Isten az apám, és nekem adta az örökséget – Szabó Balázs a Vasárnapnak

Szabó Balázs gospel zenész lemezbemutató koncertjére nemcsak annak érdemes ellátogatni, aki kedveli a keresztény könnyűzenét, hanem mindenkinek, aki emellett még jó zenére is vágyik. Az előadó dinamikus, abszolút mai hangzású muzsikája jelen esetben több generációt is megszólít. A több mint száz évvel ezelőtti dicséretek mai köntösbe bújtatott kreatív feldolgozása generációkat köt egybe, és kapcsol Istenhez. A lemezbemutató koncert január 25-én, este hétkor kezdődik a budapesti Montázs Központban. Az előadóval beszélgettünk a koncert előtt.

– Egész héten próbáltatok. Készen áll a csapat a lemezbemutatóra?

– Teljes mértékben. Pénteken már a helyszínen tartjuk a beállási próbát, este pedig indul a koncert a Montázs Központban, amely a vallásos könnyűzenét támogató Szikra Projekttel valósul meg.

– Kiket vártok?

– A Szikra szerette volna, ha a törzsközönségünkön kívül olyanokat is meg tudnánk szólítani, akik nem ismerik az arcom.


Hirdetés
Szabó Balázs gospel zenész – tornacipőben; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

– Ha az arcodról nem is, de a tornacipődről biztosan beazonosítanának…

– Na, a tornacipőről már mindenki tudná, hova jön. Mondjuk most nem hasított farmer van rajtam, de a pólóm nagyon menő. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy a nyakláncomon lógó kard éles-e. Azt feleltem neki viccesen, hogy nem azzal nyírom a mellszőrömet. 

– Nem a „kétélű kardot” szimbolizálja?

– A gyerekek az iskolában szokták ezt találgatni. Van, aki kardot lát benne, én pedig keresztet. Mindig elárulja magát a kérdező. Akinek vaj van a füle mögött, lehet hogy kardot lát benne, aki tiszta lelkű, keresztet.

– Ezek után én hova tartozom?

– A „kétélű karddal”? Te az igazságot látod, ami szabaddá tesz.

– Azt az igazságot, amit Te is hirdetsz a dalaiddal. Jó lesz az új lemez?

– Szerintem igen. A száz-száznegyven éves régi, egyházi himnuszok azért már kiállták az idő próbáját. 

Szabó Balázs gospel zenész; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

– Ezért „Örökség” az új album címe?

– Részben ezért. Nem mindegy, hogy hagyjuk-e elveszni, amit ránk hagytak az elődeink. Amúgy pedig régi álmom volt egy ilyen himnuszos album. Igazi „átdolgozást” akartunk megalkotni. Nem csak a „régi baptista” dalokból kreálni valamilyen „új baptistát”. Nagy hatást gyakorolt rám a Newsboys pár évvel ezelőtt megjelent himnuszos albuma. Akkor azt mondtam magamban, ha belevágok ebbe a projektbe, akkor valahogy ezzel az igénnyel kell megtennem. A tengerentúliak nagyon bátrak voltak. Olyan lazán nyúltak hozzá régi egyházi himnuszokhoz, amit mi, idehaza nem engedünk meg magunknak. Miután a hetedik-nyolcadik templomból is kitiltottak…

– Kitiltottak templomokból?

– Persze! Mert már

túl sok voltam nekik: a tornacipőm és ez a zeneiség is. Azt mondták, hogy „az ördögtől való”.

Nem illik a liturgiába. Pedig én minden dalt arra írtam, hogy az Istent dicsérjem vele. A mostani lemez dalaival is úgy voltam: ha már átdolgozzuk azokat, akkor az legyen mai. Amikor kotorásztam a családi ereklyék között, akkor döbbentem rá, mennyi mindent örököltem. Fizikai, kézzel fogható dolgokat és a szellemi hagyatékot is. Ezek az apróságok régen gyönyörűek voltak. Ma csak kopott valamik. Ahhoz, hogy újra szépek lehessenek, kicsit meg kell tisztogatni, javítgatni, hogy olyan részeit is meglássuk, amiket eddig nem. Lássuk a régi valóságukat. Fontos, hogy érteni is tudjuk.

Szabó Balázs gospel zenész; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

– Akkor most zenei régészkedésre kell számítanunk?

– Nem. Azt szeretném, hogy ez az örökség eljusson a ma emberéhez is. Ebben segíthet az új hangszerelés. Az annak idején megírt gyönyörű szövegek felélednek. Az időtállóságuk egyben az értéküket is elénk varázsolja. Azt szeretném, hogy felfedezzük, hogy a száz éves üzenet a mai korban hogyan működhet. Azt remélem, hogy az idősebbek ebben az új zenei köntösben is értékelni fogják a szeretett énekeiket. Ugyanígy bízom abban, hogy a fiatalok szívéhez is közel kerülnek majd. Attól függetlenül, hogy a dalok szövege nem tartozik a mai mainstreambe.

