Bemutatták a Diótörőt az Operettszínházban

Harminc év után ismét láthatnak balettelőadást az Operettszínház nézői, ráadásul egy karácsonyi klasszikussal törték meg a hosszú szünetet.

Hatalmas sikerrel debütált a Budapesti Operettszínházban Csajkovszkij Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséje. Mint ahogy a premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: 30 év után láthat ismét balettbemutatót a közönség, amelyben a színház táncosai mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is fellépnek.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója többek között a következőket mondta el a sajtó képviselőinek: „Amikor a Budapesti Operettszínház főigazgatója lettem, arra kértem Apáti Bence balettigazgatót, segítsen nekem abban, hogy a mi balettművészeink ne csak alkalmazott táncosokként vegyenek részt az egyes produkciókban, hanem legyen a színháznak teljes értékű balettelőadása is.

Fotó: Gordon Eszter

Huszonöt évnyi színpadi tapasztalatom mondatja azt, hogy egy művészt, a számára megfelelő feladatokkal és kihívásokkal lehet igazán motiválni. Igaz ez az Operettszínház nagyszerű és értékes táncművészeinek esetében is. Továbbá az utánpótlásra is gondolnunk kell. A feltörekvő balettművész nemzedéknek nem biztos, hogy a mi intézményünk, vagy az operett műfaja állt a fókuszában. Viszont ha itt gyűjtik be az első, pozitív színházi tapasztalataikat, élményeiket, akkor jövőképként szolgálhatunk számukra. Nem utolsó, de fontos szempont az is, hogy az Operettszínház törzsközönsége egy olyan karácsonyi klasszikushoz, mint a Diótörő, imádott színházában is hozzáférhessen.”

Fotó: Gordon Eszter

Apáti Bence balettigazgató arról beszélt, hogy a Diótörő vitathatatlanul a balett királya. Ő maga is táncolta mind a Herceg, mind pedig az Egérkirály szerepét. „Harminc éve nem volt balettbemutató az Operettszínházban, éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen sűrű repertoárral rendelkező színházban sikerül színpadra állítanunk Csajkovszkij csodálatos karácsonyi meséjét. Az pedig, hogy az egyetem növendékei együtt dolgozhatnak azokkal a táncosokkal, akik már régóta a pályán vannak, az utánpótlás nevelésének a legjobb módja.”

Az előadást a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus, Harangozó Gyula állította színpadra. Nála jobban talán kevesen ismerik a művet: már 11 esztendősen táncolt a darabban, a Diótörővel diplomázott a Moszkvai Nagyszínház Akadémiáján, és Bécsben 2006-ban rendezte meg ezt az előadást. „Mindig azt keresem, hogy mitől lesz egy-egy előadás teljesen egyedi, mi az, amitől ahhoz a társulathoz kötődik, amelyik színpadra állítja.

Fotó: Gordon Eszter

Itt a táncművészek rengeteg musical- és operett-előadásban táncolnak, ahol szükség van a felszabadult színészi játékra is. Éppen ezért egy olyan előadásban gondolkodtam, amely nemcsak a balettértő közönség számára érdekes, hanem a cselekmény sodrása, eseményei lekötik a legkisebbeket is. Ez egy színházi előadás is egyben, amely a 19. században egy „itt és most”-szituációval kezdődött, majd elrepített egy álomba. Abban a korban a nézők a saját karácsonyi élményeikkel találkoztak. Most is ugyanilyen „itt és most”-szituációval kezdünk, a mai kor gyermekei számára azonban a néger baba helyett a Barbie, a bohóc helyett a Pókember és a bábjáték helyett a számítógépes játék jobban értelmezhető. Ezután az álomban viszont meg tudtuk őrizni azokat az értékes koreográfiákat, amik a klasszikus Diótörő gyöngyszemei.”

Fotó: Gordon Eszter

Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora a Budapesti Operettszínház és az Egyetem együttműködése kapcsán hangsúlyozta,  a két intézmény közötti együttműködés megszilárdítása 70 esztendős múltra tekint vissza. „Anno az Állami Balett Intézet, vagyis a Magyar Táncművészeti Egyetem elődjének a mesterei voltak az Operettszínház balettegyüttesének a vezetői. Később, amikor a Balettintézetnek voltak már olyan növendékei, akik bizonyítottak a pályán, az Operettszínház közülük választott balettigazgatót. Most viszont, a stratégiai együttműködésnek köszönhetően, a növendékeink, akik pályát már választottak, de színházat még nem, felléphetnek erre a színpadra, és itt tapasztalhatják meg az első nagyszínházi színpadi élményüket. Ez hatalmas felelősség nekünk, köszönjük a bizalmat.”

Fotó: Gordon Eszter

Volf Katalin Kossuth-díjas balettművész, az egyetem művészeti vezetője szerint a növendékek számára is fontos az együttműködés. „Hallgatóinknak és növendékeinknek óriási élmény, hogy valódi, színházi körülmények között mutatkozhatnak be egy olyan darabban, amely minden család számára ismerős.”

Az egyetem végzős hallgatói egy teljes szereposztást kaptak a főbb szerepekből. A balettmesterek, Brieber Éva, Gábor Zsuzsa, Kövessy Angéla, Krajczár Balázs, Metzger Márta, Németh Nikolett és Túri Sándor fantasztikus munkáját dicséri, hogy a két felvonásból álló előadásban a legkisebbek is hatalmas sikert arattak. A történet szerint Klára egy diótörő bábut kap karácsonyra ajándékba a nagybátyjától. A bábu a kislány álmában hercegként kel életre, és magával viszi őt egy varázslatos utazásra. Megküzdenek a gonosz Egérkirállyal és hadseregével, hogy tovább mehessenek az álmok útján, a játékok országába, ahol a bűvös képzelet uralkodik.

Fotó: Gordon Eszter

Klára hercegnő szerepében Kozmér Alexandra (Harangozó-díjas balettművész) és Szelényi Dóra, a Magyar Táncművészeti Egyetem IX. évfolyamos, végzős hallgatója mutatkozik be, Diótörő hercegként Gallai Zsolt (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa) és Somai Valér, a Magyar Táncművészeti Egyetem 2018-ban végzett hallgatója lép színpadra, míg Drosselmeyer szerepében Sík Milán (a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa, az Év férfi táncosa 2018) látható. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara, vezényel Pfeiffer Gyula.

Fotó: Gordon Eszter

Forrás: Budapesti Operettszínház

Iratkozzon fel hírlevelünkre