Újabb ötéves megbízatást kapott Semjén Zsolt

Újraválasztotta Semjén Zsoltot a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökének a párt tisztújító Országos Választmánya.

A KDNP közleménye szerint az ország minden részéből érkezett küldöttek elsöprő többséggel választották meg további öt évre a párt elnökének a tisztséget 2003 óta betöltő Semjén Zsoltot.

A Kereszténydemokrata Néppárt alelnökének választották Rétvári Bencét, Schanda Tamást, Hölvényi Györgyöt, Soltész Miklóst, Azbej Tristant, Bagdy Gábort és Juhász Hajnalkát.

Az alapszabály értelmében a párt alelnökei még Harrach Péter, mint frakcióvezető és Seszták Oszkár, mint az Önkormányzati Tanács elnöke.

Az Országos Választmány elnöki tisztségét ezentúl is Latorcai János látja el, a pártügyészi feladatokra pedig megint Vejkey Imre kapott megbízást – olvasható a közleményben.

MTI

Kiemelt képünkön: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Hungarikumok Klubja a Parlamentben című rendezvényen az Országházban 2019. január 23-án.
MTI/Máthé Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre