Az első „hivatalos” vérátömlesztést VII. Ince pápa kapta
A vér és az élet szoros kapcsolatával minden emberi társadalom mindig tisztában volt. A vér és annak vörös színe számos kultúrában az élet, az erő, az egészség szimbóluma. Az első feljegyzett „vérátömlesztést” 1492-ben VII. Ince pápán hajtották végre, aki egészségügyi okokból, öregedése ellensúlyozására vetette alá magát a beavatkozásnak.
A vérrendszer megismerése után, a 17. században megindultak az első orvosi próbálkozások, amelyek alapján vért próbáltak átjuttatni az egyik testből a másikba. Akkoriban állatból állatba, illetve állatból emberbe is próbáltak vért átjuttatni. Az első sikeres transzfúziót Blundel hajtotta végre 1814-ben, aki felismerte, hogy embernek csak emberi vér adható. A 20. század elején Landsteiner kutatásai során felfedezte a különböző vércsoportokat. Ezen tudományos eredményéért 1930-ban az orvosi Nobel-díjat is megkapta. A transzfúziológia azóta az egyik legdinamikusabban fejlődő orvostudományi ág.
A második világháború rávilágított arra, hogy a háborúzó népek nem építettek ki transzfúziós szolgálatot, melyek következményeképpen nagyban növekedtek az emberveszteségeik. Mindez hazánkban is ösztönzően hatott, egyre többen szorgalmazták egy vérellátó szolgálat létrehozását. 1947 elején kezdtek hozzá az Országos Vérellátó Szolgálat megszervezéséhez, akkoriban kizárólag a budapesti Rókus-kórházban volt donorszolgálat.
1949 októberében Ratkó Anna népjóléti miniszter köszöntője után nyílt meg az Országos Vérellátó Szolgálat, Budapesten. A későbbi években Szombathelyen, Debrecenben és Békéscsabán is Vérellátó Központok jöttek létre. 1948-ban a Vöröskereszt háromszáz önkéntes véradót tartott nyilván, melyek a kiépülő donorhálózat alapjai lettek.
1988 óta november 27-én ünnepeljük Magyarországon a Véradók napját. Idén eddig közel 250 ezer véradás történt. Ugyanakkor az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt folyamatosan várja az önkéntes véradókat – mert vérre és a vérkészítményekre minden nap szükség van.
