Csak az a zene ér valamit, amiért érdemes a csendet megtörni – Ifj. Sapszon Ferenc a szentségimádásról
Öt évvel korábban éppen ugyanazon a napon mutatta meg Gável Gellért, Szendrey Karper László díjas gitárművész a „Mise Gitáron” elnevezésű misekompozícióját ifj. Sapszon Ferenc, Liszt és Kossuth díjas karnagynak, amikor a Pengető Keresztény Könnyűzenei Magazin interjút készíthetett a neves egyházzenésszel. Az akkori találkozót a Mátyás templomi bemutató követte, miután – a Szilas Imre szerezte híres beatmisében is közreműködő – helyi karnagy, Tardy László a darab bemutatását engedélyezte. A szenthez való ragaszkodásáról, a szép, a művészi és az igényes iránti érzékenységéről ismert egyházzenészt többek között a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján a szentségimádás zenei szolgálatáról kérdeztük. 
– Egy korábbi cikkünkben szemléztünk egy önnel és az Eucharisztikus Kongresszus másik két felelősével készített interjút, amelyben a könnyűzene templomban is megszólaltatható lehetséges formáiról esett szó. Van helye a gitárral megszólaltatott zenének a templomban?
– Maga az a kifejezés, hogy „szakrális”, nem jelent mást, mint hogy a Jóisten számára elkülönített. Az a zene, amely kimondottan a liturgia számára készül, és ezért használja a hangokat, azt nevezzük mi liturgikusnak, illetve szakrálisnak. Az a zene, amely a gyökerében egy amerikai szórakoztató zenéből származik, az nincs az Isten számára elkülönítve. Nem egy olyan nyelv, ami csak az Istené lenne. Inkább csak egy hétköznapi nyelv, amire húzhatok jámbor szöveget, de ettől még a zenéből egy szórakoztatóipari valami lesz csak. A kérdés, hogy tudok-e olyan zenét találni, amely elszakad ettől az angol-amerikai, egészen más funkciót betöltő zenétől, és valóban egyedül az Istennek fenntartott liturgia számára készülő nyelvvé lesz. Ha létezik ilyen zene, megnyugodhatunk. Ha csak a jámbor szöveg különbözteti meg, ám a zene üzenete eközben nem változik, akkor az még mindig inkább csak a szórakoztatás nyelve és nem az Isten számára elkülönített szentté.
A profán nem kaphat helyet a templomban semmilyen szinten. Ami ott megszólal, az a szenthez tartozik.
– A jövő évi nemzetközi kongresszusra készülő énekgyűjteménybe bekerülnek majd könnyűzenei stílusú darabok is. Ez azt jelenti, hogy sikerül olyan könnyűzenét találni, amely a szenthez tartozik?
– Egy hatalmas válogatás kellős közepén vagyunk. Nagyon sok teendőnk van még az énekgyűjtemény kialakítása érdekében. Rengeteget dolgoznak a munkatársaim. Valószínűleg nem ez lesz az a gyűjtemény, amely alkalmas arra, hogy a gitáros miséken abból énekelni lehessen. Inkább csak etalont akarunk mutatni e stílus számára. Azt akarjuk üzenni, hogy “ez az irány”. Nem kívánja pótolni a sárga, zöld, kék és egyéb könnyűzenei énekgyűjteményeket. És ugyanez a szempont érvényes a népénekekre és a gregoriánra is. Az énekeskönyv az egész évre ad egy liturgikus, gregorián vonalvezetést és kínál egy megújított, felfrissített népének anyagot. Talán az eddigi leggazdagabb gyűjtemény lesz, és nagyon nagy kincsesbánya.
– Nem volt nehéz a „Szent vagy, Uram” gyűjteményhez hozzányúlni, hiszen az máig magas szintet képvisel?
– Valóban etalon. De ez nem jelenti azt, hogy csak úgy szabad harmonizálni, mint ahogy az abban szerepel. Ha a “Szent vagy, Uram” színvonalán születnek új harmonizációk, akkor azokat válogassuk össze. El tudom képzelni, hogy egy öt versszakos éneknél, a kántor versszakonként új kíséretet tud majd hozni, így gazdagabbá válik egy-egy darab.
– Ez a gazdagság több kötetet feltételez?
– Mindenképpen. Főleg ha bele akarjuk rakni a gregorián kíséreteket is. Viszont csodálatos gazdagságot ígér. Nagyon szép kíséretek készülnek. Egyik-másik valódi telitalálat. Ez megújulást eredményezhet a kántori megszólalások színvonalában is. 
– Felmerültek egyéb, megújulást hozó eredmények a munkafolyamat során?
– A Miatyánk, de főleg a Glória szövegének kijavítása mindenképpen szükséges lenne.
– A szöveg melyik szakaszán?
– Az „és a földön békesség a jóakaratú embereknek” részt kellene módosítani. Ezt a részt rajtunk kívül már minden ország kijavította.
– Mi a hiba benne?
– Úgy hangzik, mintha az Úristen válogatna az emberek között, és annak adná a békéjét, akinek megvan az az emberi tulajdonsága, hogy „jó akaratú”. Az eredeti görög ezzel szemben nem ezt mondja: „az emberrel legyen ott az Úristennek a békéje és a jóakarata”. Az eredeti szöveg Isten ingyenes ajándékára irányítja a figyelmet: Isten az ő békéjét és jóindulatát, vagyis a szeretetét és az üdvösséget adja az embernek.
– És hogy lenne ez helyesen?
– A szótagszámra is figyeltünk a javítás során, hogy a miséket ne kelljen újra írni. Javaslatunk: “és a földön békesség és jóakarat az embereknek”.
– A Miatyánk esetében pedig a „ne vígy’ minket a kísértésbe” aggályos?
