A világhírű magyar zeneszerző, akit az is ismer, aki azt hiszi, hogy nem

Seress Rezső Spitzer Rudolfként látta meg a napvilágot Budapesten, 1889. november 3-án, egy kikeresztelkedett magyar zsidó család fiaként. Nem volt könnyen kezelhető gyerek, tanulmányait hamar feladta és egy vándorcirkuszhoz csatlakozott.

Artistából táncos-komikus, majd népszerű bárzongorista

Az igazgató szerint „csúnya kiskölyök volt, akit az Isteni is bohócnak teremtett” – ugyan artistának jelentkezett, de mindenes lett belőle. Eleinte a porond tisztítása volt a feladata, de miután végigjárta a ranglétrát, légtornász lett belőle. Apró termetével nagy tehetségnek bizonyult, de artista karrierje hamar véget ért, mivel egy próbán lezuhant a trapézról és súlyosan megsérült.

Miközben lábadozott, sorra járta a pesti kocsmákat, és elhatározta, beiratkozik Rákosi Szidi színésztanodájába, hogy táncos-komikus legyen. Miután elvégezte az iskolát, egy ideig vidéki társulatoknál, majd kilenc évig a városligeti Műszínkörben lépett fel.

Nem vetette fel a pénz, és csak az jelentett számára vigaszt, mikor a színfalak mögött zongorázhatott. A színház igazgatója felismerte benne a tehetséget, és kiültette a színház elé, hogy játsszon a járókelőknek. Ezekben az években még az élőzene hódított Budapesten, és a „kis Seress” – ahogy barátai nevezték – hamar meghódította a fővárost borongós dalaival.

A siker útján járva

1925-ben első publikált dala, a Még egy éjszaka 16 ezer példányban kelt el, ezzel rekordot döntve az itthoni zenei piacon. Kilenc évig tartó szegénység után végre jóra fordult az élete, neves belvárosi vendéglőkben zongorázott, és már lakásra is futotta a tekintélyes fizetéséből. Ugyan nem tudott sem énekelni, sem kottát olvasni, és a zongorán is csak jobb kezével tudott játszani, mégis a főváros egyik legnépszerűbb zongoristája volt.

Nagyon vidám és szerethető embernek ismerték, aki mindig a társaság középpontja volt. Habár nem volt egy férfiideál a maga 156 centiméterével, mégis Pest egyik legszebb asszonyát vette el feleségül – Helénke miatta hagyta el gazdag katonatiszt férjét.

1923 és 1933 között több, mint negyven dalszöveget írt mások zenéire és közel hatvan saját szerzeményt alkotott. Ellentmondásos személyiségéből fakadt, hogy miközben kifelé folyamatosan vidámságot és örömet sugárzott, művei mélységes szomorúságot és csalódottságot tükröztek. Dalai olyan hírességeket vonzottak be a vendéglőkbe, mint a perzsa sah és felesége, a walesi herceg, Arthur Rubinstein, Arturo Toscanini, Benjamino Gigli, Spencer Tracy, John Steinbeck vagy Otto Klemperer.

Szomorú vasárnap, az öngyilkosok himnusza

1936 körül Jávor László újságíró tollából született meg a Szomorú vasárnap című vers, amelynek megzenésítésére kérte fel Seress Rezsőt. A zeneszerző el is vállalta, és amikor elkészült a mű, Jávor László lelkesen nyomdába adta a kottát. Eleinte azonban nem örvendett nagy népszerűségnek a dal, amíg meg nem találtak egy szobalányt, aki saját kezével vetett véget életének – és holtteste mellett a Szomrú vasárnap kottája hevert. Ezt követte egy miniszteri biztos, aki egy taxiban lőtte szíven magát, és a véráztatta búcsúlevele mellett a kotta hevert.

A sajtó hamar felkapta ezeket a híreket, és az újságok gyilkos slágerként kezdték emlegetni a dalt, és még svájci, olasz, francia és német lapok is átvették a hírt. Így lett a Szomorú vasárnap az „öngyilkosok himnusza”, amiről a New York Times már azt írta, hogy a hatására tömegesen ugranak a Dunába. Ezzel a dal elindult a világhír felé, pár év leforgása alatt 28 nyelvre fordították le, Amerikában pedig Louis Armstrong, Bing Crosby, Frank Sinatra és Ray Charles is műsorára tűzte.

A második világháborúban egy német katona mentette meg a haláltól

A második világháború idején származása miatt kényszermunkára vitték, ahol éppen művészete mentette meg életét.

Seress Rezső mesélte később, hogy egy nap, mikor Németországban gödröt ásott társaival, megállt mellettük egy elegáns autó, amelyből egy német tiszt szállt ki. Mellélépett, és azt mondta: „Ezt a dögöt én nyírom ki!” – majd ütni-vágni kezdte.

„Képzelhetik, hogy meg voltam hatva a protekciótól!… No, és alighogy beértünk az első ház mögé, föltámogat, átad egy zsebkendőt, hogy letöröljem a számról a zugehört, és azt mondja: Herr Seress, bocsásson meg a durvaságomért, de másképp nem tudtam megmenteni Önt! … Azonnal ruhát adott és rejtegetett, mint Gildát a vén Rigoletto …míg meg nem jöttek az oroszok.” – emlékezett vissza megmenekülésére. A német tiszt többször hallotta Magyarországon játszani, ezért nemcsak bújtatta Seresst, de papírokkal is ellátta.

A háború után már Pesten divatjamúlt lett, a közönség elfordult tőle

A háborút követően hiába hívták annyiszor külföldre a művészt, ő minduntalan nemet mondott. Pedig itthon egyre rosszabbra fordult a sora, az ’50-es években dalait betiltották, és csak szűkösen, napról napra élt. Ekkortól kezdve az Akácfa utcai Kispipában szórakoztatta a közönséget egészen haláláig.

Az emberek kezdték elfelejteni, ki is az a Seress Rezső, és ezt nagyon rosszul viselte. Egyre mélyebb depresszióba süllyedt, és lassan már a lakását sem hagyta el. Presser Gábor a Propaganda című tévéadásban így emlékezett vissza erre az időszakra: „Én egy ideig egy házban laktam Seress Rezsővel, épp az alatta lévő emeleten. Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után.”

Egyik nap kilépett lakása erkélyére, és a mélybe vetette magát. Nem halt bele az esésbe, és ájult állapotban szállították a MÁV kórházba, ahol tetőtől talpig begipszelték. Éppen csak annyira tudott mozogni, hogy elérje az ellensúlyt rögzítő drótot, és megfojtsa magát vele.

Seress Rezső 1968. január 11-én vetett véget saját életének. A Szomorú Vasárnapot a mai napig játsszák itthon és külföldön is, neves művészek veszik be repertoárjukba emléket állítva a „kis Seressnek”.

Seress Rezső életét feldolgozó film itt látható:

Kiemelt kép forrása: youtube.com