Mától várost kell(ene) vezetni

Vasárnap eldőlt, hogy új korszak kezdődik Budapest életében. Véget ért a Tarlós István nevével fémjelzett 9 éves fejlődés, amikor is Budapest valóban a nemzet, 15 millió magyar fővárosává és nem mellesleg első osztálybeli világvárossá vált. Az okokat a megfelelő helyeken remélhetőleg hamar kielemzik, és bízhatunk abban is, hogy levonják a megfelelő következtetéseket. Mi pedig koncentráljunk arra, mi vár ránk, budapestiekre a következő időszakban!

Karácsony Gergelynek sok éhes szájat kell betömnie. Budapesthez hasonló méretű zsírosbödönhöz az elmúlt 9 évben nem jutottak az ellenzéki pártok. És hát a fővárosban van is miből etetni: önkormányzati pozíciók, fővárosi és kerületi cégek tömkelege várja új gazdáját. Mert afelől kétségünk se legyen, hogy a jelenleg ezeken a helyeken dolgozók napjai meg vannak számlálva. Nekik ugyanis a szakmaiságnál most jóval fontosabb szempontjaik vannak. Sőt, könnyen lehet, hogy elég sem lesz a meglévő pozíciók száma,

Karácsonynak ugyanis legalább hatfelé kell osztania a fővárosi tortát. A DK, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik politikusai is azt várják tőle, hogy megkapják a jussukat a támogatásért cserébe.

Azt ugyanis többségükről biztosan tudjuk, hogy nem adták ingyen a logójukat az újdonsült főpolgármester plakátjára.

És ez csak az egyik probléma. Karácsonynak a kerületekben burjánzó korrupcióval is le kell számolnia, és elejét kell vennie, hogy kialakuljon azokon a helyeken, ahol új, baloldali polgármester irányít. A kampányból már tudjuk, hogy hogyan intézik ezt arrafelé. Tudjuk, hogy aki nem tesz zsebre 100 milliót évente, az egy lúzer.

És ne feledjük azt sem, hogy Zuglónak az a Horváth Csaba lett a vezetője, aki – Karácsony megfogalmazása szerint – legalább tudja, hogy miért jár börtön!

Ez hát az a morális állapot, amelyben átveszik a főváros irányítását. Márpedig, ha a következő években csontvázakat pakolnak a szekrénybe, abban is biztosak lehetnek, hogy előbb-utóbb azok rájuk hullnak vissza.

És még nem beszéltünk arról, mi jöhet hosszú távon. Vajon sikerül-e Karácsony Gergelynek 5 éven keresztül fenntartani a többséget a közgyűlésben? Azzal kapcsolatban ugyanis ne legyenek illúzióink, hogy Fekete-Győr momentumos csapata és Gyurcsány Ferenc DK-sai majd egy frakcióban foglalnak helyet! Jó eséllyel ez egy nyolcpárti közgyűlés lesz, és úgy vélem,

a kedves Olvasónak sem nehéz elképzelni azt a helyzetet, amikor Ferenc érdekei úgy kívánják, hogy megszorongassa vagy móresre tanítsa kicsit Gergőt.

Nem is kell olyan messzire visszamennünk az időben, hogy erre példát találjunk. Az EP-választás után elért sikeren felbuzdulva ugyanis a DK 1 nap alatt rúgta fel a megkötött egyezséget, és hátrált ki Karácsony mögül. 

Nem kérdés, hogy a következő 5 évben jól fogunk szórakozni, de sajnos sírva vigadunk majd. A baloldal meccsei ugyanis ezentúl a főváros, szeretett Budapestünk kárára zajlanak. Ezt ugyanakkor kőkeményen ki kell használni, hogy megmutassuk:

aki Budapest vezetésére alkalmatlan, nem veheti át az ország irányítását 2022-ben!