Ez nem vicc, a mennyben zene van!
Van, hogy megkérdezik tőlem, melyik dalunkat énekelem a legszívesebben, melyik a kedvencem. Nehéz erre a kérdésre egyetlen éneket megnevezni. Minden élethelyzetre más-más dal a gyógyír és az ima. Mégis van egy, a szívemhez különlegesen közel álló szerzeményünk, amelyet Loyolai Szent Ignác közismert imádsága ihletett, és amelynek zenéjét Gellért testvérem szerezte.
A „Krisztus lelke” című szám többek között azt üzeni, hogy az életünk célja odafönt van, ahová igyekszünk eljutni, és ahol már helyet is készítettek számunkra. „Ha közel az órám, magadhoz hívjál. Ott minden szent velem zeng, áldja neved örökké” – hallhatjuk a dalban.
Ezzel kapcsolatban azt szoktam elmondani, hogy milyen nagyszerű pillanat lesz, amikor szinte észrevétlenül ebből a földi kórusunkból átülhetünk a mennyei karok hatalmas kórusába. Barátaim lehiggasztanak elragadtatott víziómban, és megjegyzik: nehogy azt higgyem, a mennyei karok éppen az én kis énekemet fogják majd a mennyben zengedezni.
Magamban mindig vitatkozom ezzel a nézettel:
miért ne énekelnék az én egyszerű dalomat az angyali karok is? Hiszen a földön élők istendicsérete összekapcsolódik az égiekével.
Ezt a tényt támasztja alá a szentmise liturgiája, amikor azt mondja: „miként az angyalok és főangyalok, a szentek hatalmas seregével együtt dicséreted himnuszát zengjük, és vég nélkül énekeljük: Szent vagy, szent vagy, szent vagy…!”.
Vagyis ez azt üzeni számomra, hogy a mennyben muzsika van. Nem is akármilyen! És ahogyan a mi istendicséretünk egyszer égivé magasztosul, ugyanígy a szentek és az angyali karok egyesülnek – már most – a mi földi dicséretünkkel. Ez önmagában fantasztikus hír!
A Jelenések könyve ezt így fogalmazza meg: „Örvendezzünk és ujjongjunk, dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége elkészült” (Jel 19,7). „Előbb a mennyben szól ez a dicsőítés, azután egy Isten trónusától jövő hang másokat is imádásra szólít” – írja Dér Katalin az A Jelenések könyve című művében. Hozzáteszi: „a tömeg, amely ekkor fog dicsőítésbe, földiekből állhat” (vö. Dér Katalin: A Jelenések könyve, Kairosz Kiadó, Budapest, 2014. 320. o.).
Mindez azt üzeni számunkra, hogy a mennyei kórusok szívesen egyesülnek a mieinkkel. Ennek tudatában kellett, hogy dicsőítse Istent Dávid király és az általa megszervezett szünet nélküli szolgálat.
A pásztorlegényből királlyá lett Dávid mindvégig dicsőítő maradt szívében. Ez abban is megmutatkozik, hogy miután az idegen nép által elrabolt szövetség ládáját diadalmasan visszaszerzi, már nem a korábbi szövetség sátrába helyezi el, hanem egy másik sátorba. Ezen az új helyen többé nem bika- és véres áldozatot mutatnak be Isten dicsőségére, hanem egy egészen új áldozatot.
A király-zeneszerző-dicsőítő megszervezi a levitákat, hogy a dicséret áldozatát vigyék az Úr elé.
„A szintén Dávid király által szerzett 5. zsoltárban Dávid az Úr házába léphet Isten jóságából. De vajon hogyan lehetséges ez, hiszen az Úr temploma csak Salamon idejében épült fel. Akkor hová lépett be Dávid? A héber eredetiben a templomnak fordított szó tróntermet jelöl: egy helyet, ahol a király lakik, egy királyi palotát. Vagyis azért ujjong, mert bemehet Isten tróntermébe. Dávidnak bejárása volt Istenhez. Oda, ahol Isten van! Vagyis Dávid felismert és megtapasztalt abból valamit, hogy Isten palotájában – más szóval a mennyben – hogyan is megy a dicsőítés” – tanítja Johannes Hartl, az Augsburgban megalapított, Gebetshaus elnevezésű dicsőítő mozgalom vezetője.
Hartl rámutat: a Jelenések könyvében a látható négy élőlény szüntelenül dicsőíti Istent. Hárfával zengik a dicséretet!
Az apokaliptikus bibliai könyv tehát arról számol be, hogy a mennyben zene van!
Töretlenül, megállás nélkül. Ráadásul hangszerekkel és énekkel. Az élőlények által hozott csészékben az itt, a földön élők istendicséretei vannak. Vagyis
a földi dicsőítésünk a mennyeinek már része, ahogy ez a szentmisében is felhangzik.
Mózes és a választott nép, az egyiptomi kivonulás után hálaéneket énekel. Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa kifejti, a Jelenések könyve adja meg nekünk a történelmen átívelő távlatokat: a Bárány trónja előtt éneklik a Bárány és Mózes énekét.
Mindent áthat ez az ének, és Isten lesz minden mindenben. A tabernákulum Jézusa, az új Tóra, a keresztények Eucharisztiája, a Hálaadás. Jézus megváltó áldozata a Vörös-tengeren való átkelésünk, a nikodémusi újjászületésünk a Szentlélek ereje által. Isten jelenében élhetünk, az ő tróntermében állhatunk. Dicsérettel léphetünk be Isten tróntermébe, palotájába, szemlélhetjük őt, beszélgethetünk vele. Fedetlen arccal, mint Mózes a Sínai-hegyen.
A liturgia többé nem egy elvont „hókusz-pókusz”, hanem történelmen át- és túlívelő valóság. Az Eucharisztiában ez a jelenlét még teljesebb, szentségi módon megvalósul.
A szentségimádás már a lefüggönyözött trónterembe enged be minket. És ott állhatunk a Győztes körül.
Ez mindvégig a szentmisében megjelenő áldozatra vezeti a figyelmünket, a szívünket Jézus kebelére hajtja. Összekapcsolódik a menny a földdel.
A Jelenések könyvére utalva figyelmeztet Barsi Balázs ferences szerzetes: „Nem veszed észre, hogy e könyvet olvasva egy vasárnapi misén vagy, és a patmoszi látnokkal együtt te is a hit józan elragadtatásával máris énekelheted a megváltott világ új énekét, a Sanctust? […] Tehát nem elválasztható az ősegyház a maitól. […] Az ősegyház meg van győződve arról, hogy nincs két egyház: egy földön járó és egy dicsőséges, hanem a kettő egy” (vö. Barsi Balázs: A Bárány menyegzője, Efo Kiadó Budapest, 1997. 16.o.).
Gável András, az Eucharist együttes vezetője
Kiemelt kép: Az Eucharist együttes közösen énekel Czinke Mátéval (j) a The Sign együttesből a RaM Colosseum nagytermében, 2019-ben (háttérben a 4 Akkord Show Kórus tagjai); Fotó: Sztankó Dávid
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőbizottsága által meghirdetett világméretű szentségimádáshoz kapcsolódva az Eucharist együttes dicsőítő szentségimádást tart Veresegyházon. Az alkalom november 23-án este 20:00 órától kezdődik a katolikus Szentlélek templomban. Az eseményt a Pengető oldala is élőben közvetíti itt.
