Szent Miklósról méltán mondhatjuk, hogy nemcsak a gyermekek kedvenc szentje, de az egész világ szeretete övezi. Bár sokfelé lehántották az ünnepről a keresztény hagyományt és Szent Miklóst Télapóként említik, valójában mégis ő az a szent, aki tulajdonképpen az egész világra, minden generációra hat.
December első napjaiban mindenfelé megjelennek a fehér bojtos piros sapkát viselő emberek, és valahol mindenkiben feléled a gyermeki ajándékvárás érzése, sokak lelkében pedig az ajándékozás, a kedvesség és a másik emberre való odafigyelés tükröződik vissza. Mindezt egy évszázadokkal ezelőtt élt jeles püspök életpéldája alapozta meg – még ha a mai konzumtársadalom és istentagadó közeg nem is veszi ezt tudomásul.
Mivel konkrét életrajzi adatokat nem tudunk Szent Miklósról, így az Arany Legendára támaszkodva ismerhetjük meg személyiségét. Számos meghökkentő történetet fűznek a nevéhez, például hogy már születése napján két lábra állt, illetve hogy kisgyermekként böjt idején csak napi egy alkalommal hagyta édesanyjának, hogy megszoptassa.
A világ idővel eltorzította a nevét, alakját, és ma már sokan különböző ideák, eszmék nyomán Télapónak nevezik. Ám a legismertebb legenda hívőben és nem hívőben egyaránt tiszteletet ébreszthet, mindannyiunk számára követendő példát jelenthet.
A történet szerint egy szegény ember annyira elnincstelenedett, hogy három hajadon lányát nyilvánosházba akarta adni, hogy megélhessenek. Myra püspöke, Miklós tudomást szerzett a dologról, és éjnek idején több alkalommal is arannyal teli kis zsákot dobott be a szegény ember ablakán, így megmentve a lányok tisztaságát és esélyt adva nekik, hogy tisztességgel megházasodhassanak.
Más legendák is köthetők a jótevő püspök nevéhez. Ezek mentén a tengerészek, a törvénytudók, a pénzügyi szakmában dolgozók és a férjhez menő lányok szentjeként is tisztelik. Mivel sok emberen segített, mondhatjuk, hogy nap mint nap megmentett egy életet, így a nehézségben, bajban lévők szentjeként is gondolnak rá szerte a világon.
hirdetésÚgy tartják, földi élete végén angyalok várták, és egyenesen a mennyországba vitték.
A 4. század nagy püspökét mindenfelé kedvelték a jótetteiért. Az a szokás, hogy szerepjátékban emlékeznek meg róla, német földről terjedt szét előbb Európában. Hozzánk a 10. század derekán jutott el; előbb a gyermekek bújtak a püspöki ruhát idéző piros köpenyes öltözékbe, fehér szakállat fabrikáltak maguknak, s püspöki süveget is készítettek hozzá. Majd lassan a felnőttek vették át a szokást – és később, úgy egy évszázaddal ezelőtt sok helyütt elkezdték kihúzni az ünnep alól a keresztény alapokat. Így vert gyökeret először a szlovák nyelvben a Mikulaš név, aztán a kommunizmusban/szocializmusban – végképp minden hagyománytól megfosztva őt – Télapót faragtak a legendás püspökből.
Számunkra, keresztények számára nem kérdés, hogy december 6-án kire emlékezünk, kit ünnepelünk, kinek a nevében adunk, illetve kapunk ajándékot. Akár egy kis szeretetcsomag formájában, amelyben virgács is helyet kap, akár a kedvesség legapróbb gesztusaiban. Ezekben a napokban az ember kicsit újra gyermekként él, várakozással telve előkészíti a csizmáját, tisztogatja azt, remélve, hogy majd az ürességet betölti a szeretet.
Szent Miklós ünnepe tökéletesen illik az advent időszakába, amikor tisztítgatjuk szívünket-lelkünket, készítjük az utat, hogy szenteste beléphessen szívünkbe a gyermekként hozzánk látogató Szeretet.
Fotó: Pixabay
