Bajban az ellenzékben a hatalmat, hatalomban az ellenzéket ellenőrzők
A szerző, felelevenítve „az Orbán diktatúrájában a nyelvi korlátok miatt raboskodni kénytelen”, tönkretett, elhallgattatott, betiltott, egyszóval teljességgel ellehetetlenített balliberális színészekről, rendezőkről, alkotóműhelyekről szóló, Nyugaton terjesztett mendemondákat, leplezetlen iróniával állapítja meg, hogy a kulturális világ elnyomottjait támogatni kell. Hozzáteszi:
a valóság persze egészen más, de a valóság minden részletétnek kibontása a legkevésbé sem szolgálja a haladást. Haladni pedig egyetlen irányba szabad: Orbán Viktor elnyomó rendszere lebontásának az irányába. Aki pedig nem hajlandó tartani a helyes útvonalat, az hatalomhoz dörgölőző elvtelen talpnyaló, gyűlölködő, fasiszta. De elsősorban tehetségtelen.
Majd megjegyzi, a dolog szépséghibája, hogy a haladás legfőbb ellensége a valóság, ugyanis a főváros ötven színháza 90 százalékának élén balliberális igazgató áll, a repertoárjukon lévő darabok jó része direkt vagy áthallásos módon aktuálpolitikához köthető. E darabokat az ellenzéki tüntetések állandó résztvevői és szónokai játsszák és rendezik. A sorból Alföldi Róbert nevét emeli ki, megemlítve, hogy túljutva a Szegedi Nemzeti Színházi bemutatóján, a Radnótiban készül következő premierjére.
A tényeknél maradva Apáti kitér arra is, hogy a magyarországi színházi világ a működési költség nagy részét a fővárostól, az adott várostól vagy az államtól kapja, s ha ez nem lenne, akkor a legtöbbnek azonnal lakatot kellene tennie ajtajára.
„Így aztán teljesen logikus, hogy az évi több száz premier túlnyomó többségében Orbánt becsmérlik, a Fideszt szidják, nereznek és stadionoznak, olyan helynek festik le Magyarországot, ahol mindenki nyomorog, ahonnan csak elmenekülni lehet, ahol az összes fideszes korrupt bűnöző, ahol üldözik a >>menekülteket<<, ahol gyűlölik az idegeneket, a zsidókat, a cigányokat és ahol elnyomják a kormányt kritizáló, csillogóan tehetséges művészeket” – írja a szerző.
Majd felveti, hogy az októberi választások után érdekes helyzet alakult ki a fővárosban, hiszen eddig azt hallgattuk, hogy
a művészet, ahogyan az újságírás is, ellenzéki műfaj, a hatalomra reflektál, a hatalmat ellenőrzi. Ami egyébként nettó hazugság, mert aki nem szenved valamilyen, a hosszú távú memóriát veszélyeztető szervi betegségben, az pontosan tudja, hogy a szocialista–szabad demokrata kormányok alatt az egy szem Hír TV-n és a Magyar Nemzeten kívül egyszerűen nem létezett ellenzéki sajtó. A Népszava, a Népszabadság, a Magyar Narancs, a 168 Óra, az Élet és Irodalom, a közszolgálati tévé és rádió és mindkét kereskedelmi csatorna kormánypárti propagandatermékként funkcionált.
Ám furcsa módon, mindazok a sajtóorgánumok, alkotói közösségek, akik ezt az ellenőrző szerepkört magukénak vallják, nyomban elfelejtik, ha az övéik állnak a kormányrúd mellett, s vigyázó szemeikkel az ellenzéket fürkészik.
Így történhetett meg, hogy „2006-ban a kormányt támogató, az ellenzéket pedig szélsőséges és felelőtlen csőcselékként bemutató előadások születtek. Dehogy kritizálták ők a kormányt vagy a korrupt és a ciklusa második felében szinte teljesen megbolondult főpolgármestert, Demszky Gábort! És nem Gyurcsány, a szemkilövető, rendőrterrort vezénylő, betegesen hazudozó, hibbant Néró került bele a művekbe, hanem már akkor is Orbán volt a főellenség. A patás ördög.” – emlékeztet Apáti Bence továbbra is szigorúan a tényekre.
A szerző óva int attól, hogy illúziókat dédelgetve azt gondoljuk, Karácsony főpolgármesterségével és az ellenzéki többségű közgyűléssel változik a trend, és a balliberális művészvilág majd kritikussá válik azokkal, akik mellett eddig kampányolt. Megemlíti, hogy a sajtószabadság sem sérül az immáron ellenzékinek számító lap, a Lokál betiltásával.
Apáti szerint a 24.hu egyik cikkének a címe előrevetíti, „hogyan fog a független-objektív sajtó viszonyulni az új főpolgármesterhez. Az írás címe: Ne b…sztassátok Karácsonyt! Nem is fogják. Sem a ballib sajtó, sem a balliberális színházi világ”. Egyszersmind érthetetlennek nevezi, hogy „Sorosnak miért van szüksége még egy liberális hadosztályra, miért osztott szét 329 millió forintot a nyílt társadalmat, a nyitott határokat és a genderideológiát támogató úgynevezett függetlenek között”.
Persze a szerző nagyon is érti,
Soros György célja a kultúra fölötti uralom megszerzése, hogy „a kultúrán keresztül támadja a nemzetben gondolkodó, a hagyományos családot támogató, a határait megvédeni szándékozó magyar kormányt”.
Apáti szerint a százmilliókkal támogatottakban nem is fog csalódni, a pénzéért cserébe patronáltjai még lelkesebben fognak diktatúrázni, az országot lejárató hazugságokat terjeszteni.
Cikkének végén úgy fogalmaz: „ha megvizsgáljuk, hogy az önkormányzati választáson is valaki (vagy valakik) százmilliókkal támogatta az ellenzéket Facebook-hirdetések formájában, akkor elkezdhetünk aggódni. Vagy cselekedni”. Apáti az utóbbit javasolja.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: pixabay.com
