Újabb film keltett felháborodást keresztény körökben

A velencei patriarkátus szerint Paolo Sorrentino Az új pápa című sorozata „vallási szimbólumokat sért”.

Az egyházmegye azt kritizálta, hogy a széria első két epizódjának főcímzenéje alatt fiatal táncosok egy feszület alatt, kereszttel a nyakukban végeznek erotikus táncmozdulatokat. A jelenetet a velencei San Giorgio-szigeten vették fel a Cini Foundation kulturális alapítványának termében, Paolo Veronese Kánai menyegző című képe előtt. A katolikus egyház szerint a lagúnák városában ez a helyszín fontos történelmi és szimbolikus jelentőséggel bír.

Gianmatteo Caputo, a patriarkátus műemlékvédelmi illetékese az egyházmegye honlapján közzétett írásában úgy fogalmazott:

a sorozatban látható jelenet inzultál, és ez a tartalom semmilyen összefüggésben nem indokolható.

Hozzátette, tisztában van azzal, hogy a rendező ellentmondásos reakciókat akar kiváltani, de a felvétel akkor is sértő a hívőkre nézve.

Sorrentino Az új pápa című sorozata a modern világ pápaságát ábrázolja. A sorozat tavaly szeptember 1-jén debütált a 76. velencei filmfesztiválon. A szériát az HBO, a Canal és a Sky gyártotta, és részben Velencében forgatták John Malkovich és Jude Law közreműködésével.

(MTI)