Nem holnap kell intézkedni, hanem ma! – A Disney és az LMBT-kampány

A CitizenGO kampányt szervez a Disney vállalat által indított őrület ellen, mely már a legkisebb gyermekeket célozza meg a mesehősök megjelenítése által, számukra észrevétlen módon. A szervezet fel kívánja hívni a világcég figyelmét, hogy ne szennyezze a genderideológia eszményeivel a még tiszta lelkületű kisgyermekeket. Számos szülő, nevelő is támogatja a kezdeményezést. A szervezet tagjai november 20-án a mesegyár központjába, Floridába is elutaznak, hogy az elnökség előtt is védjék a gyermekek egészséges világszemléletét.

A párizsi Disneyland idén júniusban megtartotta első hivatalos homoszexuális fesztiválját. A vidámparkban eddig is tartottak kisebb felvonulást homoszexuális csoportok, idén viszont a park is beállt a legnagyobb homoszexuális rendezvény, a Pride mögé – írja a CitizenGO a Disney LMBT elleni kampányában. A civil szervezet oldaláról megtudhatjuk azt is, hogy 2018-ban 157 millió ember látogatott el a Disney parkokba. Amennyiben a Disney tovább folytatja LMBT-akcióit, évente több millió gyermeket manipulálhatnak.

Ezen kívül pedig már nem nézhet a szülő gond nélkül gyermekével mesefilmet, hiszen nem tudhatja, hogy az LMBT-nyomásnak hódoló Disney éppen melyik pillanatban csillogtat meg egy forró jelenetet, ahol nem a királylány és a királyfi lehel csókot egymás orcájára, hanem királyfi a királyfival teszi ezt. A Csillag kontra Gonosz erők sorozatban szerepelt először homoszexuális csók a Disney történetében, és attól fogva egyre több mesehős bújik ilyen szerepbe. A Pride-mozgalmat is immáron egyre inkább támogató Disneyland lépten-nyomon a látogató családok arcába tolja az általa ajnározott mozgalom szimbólumait, különösen, ha a Pride időszakában jut el a család a gyermekek birodalmába: szivárványos Mickey egér hajpánt, szivárványzászlók, szivárványszínű lufidömping. 

A Disney új slágere, hogy a régi meséket új köntösben, úgymond modernizálva ismét piacra dobja. De a minőségi feljavítás mellett hol rejtve, hol szánt szándékkal előjönnek a genderideológia színfoltjai. Ahogy korábban írtuk is: „Ezekben a filmekben ugyanis a történet fő vonalát megtartva, egy kicsit átalakítják a karaktereket és a körülményeket, úgy, hogy azok a korszellemnek megfelelően, kellő mértékben »érzékenyítettek« legyenek, vagyis megfelelő hangsúlyt kapjon bennük a másság elfogadása”.

Magyar vonatkozásban a Labrisz Leszbikus Egyesület november 1-én hirdetett meg egy olyan meseíró pályázatot, melyben arra hívja a különböző, „más”  embereket, hogy a klasszikus meséket új formába öntve írják meg:

„A jól ismert mesék mai közegben játszódó, újraírt változatait várjuk olyan szereplőkkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Például nem felelnek meg a hagyományos nemi szerepeknek, LMBTQ-emberek, nem fehér bőrűek, nem keresztények, menekültek, mélyszegénységben élők, testi fogyatékossággal vagy mentális zavarral élnek, idősek, határon túliak, alkoholbeteg, börtönviselt szülők gyerekei, és még folytathatnánk a sort: döntse el a pályázó érzékenysége, miként értelmezi a fogalmat”. 

Mesébe illő a maga teljes iróniájával, hogy a külhoni magyarokat, a fekete bőrűeket, a nem keresztényeket és még sokan másokat összemostak a felhívásban. Sajnos mindenki egy lapra került a Labrisz Leszbikus Egyesület szemléletében.

Fotó: CititenGO magyar oldala.

 

A CitizenGO egy petíciót indította Disney LMBT kampánya ellen, melynek végső célja, hogy a mesegyár elnökéhez, Robert A. Igerhez november 20-án eljutva felhívják a figyelmet, hogy nem kér a társadalom az egyre nagyobb kereteket átlépő LMBT-kapmányból, mely már kiskorban is megfertőzi a gyermekek gondtalan és tiszta életét. A cél, hogy félmillió aláírást vigyenek a floridai Orlandóba, a vállalat központjába. 

Zaymus-Schittl Esztertől megtudtuk, a YouTube és a Facebook már cenzúrázta, gyűlöletbeszédnek titulálta a Disney LMBT-kampányával kapcsolatos videót, melyet a CitizenGO világszervezet készített. Így ez számos országban a jelzett oldalakról már le is került. Viszont a magyar felirattal ellátott verzió még elérhető, és kérik is a szervezet vezetői, hogy minél szélesebb körben osszák meg az emberek. 

A petíciót az itt jelzett oldalon lehet aláírni, és vele támogatni a CitizenGO azon kezdeményezését, mely kiáll a gyermeki tisztaság védelme mellett, és szembemegy az LMBT Disneyt is megfertőző genderlobbijával.