Vértes László „egyetlen ünnepi perc alatt” találta meg ősünket, Samut

Vértes László gimnazista korában döntötte el, hogy régész szeretne lenni, érettségi után mégis orvosira jelentkezett, azonban rövid időn belül abbahagyta. Ezután alkalmi munkákból élt, kipróbálta magát artistaként, segédmunkásként, könyvkereskedőként, de szenvedélye továbbra is a régészet maradt.

Régészetet sosem tanult, önmagát képezte, így kapott lehetőséget számos barlangkutatásban való részvételre.

A második világháború előtt Kadič Ottokár solymári barlangfeltárásában vett részt, amelynek vezetését később átvette a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából. 1945 után hivatalosan is köze lett a szakmához, ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaként országos barlangfelügyelő lett, majd 1951-től a Történeti Múzeum paleolit-gyűjteményének kezelését bízták rá. Tizenhét évig, hirtelen bekövetkezett haláláig foglalkozott a paleolitos ősrégészeti gyűjteménnyel.

Barlangfeltárásokat vezetett, és őslénytani, geológiai, morfológiai kutatásokat végzett. Kutatott a Mecsekben, a Pilisben, a Gerecsében és a Bükkben is, ahol első jelentős eredményére bukkant:

az Istállós-kői-barlangban egy ősembertűzhelyet emelt ki.

A leletet a Magyar Nemzeti Múzeumba szállíttatta, ahol már a föld- és őslénytan osztályt irányította. Az új leletekkel a paleolit kronológiáját jelentős mértékben átalakította. Utolsó évtizedében végzett munkái is mind ezekre a módszerekre és továbbfejlesztéseikre támaszkodtak.  

1963-ban elérkezett szakmája szempontjából a legnagyobb felfedezéshez:

megtalálta a vértesszőlősi előember maradványait. A lelet 350 ezer éves, Európa legidősebb Sinantropus jellegű maradványa, melyet Samu névre keresztelt. A kutatása nem csak országos, de nemzetközi elismeréssel is zárult, mivel ez volt az első ilyen komplex-leletegyüttes Közép-Európában.  

Munkásságát ezzel a felfedezésével koronázta meg. Ezután külföldi folyóiratokban is publikált, szakmai tudását a Tudományos Minősítő Bizottság a kandidátusi, majd a tudományok doktora fokozat odaítélésével ismerte el.

Ősünk, az előember félmillió évvel ezelőtt élt Vértesszőlősön, akinek tarkócsontját ásták ki.

Vértes itt látta a lehetőséget az ősember igazi megismerésére az eszközkészlet és a településviszonyok tanulmányozása által.

A matematikai statisztika használatával kísérelte meg megfejteni az  ősember eszközkészítő tevékenységének kialakulását, és az ember technológiai készségének kibontakozását.

Részlet a naplójából

„Vértesszőlős neve alighanem bekerül a világ minden nyelvén kiadott kézikönyvekbe, atlaszokba is: az emberiség, a mai ember néhány éve számon tartja a maga újonnan felfedezett bölcsőjét. Számon tartja, és egy kicsit büszke is félmillió éves családfájára, arra, hogy a vértesszőlősi ősember, a Homo (erectus seu sapiens) paleohungaricus már nemcsak elejtette, hanem a maga kezdetleges módján eszközökkel darabolta fel az állatot, hogy ismerte és zsíros csontdarabokkal őrizte, táplálta is a tüzet…”

„Három év alatt megszámlálhatatlanul sok munkaórát töltöttünk már az ásatással, amikor 1965. augusztus 21-én egyetlen ünnepi perc alatt megtaláltuk Sámuelt…”

Korai halála miatt nem volt lehetősége véghez vinni egyik legnagyobb álmát, a vértesszőlősi leletről készült monográfia elkészítését. A felfedezés helyszínén létesített tudományos bemutatóhelyről szőtt álma azonban megvalósult: ma kedvelt úti céllá vált az érdeklődők és turisták számára, azonban a további ásatások még váratnak magukra.

Vértes nevéhez fűződik a Lovasi kőkori festékbánya is, a Sümegi ősbánya és a Szeleta-barlang feltárása is.

Forrás: Múlt-kor történelmi portál; Arcanum; Wikipédia – Fotó: MTI/Bodnár Boglárka