Sorra ölik a bibliafordítókat a kameruni polgárháborúban

Már a második Bibliafordítót gyilkolták meg, feltételezhetően fuláni fegyveresek, Kamerun anglofón régiójában. A térségben heves polgárháború zajlik. A hírt egy helyi misszionárius is megerősítette.

Benjamin Temet a saját házában ölték meg két héttel ezelőtt, elvágták a torkát – számolt be az esetről az egyik helyi aktivista Efi Tembon, az Oasis Network for Community Transformation munkatársa a The Christian Postnak.

Tembon még 2013-ban találkozott a fordítóval, aki a helyiek által beszélt aghem nyelvre fordította az Újszövetséget. A projekttel Tem 2016-ban végzett.

A gyilkosságért senki nem vállalta a felelősséget, habár a környékbeliek mind a fulánikat okolják a történtekért, annál is inkább, mivel szerintük a helyi kormányzat bátorította a szélsőségeseket a szeparatizmust támogató földművelő közösségek elleni, dél-kameruni támadások kivitelezésére.

Tem meggyilkolása két hónappal azután történt, hogy fordítótársát, Angus Fungot, kísértetiesen hasonló körülmények között szintén meggyilkolták a saját házában.

„Függetlenségi háború zajlik a térségben, a helyiek Dél-Kamerun függetlenségét támogatják.

Ezek a támadások nem csak a fulániknak tulajdoníthatók, a hadsereg is ugyanúgy házakat gyújtogat. A katonaság együtt dolgozik a fulánikkal. Némelyeket még fegyverekkel is elláttak, hogy segítsenek a harcokban”

– meséli Tembon, miközben azt is állítja, hogy a kormány a felelős azért, hogy az egész konfliktus vallási színezetet kapott.

„Tudják, hogy a fulánik muszlimok, míg a helyiek javarészt keresztények.”

A Joshua Project adatai szerint Wum körzetben az aghem népesség 75%-a keresztény.

A bibliafordító meggyilkolása óta a helybéliek elmenekültek a környékről. Az ENSZ szerint a két éve tartó harcok miatt eddig hozzávetőlegesen 700 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.

 

Fotó: The Christian Post

Iratkozzon fel hírlevelünkre