Így ünnepel Lengyelország: több mint egymillióan vettek részt a vízkereszt napi háromkirály-felvonulásokon

Lengyelországban 1,3 millióan vettek részt hétfőn a vízkereszt (háromkirályok, napkeleti bölcsek) ünnepén csaknem kilencszáz településen rendezett felvonulásokon, csak Varsóban mintegy 90 ezren vonultak a régi hagyományt felelevenítő színes, jelmezes menetben.

A háromkirályok felvonulása a tizenkét évvel ezelőtt egy varsói katolikus iskola által kezdeményezett, népi betlehemezési hagyományra visszanyúló népünnepély. A fővárosi szokáshoz 2009 óta egyre több vidéki település csatlakozott, így a felvonulást idén 872 lengyelországi és 21 külföldi helyszínen tartották meg hasonló forgatókönyv szerint, a szervezők által továbbított minták szerint készült jelmezekkel.

A lengyel televízió beszámolt arról, hogy a rendezvényt a lengyel szervezőkkel együttműködve tavaly óta másodszor Magyarországon, a sződligeti római katolikus egyházközségben is megtartották.

A lengyelországi háromkirály-felvonulások résztvevőit Ferenc pápa is üdvözölte a hétfői úrangyala-imádsága keretében.

A fővárosi felvonuláson részt vett Kazimierz Nycz varsói érsek, Andrzej Duda elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő is.

A varsói királyi vártól a belvároson át az egyik főtéren felállított betlehemi jászolig vonuló jelmezes felvonulás mentén felállított pódiumokon a napkeleti bölcsek történetéhez fűződő jeleneteket játszottak el.

A rendezvényt számos koncert, valamint a szegény sorsú gyermekek nyaraltatását elősegítő jótékonysági gyűjtés kísérte. Lengyelországban vízkereszt ünnepe 2011 óta munkaszüneti nap.

MTI

 

Kiemelt képünk illusztráció, a felvételen 2019-es felvonulás részlete látható. Forrás: Twitter.