– Igen. Ezeket a kérdéseket szerencsésebb most eldönteni, hiszen egy nagy gyűjtemény kiadása előtt állunk.
– A szentségimádások során sokféle megoldással lehet találkozni nem csak zenei szempontból. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt nem lenne fontos megújulás ezen a téren is?
– Ahogy természetes szükségletünk, hogy levegőt vegyünk, úgy a legalapvetőbb természetfeletti szükségletünk az imádság. Ezt megtanulni csak imádkozva lehet. Ez nem könnyű, de ima nélkül nem létezik életszentség. Az imádság nem egy program a napban, hanem ez a keresztény ember életállapota. Ezen belül a szentségimádás egy kivételesen kitüntetett imamód: Istennek és az ő titkának szeretettel való szemlélése. Bensőséges találkozás Istennel. Szemlélem, hogy ki is ő valójában. Itt Ő a főszereplő. Nem manipulálni akarom Istent. Amikor kimondjuk, hogy “legyen meg a te akaratod”, sokszor van egy saját jobb ötletünk. És azt gondoljuk, hogy az imádság abban áll, hogy az Úristen megvalósítja azt, amit mi akarunk. Ezzel szemben a szeretettel való szemlélés elengedést, odaadást, befogadást jelent. Az a vágyam, hogy Isten betöltsön az ő jelenlétével, és átalakítson, birtokba vegyen. Vagyis átadom neki a terveimet: a jelenemet, a jövőmet és a múltamat is. Annak adom át, aki jobban ismer és szeret, mint én önmagamat. “Tégy velem, amit te akarsz! Szólj, és én hallgatlak téged!” 
– Milyen módon lehet megszólalni zeneileg ezeken az alkalmakon?
– A zene olyan mélységben szólaltat meg bármit – akár az Eucharisztiával kapcsolatos titkokat –, amilyen mélységben a szó képtelen. Föltár sok mindent. Másrészt különleges erővel átalakít, felhangolja a lelkünket. A jó zenék összeszedetté tesznek, a rossz zenék szétszórnak. A zene képlékennyé teszi a szívünket, felkészít a találkozásra. Nem történik más: a zene elvezet a küszöbig. De – és ez egy zenész szájából talán meglepően hangzik, – a szentségimádás kétszemélyes esemény. Intim műfaj: ő meg én. Itt Isten szól, más ne szóljon. Ennek a közege a csend.
– Ez hogyan valósítható meg?
– Vannak kellékei. Befogadó figyelem kell hozzá. Ezt a mai korban különösen nehéz megteremteni. Alapvetően szétszórtak, aggodalmaskodók vagyunk. Hinnünk kell abban, hogy a legnagyobb dolgok akkor történnek, amikor nem csinálunk semmit, csak megpróbálunk a nagy jelenlétbe belehelyezkedni. A bennünk lévő szomjúságot és vágyat engedjük a felszínre törni, amely azt mondja: “szükségem van rád, jó veled lenni”. Idő is kell a szentségimádáshoz. Ha rendszeresen kimarad ez a fajta imakapcsolat az életünkből, a mögött nem idő, hanem szeretethiány húzódik meg. Ha torlódnak a tennivalóink, kétszer annyi időt kellene szánnunk erre, hiszen az időnk Istené. Az Isten a szív csendjében szólal meg. A szentségimádásban nem a mi szavaink számítanak, hanem amit Isten mond nekünk. 
– Tehát nincs zene, és marad a csend?
– Szerintem a szentségimádás idejét nem kell semmi mással – énekkel, imádsággal, rózsafüzérrel – kitölteni. Elégséges a szerető figyelem és jelenlét annak számára, aki mindennél jobban szeret. Ebben a csendben titkok tárulnak fel, megtelik a tér és az idő Isten személyes jelenlétével. Itt történhet meg ajándékképpen – és nem azért, mert kiérdemeltük volna –, hogy “csendesen és váratlanul átölelt az Isten”. Ahhoz hasonulok, akire nézek. Szemben vagyok a személyes Istennel, és valami átalakulás megy végbe bennem. Fény vetül az életemre. Küldetést kapok. Telítetten és feladatokkal jövök a szentségimádás után: mit kell másképp csinálnom.
– Isten ilyen szemlélése alatt elértéktelenedik a zene?
– Csak az a zene ér valamit, amiért érdemes a csendet megtörni. Ami abból születik és abban végződik.
– A „küszöbig való eljutásig” milyen zenei elgondolást vél követendőnek?
– A zene képes egyfajta áhítatot ébreszteni az emberben. Ez még nem az “én, te” viszony, de a lelkem hangolódik. A gregorián ének képes leginkább olyan mennyei atmoszférát teremteni, amely tényleg az imádság előszobája lehet.
– Önnek milyen időközönként van lehetősége a szentségimádás imamódjával találkozni Istennel?
– Minden nap a kápolnában kezdek. Ez nem olyan típusú imamód, mint amiről eddig beszéltünk, de az Oltáriszentség előtt történik. Nagyon kedves nekem a szentségimádás.
– Az oltár körüli zenei szolgálathoz, Isten dicsőítéséhez feltétlenül szükséges lelkületet honnan tudja időről-időre táplálni?
– Ez ajándék. Mindig érzem, hogy Isten, akinél nincsen idő, és egyben látja az életünket – akár az ötven évvel ezelőtti eseményeket is – csodálatos, logikus vonalvezetéssel rendezi össze. Mi ezt csak visszatekintve vesszük észre. De fontos, hogy észrevegyük, mert így ámulva és hálával láthatjuk meg, hogy a ránk bízott feladatokat valóban a Szentlélek akarja.
Kiemelt kép: Tóth Róbert Ádám
