A Halászbástya elveszett szobrai kerültek elő egy pincéből

A beruházást végző Várkapitányság munkatársai a közelmúltban kezdték meg a régóta városképi sebként tátongó, jelenleg üresen álló telek rendbetételét, amelyen a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium által egykor használt, 1947 után lebontott épület születik újjá a következő években – mondta el a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón a Várkapitányság NZrt. kommunikációs igazgatója.

Kőrösi Gábor felidézte: a budai Várnegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Program során kerültek elő a Táncsics Mihály utcában az Erdélyi-bástya maradványai, majd a Várpalota Szent István-termének rekonstrukciós munkálatai közben Anjou-kori töredékek és hauszmanni épületelemek is.

Külsejében korhű módon állítják majd vissza a Dísz tér 2. számú telken a Hauszmann Alajos irodája által tervezett, a második világháborúban megsérült, majd lebontott épületet, melynek homlokzatok mögötti terei azonban mind belsőépítészeti, mind épületgépészeti és üzemeltetési szempontból is 21. századi megoldásokkal készülnek el – jegyezte meg.

Fullár Zoltán régészeti csoportvezető hozzátette: az Álmos és Előd vezéreket ábrázoló, Mikula Ferenc által készített szobrok 1945-ig a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, jelenleg másolat áll a helyükön. Nem tudni, a szobrok pontosan mikor és miért kerültek a Dísz tér 2. alatti pincerendszerbe, de jelenlétük bizonyítja, hogy nem csak a korabeli Külügyminisztérium épületének maradványait halmozták fel ott – mondta el a régész.

A Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra a budai Várban, a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium egykori pincéjében 2020. január 28-án. Az Álmos (j) és Előd vezéreket ábrázoló, Mikula Ferenc által készített szobrok 1945-ig a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, jelenleg másolat áll a helyükön. A Nemzeti Hauszmann Program során végzett munkálatok során számos további épületmaradvány került elő a jelenleg üresen álló telek rendbetételekor. – MTI/Szigetváry Zsolt

Végh András, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának igazgatója egy másik jelentős leletről is beszámolt: szintén a Dísz tér 2. alatti pincerendszerből került elő egy vörös mészkőből készített kézmosó medence, amelyen egy oroszlán- és egy sárkányfigura vehető ki indadíszek között. A díszes lavabo stiláris jegyei alapján középkori – talán veronai – eredetű lehet, és modern szerszámok nyomai sem látszanak rajta, a pontos kor- és eredetmeghatározást azonban még további vizsgálatoknak kell tisztáznia.

Kőrösi Gábor elmondása szerint a pincerendszernek még csupán egy részét tárták fel, ezért további leletek is előkerülhetnek a munkálatok során.

Mint a Várkapitányság munkatársa hozzátette, a Nemzeti Hauszmann Program keretében már elkészült a Főőrség rekonstrukciója; az épület tavasszal nyílik meg egy új étteremmel és kiállítóterekkel. Alatta épült vissza a Királyi Lovarda, amely a Csikós-udvar területrendezése után, 2021 nyarától fogadja majd a közönséget multifunkciós rendezvénytérként.

Folyamatban van többek között a Budavári Palota déli összekötő szárnya és a Szent István-terem korhű rekonstrukciója is, de a program nemcsak épületek helyreállításáról szól: megtörtént például a Szent György tér autómentesítése és zöldítése, valamint megújult a Vár déli gyilokjárója és a Buzogány-torony is – mondta el Kőrösi Gábor.

MTI

Nyitókép: Fullár Zoltán, a Várkapitányság NZrt. régészeti csoportvezetője tájékoztatja a sajtó képviselőit 2020. január 28-án a budai Várban, ahol a Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra került elő a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium egykori pincéjében. Az Álmos (j) és Előd vezéreket ábrázoló, Mikula Ferenc által készített szobrok 1945-ig a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, jelenleg másolat áll a helyükön. A Nemzeti Hauszmann Program során végzett munkálatok során számos további épületmaradvány került elő a jelenleg üresen álló telek rendbetételekor. – MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb