Nemzeti minimum lehet-e a magyar EB részvétel?
Sajnos hungarikumnak számít, hogy időnként kettészakad az ország. Témáról-témára, generációról-generációra azt tapasztaljuk, hogy „két-Magyarországban” élünk.
Szeretnénk azt gondolni, hogy vannak hidakat képző emberek, kulturális értékek, nemzeti minimumok, amik még mindig időtállóan a magyar nemzet mindenkori vitái felett állnak.
Olyan ügyek, amiket az is támogat, aki nem ért egyet velük.
Nemzeti minimumnak tekinthetjük az Alaptörvényben – azon belül is a Nemzeti Hitvallásban és az Alapvetésben – megfogalmazott számos közös értékünket: a demokráciát, az emberi méltóságot, a jogbiztonságot és még sorolhatnánk. De (!) az elvont fogalmakon túl ide sorolhatunk-e egy-egy hétköznapibb témát? Például a nem is olyan rég nagy vitát kavart külhoni magyar pártok támogatásának kérdését. A Momentum szemrebbenés nélkül támogatott román sovinisztákat az RMDSZ székely jelöltjével szemben. A szavazóik nem határolódtak el. Tehát
pusztán azért, mert egy-egy politikai erő pártügyként kezeli az 1124 éves őshonos magyar nemzeti kisebbség kérdését, ez már nem lehet nemzeti minimum?
A sport lehet az utolsó védvonal?
Hagyjuk meg a vitát a fellegekben járó demokrácia értelmezőknek a magyar Alaptörvény demokráciafelfogásáról, vagy annak nyugat-európai összehasonlítgatásáról. Mi a helyzet azonban az olimpiai érmekkel, a magyar sportsikerekkel? Szemmel láthatólag a Karácsony-Gyurcsány koalíció is nehezen birkózik meg a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésének leállításával.
Úgy tűnik túl erős alapokon áll Magyarországon a sport szeretete – politikától függetlenül, csontig hatoló évszázados örökségünk.
Baji Balázs kiállásával sokunk példaképe lett.
A baj csak az, hogy amíg az atlétika eredményekben mérhetően sikeres sportágunk, a foci sokkal kevésbé. Baji 2017-es világbajnoki bronzérme és 2016-os Európa-bajnoki ezüstérme kézzelfogható, és épp ezért kimagyarázhatatlan. Így, ha egy Baji Balázs megálljt parancsol a politikai ámokfutásoknak, arra pártokon fölülálló érvként tekintenek még mindig az emberek. Ilyenkor még a demagógiába hajló indokok is csak kevésbé számítanak. Egy a baj csupán, ilyen eredmények a magyar fociban régóta nincsenek.
A 2016-os Európa-bajnoksági részvétel és szereplés önmagában nem adott volna arra okot, hogy zombifilm jelenetek játszódjanak le az örömittas Budapest utcáin, és még a villanypóznákról is a szurkolók lógjanak magyar trikolórban. Hiszen hány ezer ember vonult fel Kemény Dénes és csapatának győzelmei során, a körúton – a 2000-es években? Nem sok. Egyáltalán nem sok.
A magyar foci eredménye ezért az érzelem. Nem a számok.
A kákán is csomót keresők biztos a magyar bajnoki mérkőzések átlagnézőszámát sorolnák most, de az se számítana. Az osztrákok 2016. június 14-i 2-0-ás legyőzése több tízezer embert kivitt az utcákra, és hetekig elfeledtette Ózdtól a Deák térig, Szegedtől a Balatonig az ország gondjait. A foci Magyarországon ugyanis terápiás jellegű. A politika számára értelmezhetetlen érzéseket tud kiváltani, ezért is fontos, hogy abba ne avatkozzon bele.
Ne csináljon egyik párt se pártpolitikai kérdést a magyar fociból, csak szurkoljon!
Még akkor is, ha annak idején tesiből fel volt mentve. Akkor is, ha nem szereti a focit, a focistákat. Csak tisztelje azokat, akiknek ez fontos.
2020 március 26-án mindenki tapadjon a képernyők elé!
A mai nap ugyanis kisorsolták a roppant bonyolult Nemzetek Ligájának következő állomását, vagyis gyakorlatilag az EB pótselejtezők párosítását. Mi a bolgárokat kaptuk és, ha nyerünk Szófiában, akkor itthon fogadjuk az Izland-Románia meccs győztesét. Tehát összegezve az új Puskás Ferenc stadionban a románokat verve juthatunk ki a 2020-as Európa Bajnokságra. Ha ez nem nemzeti minimum akkor nem tudom mi lehetne az.
Forrás: Facebook.com – Fotó: youtube.com
