Hazaérkezett Torinóból a 17 érmet szerző magyar speciális olimpiai csapat

„Sok olimpián vettem részt, de ilyen egységes, összeszokott, egymást segítő csapatot még nem láttam. A sikeretek közös siker” – mondta Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár a torinói Speciális Olimpia Téli Világjátékokon tizenhét érmet – hat aranyat, négy ezüstöt és hét bronzot -, valamint két-két negyedik és ötödik helyet szerző magyar küldöttség vasárnapi ünnepélyes fogadásán.
A Magyar Sport Házában tartott eseményen Schmidt Gábor felidézte, hogy két napig a helyszínen szurkolhatott a havas és jeges versenyeken a szülőkkel és a csapattagokkal együtt.
„Az érmek önmagukért beszélnek, de ti mindannyian győztesként tértetek haza. Már azzal nyertetek, hogy kijutottatok a Világjátékokra”
– emelte ki a helyettes államtitkár.
„Fáradt, de vidám csapat érkezett ide egyenesen a repülőtérről. Fantasztikus eredmény született Olaszországban, különösen azt figyelembe véve, hogy csapatorvosunknak volt bőven feladata, mert betegségek, sérülések nehezítették a szereplést, de mindenki el tudott indulni a versenyen”
– mondta Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) elnöke.
Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöke büszkén mondta, hogy az MSOSZ alapító tagjai között volt, de akkor még álmában sem gondolta, hogy ilyen szintre fejlődik a mozgalom, rangos viadalokon szerepelhetnek és sikereket érhetnek el a magyar versenyzők.
Az értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott sportolók világeseményén 101 ország 1500 sportolója vett részt, a magyar színeket kilenc versenyző képviselte.
Négy év múlva Svájc lesz a Speciális Olimpia Téli Világjátékok házigazdája.
Vezetőkép: 17 érmet szerzett a magyar csapat a torinói Speciális Olimpia Téli Világjátékokon. Facebook/Special Olympics Hungary
