A budapesti nyilas-desperadók kegyetlenkedései máig nem kellően ismertek

75 évvel ezelőtt fejeződött be Budapest második világháborús ostroma. Az ostromgyűrűben rekedt nyilasok brutális tömeggyilkosságai, emberiesség ellen elkövetett bűncselekményei máig borzalommal töltik el az emlékezőket. De kik voltak a nyilasok, miért és milyen szerepet vállaltak az ostromlott székesfőváros életében? Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettesével beszélgettük.

– Budapest ostroma során milyen nyilas alakulatok lehettek a bekerített fővárosban?

– A kérdés nagyon jó, ugyanis erre valószínűleg soha senki nem fog tudni már választ adni, mert azt maga a már szétesőfélben levő nyilas apparátus sem tudta. Válasszuk ketté a kérdést: egyrészt voltak a nyilas kormányzat által felállított, kifejezetten katonai célú egységek, másrészt pedig voltak a „belügyi”, vagyis a nyilas uralmat szolgáló csoportok. Az előbbibe tartozott például a Fegyveres Nemzetszolgálat, amelybe kifejezetten nyilas párttagokat vártak. Az utóbbiba tartozott a hivatalos Nemzeti Számonkérés Szervezete, illetve az egyre inkább utcai bandákra hasonlító pártszolgálatos fegyveresek csoportjai. Ezek voltak a kifejezetten nyilas alakulatok. Viszont például a két egyetemi rohamzászlóaljat már nem sorolnám ide, náluk más volt a háttér. A Nemzetszolgálathoz sorolható hungarista harccsoportok jól és bátran küzdöttek, a pártszolgálatosok tagjai viszont inkább a harcok alóli felmentést és a fosztogatási lehetőséget preferálták. Csak becsülni lehet létszámukat – mindent együttvéve maximum néhány ezer fő, ebből a pártszolgálat maximum ezer ember.

Máthé Áron (Forrás: Nemzeti Emlékezet Bizottsága)

– 1944-ben kik állhattak a nyilaskeresztesek közé?

– A nyilasok többnyire az ipari és kereskedelmi munkások, illetve a nagyvárosokban mindenütt megtalálható, bizonytalan egzisztenciájú alsóbb rétegek közül kerültek ki. De voltak közöttük kereskedelmi dolgozók, kiskereskedők, kistisztviselők, egy-két mérnök, sőt, templomfestő is. Budapesten az október 15-i hatalomátvétel utáni időkben a tagságban fokozatosan teret nyertek a lumpen, garázda életvitelt folytató desperadók, sőt, a piti köztörvényesek is megjelentek soraikban. A december eleji úgynevezett „nyilasvonattal” is sokan elhagyták a várost, valamint a nagyüzemekben meglevő nyilas alapszervezetek is bomlásnak indultak. Végül december 24-e, az ostrom kezdete után még volt egy kitörési kísérlet, ekkor tényleg csak a legsötétebb alakok vagy a hányódó, kallódó figurák maradtak a gyűrűben.

– Hogyan működött a Nyilaskeresztes Párt az ostromlott fővárosban? Milyen emberiességellenes és háborús bűncselekményeket követtek el?

– A nyilasok általános terror alatt tartották a lakosságot. Nem csak az üldözöttek élete forgott veszélyben, hanem jóformán akárki a célkeresztbe kerülhetett. A XIV. kerületi pártszervezet székházában egyszer az egyik nyilas főnök izgatottan kiabálta: „Vigh, nagy fogást csináltunk. A belvárosból hoztunk egy pacákot, 40 000 pengő van a bőröndben!”. Máskor öt embert vittek be a pártházba, akik „Nem látszottak zsidónak. Biztos volt pénzük és aranyuk”. Az egyik zuglói nyilas még 20 év múlva is indulatosan említette: „Rechtmann [főkerületvezető] azért gurult be rám, és azért váltatott le, mert a január 1-én beküldött öt zsidó értékeit nem küldtem be. Az apja f…át, loptak ők is eleget, nem?”. Ezen kívül nőket erőszakoltak meg, és számos kivégzést, sőt, tömeggyilkosságot is hajtottak végre, sokszor a Duna-parton. Nemegyszer szörnyű módon bántalmazták és megkínozták foglyaikat.

Német és nyilas alakulatok a Budai Várban, Szent György tér, a sikertelen kiugrási kísérlet után. (Forrás: Fortepan)

– Az elmúlt évek levéltári kutatásainak eredményei mit mutattak meg a nyilasok kegyetlenkedéseiből?

