Film készült a Kalotaszegi Madonna alkotójáról

Az egyiptomi filmgyártás egyik úttörőjéről, a félig magyar Széfeddin Sefket életútjáról szóló dokumentumfilm ősbemutatóját tartják vasárnap a rendező szülővárosában, Kolozsváron, a Filmtettfeszten.

A Sefket rejtély című 55 perces dokumentumfilmet Maksay Ágnes rendezte, és a kolozsvári VideoPontes Stúdió készítette a Magyar Média Mecenatúra támogatásával.

A rendező az MTI-nek elmondta: Széfeddin Sefket Tibor (Seif el Dine Shawkat) Kolozsváron született 1913-ban, Ahmed D. Dzselaleddin bejnek, a török szenátus titkárának és Incze Gabriella kolozsvári színésznőnek az elsőszülött fiaként. Csodagyereknek tartották. Ötévesen közölte első versét a kolozsvári Ellenzékben.

Adorján Éva és Sárdy János a Kalotaszegi Madonnában – A kötet, amelyből később a híres film készült – Wikiepedia

A két világháború között a kolozsvári magyar zenés színház munkatársaként és újságíróként dolgozott, és filmes pályáját is magyarul kezdte: ő írta a Kalotaszegi Madonna regényt, majd az ebből készült film forgatókönyvét. Kolozsvár és Budapest után 1947-ben Kairóba költözött, és míg új hazájában sikert sikerre halmozott, nevét szülőföldjén elfeledték.

A Rózsalevél című dal a Kalotaszegi Madonna egyik betétdala volt, amely messze túlélte a filmet, ezt bizonyítja e napjainkban készült feldolgozás, amelyet a Budapest Bár és Ferenczi György ad elő 

Széfeddin Sefket Egyiptomban 25 filmet, Libanonban kettőt rendezett, az arab filmes világ legnagyobb sztárjaival dolgozott, sok híres színészt ő indított el a filmes karrier útján.

Maksay Ágnes elmondta: a kalandos életutat feldolgozó dokumentumfilm elkészítése is meglehetősen kalandos volt. Az egyiptomi forgatásokon az is megesett, hogy rendőrök lépkedtek az operatőr nyomában, hogy figyeljék: képbe kerül-e egy olyan épület, amelyet nem szabad lefilmezni.

Széfeddin Sefket Tibor (Seif el Dine Shawkat) és az általa készített filmek plakátjai – Wikipedia

A Sefket rejtély dokumentumfilmet Filep Farkas és László Loránd fényképezte, Filep Farkas vágta, a film oknyomozó riportere Boros Lóránd, narrátora Szilágyi Szabolcs, hangmérnöke Wahl Frigyes volt. Maksay Ágnes jegyezte a film forgatókönyvét is.

Kalotaszegi Madonna 1. rész

Kalotaszegi Madonna 2. rész

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre