Irak újkori történelme legalább annyira viharos, mint az ókori Mezopotámiában létrejött birodalmak korszaka. Az elmúlt évtizedek külső és belső erői egymásnak feszülését leginkább maga az iraki nemzet szenvedte meg, beleértve a társadalom összes vallási és etnikai közösségét. Az irakiaknak elege lett az országot kizsákmányoló, legfőképpen saját és külföldi országok érdekei mellett politizáló és a társadalmat etnikai és vallási alapon megosztó vezetőkből.
A tizenöt éve káoszba borult Eufrátesz-menti ország lakosságának elege lett a kiskirályokból és a fegyveres milíciák bűnszervezeteiből. Szaddám Husszein megbuktatása óta soha nem látott tüntetések zajlanak Irakban. Az embereknek elegük lett a korrupcióból és az ország vagyonának kifosztásából.
Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik most Irakban, miért is tüntetnek az emberek, milyen helyi erők és külföldi hatalmak harcolnak egymás ellen, vissza kell néznünk kicsit a történelembe.
A XX. század elején a mai Irakot vilajetekre osztva az oszmánok uralták. Az I. világháborúban a Taif térséget uraló Hasimita család vezetésével arab felkelés tört ki a Közel-Keleten az oszmánok ellen. Az arab csapatok a szövetségesek oldalán megnyerték a Nagy Háborút, amiért függetlenséget vártak el, ami azonban nem adatott meg. I. Fejszál sikeresen felszabadította Szíriát és Nagy-Szíria királya lett majd egy évig, amíg a francia gyarmatosítók le nem rohanták az országot és elüldözték királyt, aki családjával együtt Irakba menekült, ahol a britek megtették őt Mezopotámia földjén királynak. A Hasimita dinasztia egy kisebbségre és a külföldi erőkre támaszkodva 1958-ig tudott uralkodni Irakban. A hidzsázi eredetű királyi család idegennek számított. Abd Al-Karim Kaszem vezetésével puccsisták megdöntötték a királyi ház hatalmát, az uralkodó család nagy részét kivégezték. 1963-ban a baathisták már Kaszem rendszerét döntötték meg, majd puccsok és forradalmak sora következett. Közel két évtizeddel később egy erős egyéniséggel és tekintéllyel bíró fiatalember bukkant fel Irak politikai színpadán.
hirdetésSzaddam korszaka
Az iraki királyság megbuktatásában részvevő, majd saját pártján belül puccsal hatalomra kerülő Szaddám Husszein lett az ország elnöke, miniszterelnöke és a hadsereg főparancsnoka. A pánarab szocialista eszméket valló Szaddám társadalmi és gazdasági forradalmat hajtott végre az országban. Szembe ment az iszlamista konzervatívokkal, egyenlő jogot biztosított a nők számára. Támogatta őket az oktatásban, illetve magas szintű állami és ipari állasokat adott nekik. Eltörölte az iszlám Saría törvénykezést és nyugati jogrendszert vezetett be.
A két folyó menti ország a világ egyik legnagyobb olajkitermelésével rendelkezett. A fekete arany gazdasági fellendülést hozott az országnak és a térség legfejlettebb államává tette Irakot. Az átlag állampolgár is európai színvonalon élt. Az állami szociális hálózat mindenkit ingyenes oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz juttatott, illetve támogatta a családok otthonteremtését is. Irigylésre méltóak voltak az irakiak, akik ezt a kényelmet hamar meg is szokták.
Belső konfliktusok
Az iraki társadalom vallási, nyelvi és nemzetiségi alapon is megosztott. Bár az ország többsége arabnak és irakinak tartja magát, mégis az egyik legnagyobb törésvonal itt húzódik. Délen az ország hatvan százalékát adó arab síiták élnek, akiket Szaddám nem vett be az ország vezetésébe, attól tartva, hogy a szintén síita Irán felé lojálisabbak lennének. Félelme nem volt alaptalan.
A világias nézeteket valló bagdadi vezetés egyre növekvő aggodalommal figyelte a radikális síita iszlamizmus hatásának növekedését az 1979-es iráni forradalom után. Irán a síita irányzatra alapozva egy egységes iszlám államot akart (tán még akar is) létrehozni a Közel-Keleten, erre pedig a vallási irányzatot a nemzeti identitásnál fontosabbak tartó iraki síiták fogékonyak voltak. A háttérben Teherán támogatását élvező síita többség komoly forrása lett a Szaddám-kormány világi törekvéseinek való ellenszegülésnek.
Északon a történelmileg asszír-szír keresztény területeket benépesítő kurdok laktak, akik idővel többséget alkotva erőszakkal próbálták meg homogenizálni az északi tartományokat, hogy jogosultságuk legyen az autonómiához, illetve a későbbiekben a függetlenedéséhez. Szaddám eleinte még hajlandó lett volna a kurdokat bevonni az ország bevezetésébe, de erőszakos törekvéseik miatt inkább függetlenségük elfojtása mellett döntött és nem egy alkalommal véres kézzel verte le tüntetéseiket, felkeléseiket.
Szaddám modernizáló politikája így csak a szunniták, illetve a keresztények támogatására tudott alapozni. Az előbbiek főként a munkásosztály, a parasztság és az alacsonyabb középosztály köreibe tartoztak, a keresztények viszont főként az értelmiségi réteget képviselték, akik az oktatási és egészségügyi szférában kaptak pozíciókat. A hadsereg jelentős részét is ez a két vallási közösség adta. Szaddám a szunnitákon kívül csak a keresztényekben bízott, ugyanis az asszír és szír közösségeknek nem voltak külföldi pártfogói, illetve mindig is lojálisak voltak a hazájukhoz. Huszein miniszterelnök-helyettese és egy ideig külügyminisztere a káld katolikus Tariq Aziz volt.
A vezető a széttagozódott társadalmat közös történelemmel próbálta összefogni és egy iraki nacionalista szemléletben egyesíteni.
Beszédében Irakot különleges és vezető szereppel ruházta fel az arab világban. Sűrűn utalt az Abbasszeen-korszakra, amikor Bagdad volt az arab és iszlám világ politikai, gazdasági és kulturális központja. Kiemelt támogatásban részesítette a régészeti feltárásokat, hiszen az iszlám előtti időszakban uralkodó asszír és babiloni királyok Mezopotámia dicső múltjának bizonyítékát szolgáltatták, aminek valódi örökösei a kereszténnyé vált és jelentős részben elüldözött asszírok és szírek, de a Baath párt pánarabizmus ideológiával vegyítette az ókori dicsőséget, hogy létrehozzon egy nemzetet egyesítő identitást.
A második részben Irak térségbeli ellenségeiről, belső etnikai és vallási törésvonalairól, illetve a megvívott háborúiról lesz szó.
Kassab Adonis
Kiemelt képünkön iraki rendfenntartók szolgálatot teljesítenek Moszul elpusztított Óvárosában 2017. július 24-én, két héttel az után, hogy az iraki hadsereg kilenchavi harcokat követően visszafoglalta a nagyvárost az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől (sorozatunkban ezen időszakra később térünk ki). Fotó: MTI/EPA.
