Beköszöntött a tavasz, megkezdődött a balatoni fagyiszezon

Hivatalosan is megkezdődött a fagylaltszezon szombaton a Balatonnál, ez a helyi cukrászdák és vendéglátóhelyek számára a gazdasági élénkülés időszakát jelenti – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség.

Tájékoztatásuk szerint idén ismét kapható például a Balaton fagyija verseny tavalyi nyertes íze – a Balatoni mámor nevű diós-fügés fagylalt -, amelyből tavaly több mint húszezer gombócot adtak el.

A tavalyi verseny nyertese Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád kávéház cukrásza, aki emellett kardamomos szilvasorbet-val, túrófagyival és meggyöntetes joghurtfagylalttal készül a szezonra. Szerinte

a fagylaltszezon nem csak a fagylaltkedvelőknek nyújt örömet, hanem a Balaton régió gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.

A közleményben idézték a szervezet elnökét, Fekete Tamást, aki elmondta, a múlt évi versenyen induló egyes cukrászdák forgalma átlagosan 15 százalékkal nőtt. Kiemelte,


Hirdetés

a Balaton fagyija verseny nem csupán egy gasztronómiai esemény, hanem egy igazi turisztikai attrakció, amely a Balaton régió gazdasági életére is pozitív hatást gyakorol.

Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezető igazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a régióban megrendezett, magas színvonalú kulináris fesztiválok, versenyek jelentősen hozzájárultak a turisztikai eredményekhez.

Tájékoztatása szerint

a Balaton 2024-ben 3,2 millió vendéget fogadott, ami 6,7 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest.

A látogatók 75 százaléka belföldről, 25 százaléka pedig külföldről érkezett.

Vezetőkép: illusztráció. Forrás: Freepik


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb