Ákos: Hittel több esélyt látok a nehézségek megoldására

Ákos a 777blog.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, szerencsésnek tartja magát, mert a kegyelem már sokszor megnyilvánult az életében. Az énekes ezért minden nap hálát ad a családjáért, a közönségért, a zenésztársaiért, mindenért, amit kapott, legfőképp az életért.

– Hit nélkül minden út rögösebb: mélyen hinni a magasságban, nekem ez segít – vallotta meg Ákos.

Arra a kérdésre, hogy a szakmán belül mennyire számít tabunak a hitet megélni, az előadó azt felelte: „Arról beszélek, ami érdekel. A hit kérdése nem ebben vagy abban a szakmában, hanem az általános közbeszédben számít tabunak. Aki nyíltan, őszintén beszél erről, az ki van téve lekezelésnek, gúnynak, esetenként támadásnak is. Ez szinte  vele jár”.

– Biblikus témák sokszor megjelennek a dalaimban is, de az én dolgom nem a direkt dicsőítés, ezt a legitim műfajt meghagyom másoknak – határozta meg önmagát a Kossuth-díjas énekes, aki – saját bevallása szerint – afféle „félszerzet”, fél lábbal a templomban, fél lábbal kint: így talán jobban meg lehet szólítani a jóérzésű embert, aki bejönne, de kint toporog: menjünk be együtt, hátha jó lesz!


Hirdetés

Az október elején megjelent „Idősziget” című huszadik szólólemezének egyik kiemelkedő dala az „Elhiszem”, amely keresztényi tanúságtételként értelmezhető, és amelyet lányával közösen szereztek.

Ákos életére nagy hatást gyakorolt üzenet a feltámadt Mester tanítványaihoz intézett első szavai: „Ne féljetek!”. Az énekes előadó emlékeztetett, amikor Szent II. János Pál pápa már közel volt a halálhoz, és az aggódó emberek a Szent Péter téren imádkoztak érte, azt üzente nekik: „Legyetek derűsek, én is az vagyok!”.

– Sok nehézséggel kell megküzdeni az életben, kilátástalannak tűnő helyzetekkel. Hittel több esélyt látok ezek megoldására – mondta Kovács Ákos.

„Legyetek derűsek, én is az vagyok”

Köszönjük neked, Wojtyla!

Forrás: 777bolg.hu; Fotó: Ákos/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb