A nyílt társadalomban azt gondolják, hogy a politikában nem kell az emberekhez, nem kell a társadalom egészéhez érteni, elég egy-egy szakterületen észrevehetőnek lenni. Ez azt eredményezi, hogy széles rétegeket érintő, nemzeti, stratégiai kérdések sosem kerülnek előtérbe, mindig csak egy-egy kisebbséggel tud foglalkozni a nyílt társadalom politikája és politikusa. Így, bár valakik mindig figyelmet kapnak, nagy horderejű, az egész nemzetet érintő gondok nem oldódnak meg, csak marginális ügyek, amelyek elszigetelten léteznek más marginális ügyek mellett.
A közösségi társadalom hívei más politikában hisznek: nekik államférfi kell, vezető, egy, a közösség élére álló ember, aki felelősséget vállal a társadalomért. Itt a többség kerül előtérbe, a társadalmat mind vertikálisan, mind horizontálisan átszelő problémák megoldása lesz a politika és a politikus feladata. Egy ilyen rendszert csak akkor lehet felépíteni, ha az életet jogok és kötelezettségek szervezik, nem pedig kiváltságok és médiafölény, mint a nyílt társadalomban.
Az egyháznak joga és kötelezettsége minden kérdésben megnyilvánulni,
amikor a hívők nagy száma morális kérdésekkel találkozik a mindennapi életben vagy a közéletben. Az egyházat a liberálisok nem zárhatják múzeumba és az egyház sem zárkózhat be a templomok falai közé.
hirdetésA liberálisok alapjáraton megvetik az államot. Ebből ered, hogy szeretik az országokat a polgárokhoz nem kötődő kozmopolita csődgondnokokra bízni, akiknek nem fáj megszorítani, leépíteni. A választott parlamentek és kormányok helyett nemzetközi szervezetekben, NGO-kban, bíróságokban látják az irányítás lehetőségeit. A liberálisoknak a nemzet zavaró, avíttas, a nemzetközi az otthonosabb terep.
Rétvári Bence
Rétvári Bence, a KDNP alelnökének kereszténydemokráciáról szóló írását 12 részben közli lapunk vasárnap délelőttönként. Az előző részeket ide kattintva olvashatja.
