrom kezdete után még volt egy kitörési kísérlet, ekkor tényleg csak a legsötétebb alakok vagy a hányódó, kallódó figurák maradtak a gyűrűben.
– Hogyan működött a Nyilaskeresztes Párt az ostromlott fővárosban? Milyen emberiességellenes és háborús bűncselekményeket követtek el?
– A nyilasok általános terror alatt tartották a lakosságot. Nem csak az üldözöttek élete forgott veszélyben, hanem jóformán akárki a célkeresztbe kerülhetett. A XIV. kerületi pártszervezet székházában egyszer az egyik nyilas főnök izgatottan kiabálta: „Vigh, nagy fogást csináltunk. A belvárosból hoztunk egy pacákot, 40 000 pengő van a bőröndben!”. Máskor öt embert vittek be a pártházba, akik „Nem látszottak zsidónak. Biztos volt pénzük és aranyuk”. Az egyik zuglói nyilas még 20 év múlva is indulatosan említette: „Rechtmann [főkerületvezető] azért gurult be rám, és azért váltatott le, mert a január 1-én beküldött öt zsidó értékeit nem küldtem be. Az apja f…át, loptak ők is eleget, nem?”. Ezen kívül nőket erőszakoltak meg, és számos kivégzést, sőt, tömeggyilkosságot is hajtottak végre, sokszor a Duna-parton. Nemegyszer szörnyű módon bántalmazták és megkínozták foglyaikat.
Német és nyilas alakulatok a Budai Várban, Szent György tér, a sikertelen kiugrási kísérlet után. (Forrás: Fortepan)
– Az elmúlt évek levéltári kutatásainak eredményei mit mutattak meg a nyilasok kegyetlenkedéseiből?
– A kommunista időszakban érthető módon arra „utaztak” a nyomozó szervek, hogy minél több, sokszor egészen képtelen bűncselekményt varrjanak a nyilasok nyakába, mint például, hogy kegyetlenkedésük nyomán a pincében 20 cm vastagon odaszáradt a vér. Ilyen volt az is, amikor vádló tanúk nélkül, hallomás alapján ítéltek életfogytiglanra egy 14 éves fiatalt! Mára sajnos számos esetben kibogozhatatlanná váltak az egykori történések szálai, így inkább csak a különféle, tipikussá váló motívumokat lehet megkülönböztetni. Csonka Laura levéltáros írt egy példaértékű összefoglalót a XII. kerületi Kun András ex-páter ügyéről – néhány nap alatt zavarták le az eljárást, és nem történt rendes kivizsgálás sem. Ez egyrészt érthető – másrészt viszont így számos fontos részlet örökre elveszett.
Évekkel később az egyik nyilas vádlott az ostrom heteiről csak a következőkre tudott visszaemlékezni: „Az egészből, ami megmaradt bennem, a lövések fénye, a félelem, a védtelen emberek félelemtől eltorzult arca”. Nem fogjuk tudni az áldozatok pontos számát sem meghatározni. Még 1993-ban is lehetett olvasni olyan apróhirdetést, amelyben az 1944 decemberében a Royal Nyilasházba hurcolt illetőről szerettek volna valamit megtudni a hozzátartozók… „Ki tud róla? Jelentkezzenek, segítsenek!” – ez volt az egyik legmegrázóbb apróhirdetés, amit valaha is olvastam.
Izgalmas az embermentés kérdése is, mely mai napig nincs rendesen kibeszélve és feldolgozva. A jelenlegi kutatások tükrében úgy tűnik, hogy jóval nagyobb kör lehetett ezáltal érintve, mint gondolnánk. Gondoljunk csak bele, a zuglói nyilasok székházával éppen szemben volt Slachta Margit rendháza!
Budapest, Üllői út, a Fővárosi József Fiúárvaház falfirkája 1944-ben (Forrás: Fortepan)
– Mi lett a nyilasok sorsa a főváros és Magyarország szovjet megszállása után? Igaz az az állítás, mely szerint tömegesen kiszolgálták a kommunista diktatúra karhatalmát?
– Sokat közülük már közvetlenül a háborút követő években elítéltek. Nagyjából 1951-ig az eljárások első néhány hulláma lezárult. A második hullámra az ’56-os forradalom leverése után került sor, amikor a kommunista Kádár-féle rezsimnek elemi érdeke volt, hogy bemocskolja a forradalmat. Így próbáltak előszedni háborús bűnösöket. Végül 1966-1967-ben, illetve 1971-1972-ben zajlott még le két eljárás. Az elsőnek valószínűleg nemzetközi imázs-, illetve propaganda okai voltak, a második (a XII. kerületi „Budai Gyilkosok” ügye) pedig már csak az utolsó ilyen jellegű per volt. Mások Nyugatra távoztak, ők hozták létre a hungarista emigrációt, ami persze a kommunista diktatúrának jól jött, hiszen újjal lehetett mutogatni rájuk és egybemosni őket a nemzeti diaszpórával. Akik ellen nem indult eljárás, azok általában jól megtalálták a számításukat a kommunista Magyar Népköztársaságban. Sokan párttagok is lettek 1945 után, őket persze egy idő után, a tagrevíziók idején kiszorították. Ezt azonban még részletesen vizsgálni kéne, hiszen, ahogyan azt egy kommunista vezető írja visszaemlékezésében, Ózdon több fiatal munkással beszélt, akik beléptek a nyilas pártba. Idézem: „mert annak vezetői megígérték, hogy harcba szállnak a bérek felemeléséért. Ezzel a demagógiával a nyilasoknak sikerült a gyári dolgozókat Salgótarjánban és más helyeken is megtéveszteni. Láttam, hogy komoly fiatal munkások, akiket csak megtévesztettek a fasiszták, de soha meg nem győztek.” A Budapest-központú történetírásunk nem könnyíti meg ezeknek az ügyeknek a feltárását.
Kiemelt képünk forrása: Fortepan.hu
A szenteste, amikor nem csak az angyal érkezett meg, hanem az első szovjet csapatok is
