A nyílt társadalom harca a közösségi társadalom ellen: történelmi folytonosság vagy köldök nélküli politikusok

Kereszténydemokrácia VII.

A liberális nyílt társadalom szerint hiába születik bele valaki egy kultúrába, azt bármikor lecserélheti, és ha kedve tartja, ezt a cserét újra és újra megteheti. A nyílt társadalom a mobilitás feltétlen híve: mivel szerintük az egyén nem rendelkezik semmilyen gyökérrel – mert az csak az individuum korlátja –, ezért bárhol ugyanúgy tudja folytatni az életét. A politika nyelvén ez azt jelenti: a liberálisok köldök nélküli politikusok.

Úgy tesznek, mintha a semmiből jönnének és felelősség nélkül élhetnének. Olyanok, mint egy gyökér nélküli fa. Holott jól tudjuk, a fának a gyökér adja a stabilitást és tápanyagot. A nyílt társadalom liberális követői úgy akarnak politizálni, hogy nincsenek tekintettel se arra, ami előttük volt, se arra, ami utánuk következik. Ezért nem gond a közösségi vagyon privatizációja, vagy az eladósodás.

A liberálisok úgy tesznek, mintha az emberi lelket meghatározó adottságok ugyanúgy a fogyasztás tárgyai lennének, mint egy áru a polcon.

A kereszténydemokrata közösségi társadalom szerint viszont az anyanyelv, a családi kötelékek, a szülőföld, a kereszténység, a nemzeti kultúra mind-mind mély emberi lelki gyökérrel rendelkeznek, és az eltagadásuk nem csak lelki töréshez vezet, de talajvesztést is eredményez. Jobb, ha a templom ad irányt az életnek és nyújt belső biztonságot, mintha a magánterapeuta. 

„Anyanyelv, családi kötelékek, szülőföld, kereszténység, nemzeti kultúra…” Fotó: Székely Hírmondó.

Az a kultúra, amelyben felnövünk, meghatározza életünket és gondolkodásunkat, beépül az identitásunkba és összeköt minket a közösség tagjaival. Éppen ezért ragaszkodni hozzá nem civilizálatlanság, hanem éppen a civilizáltság legmagasabb foka, hiszen

a kultúránk tesz minket olyanná, amilyenek vagyunk, és ha az elvész, akkor mi magunk veszünk el.

Mivel a nyílt társadalom eszméje tagadja az identitás származási, biológiai vagy világnézeti elemeit – pontosabban azokat csak potenciális diszkriminációs oknak látja, és nem közösen megélhető tulajdonságoknak – ezért csak a fogyasztás marad, ami a liberálisok számára pillanatnyi közösséget tud teremteni. Így hát az határozza meg az embert, hogy kikkel vásárol hasonló termékeket, kikkel jár egy helyre enni vagy szórakozni, kikkel azonos a szabadidős tevékenysége, vagy kikkel lájkolja ugyanazt a Facebook-oldalt. Így viszont a pénz – mint megszámlálható értékmérő – kerül a központba: akinek nincs elég pénze a médiából sugárzó fogyasztási szint követéséhez, annak a boldogság örökre elérhetetlen marad.

 

Rétvári Bence

 

Rétvári Bence, a KDNP alelnökének kereszténydemokráciáról szóló írását 12 részben közli lapunk vasárnap délelőttönként. Az előző részeket ide kattintva olvashatja