– A kommunista időszakban érthető módon arra „utaztak” a nyomozó szervek, hogy minél több, sokszor egészen képtelen bűncselekményt varrjanak a nyilasok nyakába, mint például, hogy kegyetlenkedésük nyomán a pincében 20 cm vastagon odaszáradt a vér. Ilyen volt az is, amikor vádló tanúk nélkül, hallomás alapján ítéltek életfogytiglanra egy 14 éves fiatalt! Mára sajnos számos esetben kibogozhatatlanná váltak az egykori történések szálai, így inkább csak a különféle, tipikussá váló motívumokat lehet megkülönböztetni. Csonka Laura levéltáros írt egy példaértékű összefoglalót a XII. kerületi Kun András ex-páter ügyéről – néhány nap alatt zavarták le az eljárást, és nem történt rendes kivizsgálás sem. Ez egyrészt érthető – másrészt viszont így számos fontos részlet örökre elveszett.

Évekkel később az egyik nyilas vádlott az ostrom heteiről csak a következőkre tudott visszaemlékezni: „Az egészből, ami megmaradt bennem, a lövések fénye, a félelem, a védtelen emberek félelemtől eltorzult arca”. Nem fogjuk tudni az áldozatok pontos számát sem meghatározni. Még 1993-ban is lehetett olvasni olyan apróhirdetést, amelyben az 1944 decemberében a Royal Nyilasházba hurcolt illetőről szerettek volna valamit megtudni a hozzátartozók… „Ki tud róla? Jelentkezzenek, segítsenek!” – ez volt az egyik legmegrázóbb apróhirdetés, amit valaha is olvastam.
Izgalmas az embermentés kérdése is, mely mai napig nincs rendesen kibeszélve és feldolgozva. A jelenlegi kutatások tükrében úgy tűnik, hogy jóval nagyobb kör lehetett ezáltal érintve, mint gondolnánk. Gondoljunk csak bele, a zuglói nyilasok székházával éppen szemben volt Slachta Margit rendháza!

Budapest, Üllői út, a Fővárosi József Fiúárvaház falfirkája 1944-ben (Forrás: Fortepan)

– Mi lett a nyilasok sorsa a főváros és Magyarország szovjet megszállása után? Igaz az az állítás, mely szerint tömegesen kiszolgálták a kommunista diktatúra karhatalmát?

– Sokat közülük már közvetlenül a háborút követő években elítéltek. Nagyjából 1951-ig az eljárások első néhány hulláma lezárult. A második hullámra az ’56-os forradalom leverése után került sor, amikor a kommunista Kádár-féle rezsimnek elemi érdeke volt, hogy bemocskolja a forradalmat. Így próbáltak előszedni háborús bűnösöket. Végül 1966-1967-ben, illetve 1971-1972-ben zajlott még le két eljárás. Az elsőnek valószínűleg nemzetközi imázs-, illetve propaganda okai voltak, a második (a XII. kerületi „Budai Gyilkosok” ügye) pedig már csak az utolsó ilyen jellegű per volt. Mások Nyugatra távoztak, ők hozták létre a hungarista emigrációt, ami persze a kommunista diktatúrának jól jött, hiszen újjal lehetett mutogatni rájuk és egybemosni őket a nemzeti diaszpórával. Akik ellen nem indult eljárás, azok általában jól megtalálták a számításukat a kommunista Magyar Népköztársaságban. Sokan párttagok is lettek 1945 után, őket persze egy idő után, a tagrevíziók idején kiszorították. Ezt azonban még részletesen vizsgálni kéne, hiszen, ahogyan azt egy kommunista vezető írja visszaemlékezésében, Ózdon több fiatal munkással beszélt, akik beléptek a nyilas pártba. Idézem: „mert annak vezetői megígérték, hogy harcba szállnak a bérek felemeléséért. Ezzel a demagógiával a nyilasoknak sikerült a gyári dolgozókat Salgótarjánban és más helyeken is megtéveszteni. Láttam, hogy komoly fiatal munkások, akiket csak megtévesztettek a fasiszták, de soha meg nem győztek.” A Budapest-központú történetírásunk nem könnyíti meg ezeknek az ügyeknek a feltárását.

Kiemelt képünk forrása: Fortepan.hu

Romba dőlt Budapest maradt az elkeseredett csata után

A szenteste, amikor nem csak az angyal érkezett meg, hanem az első szovjet csapatok is