Csöbörből vödörbe, avagy miért nem lesz jobb 2020 sem az indiaiaknak?

A 2019-es év sem volt könnyű a legtöbb indiai keresztény ember számára. A gyakran szélsőséges hindu nacionalista ideológiát valló Bharatiya Janata Párt (BJP) újraválasztása gyönyörűen megágyazott a romokban heverő vallásszabadság lassú, teljes elhalásának.

Az indiai keresztények a 2020-as évre úgy tekintenek, ahol még több kihívással és nehézséggel kell majd szembenézniük, mint korábban.

Az ADF India egy olyan szervezet, amely a jog színterén néz szembe az Indiában egyre inkább elharapódzó üldöztetésekkel. Az alkotmányra hivatkozva – melynek 25-ös cikkelye minden ember számára szabad vallásgyakorlást biztosít – próbálják erősíteni a politikai döntéshozókban is a tudatot: India egy szekuláris állam, ahol a kormány vallástól független és mint ilyen, nem áll bizonyos csoportok vallásgyakorlásának útjába.

Tehmina Arora, a Legfelsőbb Bíróság ügyvédje, valamint az ADF India igazgatója a Catholic Heraldnak elmondta, hogy a keresztény közösségek ellen elkövetett 2019-es atrocitások legnagyobb részéért hindu nacionalisták tehetők felelőssé, akiket gyakran a kormánypárt nacionalista retorikája bujtott fel.

Csak 2019-ben több mint 300 olyan esetet rögzítettek, amikor tömegesen támadtak rá a keresztényekre. Ezek közül „kevesebb, mint 40 esetet vizsgált ki a rendőrség”– mutatott rá Arora.

Az elmúlt hónapokban a BJP-kormány több olyan erős nacionalizmussal fűszerezett rendelkezést bocsájtott ki, amelyek csak növelték a vallásközi feszültséget országszerte. 

Májusi újraválasztásuk után a kormány megszüntette Dzsammu és Kasmír állam, az ország egyetlen muszlim többségű államának autonómiáját. – írja az International Christian Concern. Decemberben a kormány keresztül vitte az állampolgári jogokról szóló törvénymódosítását, mely az üldözött kisebbségek számára is bizonyos módokon állampolgárságot képes biztosítani. Itt külön kiemelték, hogy ez az út a muszlimok előtt zárva marad.

Azóta országszerte tüntetések szerveződtek India kulturális sokszínűségének megtartásáért. A tüntetések eddig több mint 20 ember halálával jártak.

 

Kiemelt képünk forrása a The Christian Post.