Az újév alkalmából többrészes cikksorozatban gyűjtjük össze, hogy mire érdemes figyelni 2020-ban a világpolitikában. Az összefüggések ugyanis egyre bonyolultabbak, az információ egyre több, így nem árt igazodási pontot nyújtani azzal kapcsolatban, hogy melyek lehetnek a legfontosabb események. Az elemzést Németországgal folytatjuk.
Csak a bizonytalanság biztos.
Rég volt annyira kusza a német belpolitikai élet, mint ezekben a hónapokban. Míg eddig hosszú éveken keresztül a kereszténydemokraták (CDU) és a szociáldemokraták (SPD) közötti verseny határozta meg az erőviszonyokat, mostanra ez szinte teljesen átalakult. A CDU nagyjából 10 százalékpontot veszített népszerűségéből, és már réges-régen nem egyértelmű, hogy Németország vezető ereje. Ennél is nagyobbat bukott
az SPD, amely a hosszú évek óta tartó nagykoalíció valódi vesztese, és ma már a népszerűségi lista 3. helyéért is küzdenie kell.
Nem csoda, hogy múlt év végén olyan elnökpáros került a párt élére, amely kritikusan áll a CDU-val közös kormányzás folytatásához. 2020 egyik legnagyobb kérdése így az, hogy vajon kitart-e év végéig a kormánykoalíció. Közben nagyot léptek előre a Zöldek, és volt olyan közvélemény-kutatás, amelyben azonos támogatottságot mértek őket és a CDU-t illetően. 2020 másik érdekes fejleménye lehet, hogy
hirdetésvajon a kereszténydemokraták a klímavédelmi kérdések hangsúlyosabb felvetésével képesek lesznek-e kifogni a szelet a kívül zöld, belül vörös párt vitorlájából.
És nem lehet kikerülni, hogy szóljunk néhány szót az euroszkeptikus AfD és a szélsőbalos Linke megerősödéséről. A két párt ugyanis a keletnémet tartományokban a két legnépszerűbb politikai erőnek számít, és országos szinten is megkerülhetetlenné váltak. A helyzet sokat elmond arról is, hogy hol tart a keletnémet területek felzárkózása 30 évvel az újraegyesítés után.
Ki lesz Merkel utódja?
Hogy milyen lesz Angela Merkel megítélése a történelemkönyvekben, azt egyelőre nem tudhatjuk, az viszont biztos, hogy nem egyértelműen pozitív. Egy dolgot viszont nem lehet tőle elvitatni: az elmúlt 15 évben hatalomtechnikai szempontból zseniálisan számolt le az összes lehetséges kihívójával, pártbeli riválisával. Csak egy utolsó példa: a korábban többször utódként kikiáltott Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki székéig sikerült juttatnia. Így azonban az a helyzet állt elő, hogy
bő másfél évvel Merkel visszavonulása előtt még csak nem is körvonalazódik, hogy ki lehet a CDU következő kancellárjelöltje.
A hivatalos utódnak tartott pártelnök, Annegret-Kramp Karrenbauer népszerűsége alapján sosem lesz kancellár, a választók körében nála jóval alkalmasabbnak tartott Friedrich Merzet pedig a pártvezetés nem támogatja. Könnyen elképzelhető, hogy 2020 kettejük csatározásáról szól majd. Baj csak akkor lesz, ha a koalíció valamiért felbomlik, előrehozott választások jönnek, és a CDU ott áll egyértelmű Merkel-utód nélkül.
Megkérdőjeleződik a vezető szerep.
A francia elemzésről szóló cikkben már szóltunk arról, hogy Emmanuel Macron igyekszik betölteni azt a politikai űrt, amelyet a gyengélkedő Angela Merkel hagy maga után az EU vezetésében. Kérdés, hogy egy új német kancellárnak vagy kancellárjelöltnek lesz-e elég ereje és ambíciója ahhoz, hogy visszavegye a kezdeményezés lehetőségét Macrontól. Jó esély lehet erre 2020 második fele, amikor is Németország lesz az Unió soros elnöke.
Érdemes lesz figyelni, hogy a németek milyen javaslatokkal állnak elő, és ki lesz az, aki ezeket a terveket prezentálja majd a közvélemény és a többi tagország felé.
Fontos kérdés, hogy mi lesz a gazdasági vezető szereppel, hiszen a 2019-es adatok alapján a német ipar igencsak gyengélkedik. Ha ez 2020-ban is folytatódik – és egyelőre nincs jele annak, hogy fellendülés következne – az nem csak Németországnak, hanem egész Európának fájhat.
