Azt mondták, vetesse el gyermekét – egészséges kislánynak adott életet az ausztrál anyuka

Megható, egyben elgondolkodtató annak az ausztrál anyukának az esete, akinek orvosai abortuszt javasoltak a baba halálos betegsége miatt, amit ő elutasított.

Megszületett annak az ausztrál anyukának a kislánya, akinek azt jósolták, hogy gyermeke csupán néhány órával fogja túlélni születését.

Amikor még kislányát várta, Dinah DeRegt olyan orvosi diagnózist kapott, amely minden kismama rémálma: kisbabája élettel összeegyeztethetetlen agysérült, és emiatt az abortuszt javasolták számára – számolt be róla a katolikus Christian News Network nyomán a lifenews.com.

Ennek ellenére december 2-án Brianna teljesen épen és egészségesen született, meglepve mindenkit, még édesanyját is.

A szülést és a csodát a Brisbane Birth Photography osztotta meg a Facebookon. Serena Rollason, aki dúla és fotográfus egyben, ott volt a kislány születésekor, és elmesélte: mindenkit sokkolt a pozitív diagnózis.

– Tudtuk, mi a diagnózis. Nagyon sok orvossal és szakértővel beszéltünk. Kapcsolatban voltunk pallatív ellátást nyújtó szakemberekkel, hogy tudjunk előre tervezni – mondta Rollason. – Számtalanszor megkérdezték tőlem, tudom-e mire vállalkozom, amikor egy beteg babát segítek a világra, akinek csak órái lehetnek hátra. Én úgy éreztem, felkészültem a feladatra, hogy dúlaként támogassam a családot ezen az úton – tette hozzá.

A diagnózis egyébként egy központi idegrendszer-fejlődési rendellenességet okozó genetikai betegség, a Pontocerebellaris hypoplasia volt, amelyben a kisagy és az agy bizonyos pontjai kórosan kicsik. Az MRI vizsgálat alapján az orvosok bizonytalanok voltak az életkilátásokat illetően: azt mondták, hogy a kicsi lehet, néhány órát él majd, de akár fiatal felnőttkoráig is életben maradhat.

– A családnak azt javasolták, szakítsák meg a terhességet, mert erre nincs gyógymód. Nincs mit megjavítani. Nincsenek válaszok – fogalmazott Rollason.

Briannat születése után számtalan vizsgálatnak vetették alá, a szemvizsgálattól, veseteszttől kezdve az ultrahangon át az agyi MRI-ig, és mindegyik azt mutatta, hogy a kislány egészséges.

– Nem hinném az egészet, ha nem lettem volna magam is a részese, hiszen én is ott voltam a szülés előtti utolsó vizsgálatokon, amik megerősítették a negatív diagnózist – mondta a dúla.

Sajnos Brianna története nem egyedi. Számtalanszor előfordul, hogy a szülőkre nyomást gyakorolnak a szakemberek: válasszák az abortuszt egy prenatális diagnózis tükrében, s többször is bebizonyosodott már, hogy téves alapon döntöttek volna. Számtalan esetet jegyeztek fel, ahol a gyermek mégis egészségesen született, mert a szülők elutasították a beavatkozást.

Persze a terhességmegszakítás nem csupán egy riasztó diagnózis esetében rossz döntés, hiszen az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen csodája nem azon múlik, milyen hosszú vagy egészséges a születendő gyermek.