Élő betlehemet támadtak meg szélsőbaloldali tüntetők Franciaországban

December 14-én hetedik alkalommal rendezett élő betlehemet a Vivre Noël Autrement (Éljük meg a karácsonyt másképp) szervezet Toulouse-ban a Szent György téren. A rendezvényt agresszív, szélsőbaloldali tüntetők hiúsították meg.

A betlehem egy része a téren maradt a rendezvény teljes hosszán át, míg a Szent Családból és a három napkeleti bölcsből álló küldöttség egy órán át járta a város központját, és a karácsonyi misék rendjét tartalmazó prospektust osztogatott, miközben adventi énekeket énekeltek.

Akkor kezdett forrósodni a hangulat, amikor a mozgó betlehem is visszatért a kiindulási pontra, és megérkezett egy nagyjából ötven főből álló szélsőbaloldali csoport. A tüntetők a szekularizált államra hivatkozva kifütyülték a betlehemeseket.

Istenkáromló rigmusokat skandáltak és fizikailag inzultálták az ünnepség résztvevőit.


Hirdetés

Mindeközben megállás nélkül azt kiabálták, hogy a szekularizált francia állam nem engedélyezi az ilyen fajta vallási rendezvényeket. A tüntetők érvei azonban nem állták meg a helyüket, mivel az önkormányzati hatóságok engedélyezték az élő betlehem felállítását, ellentétben a zavargók tüntetésével.

Nem csak  az adventet békésen ünneplők voltak veszélyben, hanem mindenki, aki a téren tartózkodott. Az egyik tüntető azután, hogy kitiltották a térről, visszament,és a helyi média, az Infos-Toulouse csapatára támadt. A riporter kezéből kikapta a fényképezőgépet, és ledobta a földre. Ezután ismét, másodszor is kitiltották a térről, de továbbra sem volt hajlandó békésen odébbállni.

Az ünnepség így egy órával rövidebb lett, mint tervezték. Három kórus nem kapott lehetőséget, hogy fellépjen,

sok kisgyereket a sokkhatás miatt sírva kellett elvinni a helyszínről.

Az incidens másnapján Robert Le Gall, Toulouse érseke elítélte a tüntetők viselkedését: “Toulouse érsekeként fájdalmamat fejezem ki, amiért a megemlékezést Krisztus születéséről és az általa közvetített értékeket (az idegenek befogadása, a béke hirdetése és az együttérzés, amire mindnyájunknak szükségünk van) már nem tartják tiszteletben országunkban, sőt verbális és fizikai erőszakra sarkallják azokat, akik magukat a szabadság védelmezőinek tartják. Kérlek Titeket, hogy védelmezzük békésen a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, és tiszteljük hazánk hagyományait és történelmét!”

Kiemelt képünk forrása az Infos-Toulouse.

'Fel a tetejéhez' gomb