Ha sikerül hídnak lennem, már teljesül a vágyam. Kicsit a határokat feszegetem most is, mint eddig bármikor.

– Mondjuk, mint az „It is well with my soul”-ban?

– „Ha Isten békéje lakja a szívemet” – így szól magyarul az ének. 1876-os zene 1873-as szöveggel. Nem ma szerezték. Ez kapott teljesen új hangszerelést. A C-dúros első verset és első refrént az A-dúros második vers követi. Aztán visszajön a refrén C-dúrban. Majd következik egy D-dúros refrén, végül egy Esz-dúros. Eljátszottunk egy kicsikét az eredeti anyaggal. Programozott kíséret, torzított gitár, minden van.

– Nem olyan ez, mint amikor egy évszázadokkal ezelőtti templomba bemegyünk, és csodáljuk az elődeink falakból ránk áradó hitvallását?

– Dehogynem!

– A borítófüzetben fotót láthatunk a gyerekeidről…

– A régi Csepel Művekben készítettük a fotókat, hogy meglegyen a régi, old schoolos érzés. A gyerekek pedig kifejezik, hogy nekik akarunk továbbadni valamit abból, amit mi is kaptunk az apáinktól.

Szabó Balázs gospel zenész; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

– Hány gyereketek van?

– Három saját gyerekünk van. Ebből kettő vér szerinti, egyikük örökbefogadott. A legkisebb októberben volt öt éves, aki szintén a saját gyerekem.

Nem vér szerinti, hanem szív szerinti.

Nagyon nagy kegyelemnek élem meg az ő életét. A családalapítás egyik formájáról van szó. A „nagy örökbefogadásnak” mindannyian a részesei vagyunk. Biológiailag nem az Isten népéhez tartozunk, de szellemi értelemben Isten engem is örökbefogadott. Figyelj, Szabó Balázs, te a gyermekem vagy! Mert megváltottalak. Ha Isten örökbe fogadott engem, akkor én is megtehetem ezt másvalakivel.

Isten az apukámmá lett – a biológiai apám mellett. Az örökséget is nekem adta. 

Szabó Balázs gospel zenész; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

– Elviszed majd ezeket a dalokat a sulimisszióra is? El lehet jutni a szívükig a száz éves énekekkel?

– Alig várják, hogy valaki elmenjen hozzájuk. Szükségük van arra, hogy észrevegyük őket, hogy jelen vagyunk, melléjük állunk. A modern zeneiséggel meg lehet őket fogni. Először biztosan a bugi lesz a lábában. Aztán majd az üzenet is elér hozzá. Sokkal erőteljesebben dolgozik Isten az ilyen dalokon keresztül, mint azt bármelyikünk gondolná. „Azt mondtad, ha hazamegyek, szólítsam meg az Istent a saját szavaimmal” – mesélte nekem egyszer az egyik ateista családból érkező diák – „és azt kérted, hogy azt mondjam neki: mutassa meg magát. Én meg ezt csináltam, mire másnap az apám és a nagybátyám, akik féléve már nem beszéltek egymással, kibékültek”. Én persze csak olyan személyes imára buzdítottam őket, hogy köszönjék meg a matek kettest, hogy nem buktak meg. Erre végül kibékült az egész család.

Engedjük, hogy Isten visszaszeressen minket önmagához! – Szabó Balázs a Vasárnapnak

Volt olyan lány, aki az előadásunkat követően gondolt bele az abortusz negatív hatásaiba. Vajon mi lehetett előtte ezzel kapcsolatban a fejében? Arról nem esik szó, hogy egy emberélet sorsáról van szó. Olyan is történt, hogy egy lány azért nem vetette el a babáját, mert én pont a suliban voltam, és erről beszéltem.

Arról, hogy az Isten szeret akkor is, ha bűnös vagy. A bűnt nem szereti, de az embert nagyon. Az elmúlt tíz év egész zenei missziója már megérte, ha csak ezt az egy babát és az édesanyját megmentettük.

És hány olyan van, amiről nem szerzünk tudomást! Nagy dolgok azok, amikben Isten megengedi, hogy részt vegyünk. Ha a csónakban Krisztus a tőkesúly, minden oké.

Szabó Balázs gospel zenész; Fotó: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

– Hol lehet majd elérni az albumot?

– Kézbe is lehet venni CD formájában például szombaton, de mindenhol fenn lesz, a Spotify-on, az Apple-ben, stb. 

 

Kiemelt kép: Vasárnap.hu/Kürtös Kata

 


A lemezbemutató koncert Magyarország Kormánya vallásos könnyűzenét támogató programjának keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szikra Projekt támogatásával valósul meg.

További írásaink az előadótól:

Engedjük, hogy Isten visszaszeressen minket önmagához! – Szabó Balázs a Vasárnapnak

'Fel a tetejéhez' gomb