Thaisz Miklós: Célunk, hogy diákjaink teljes életet élhessenek

– Miben különböznek a többi iskolától a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) Iskola Alapítvány intézményei?

– Óvodáink és általános iskoláink kevés kivételtől eltekintve leszakadóban lévő, súlyosan hátrányos helyzetű településeken működnek, intézményeinkbe túlnyomó többségben roma gyerekek járnak. A máltai megközelítés ismérve, hogy igyekszünk minden településre, azon belül iskolára, óvodára egyedi diagnózis alapján egyedi megoldásokat kidolgozni és megvalósítani.

Jelzésértékű számunkra, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét, Vecsei Miklóst felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki. Az ország 300 hátrányos helyzetű településén egyedi diagnózisok alapján indulnak programok. Ez a megbízatás persze nemcsak elismerést, hanem minden eddiginél megfeszítettebb munkát és nagy felelősséget jelent az egész Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára.

– Mit ért „egyedi diagnózis” alatt? Tudna példákat mondani?

– Meggyőződésünk, hogy a legnehezebb sorsú kistelepüléseken és városi szegregátumokban csak úgy lehet eredményt elérni, ha folyamatosan jelen vagyunk, és komplex módon közelítünk a problémákhoz. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Tiszabura például egy körülbelül háromezres lélekszámú település, ahol mi tartjuk fent az óvodát, az iskolát, a Biztos Kezdet Gyermekházat, a tanodát, továbbá jelen vagyunk szociális munkásokkal is, akik folyamatosan segítik a családokat az eladósodás okozta családi krízis kezelésétől kezdve az újszülött gyerekeknek járó babacsomag kiosztásáig a legkülönbözőbb területeken.

Iskoláinkban igyekszünk olyan újszerű pedagógiai módszereket, eljárásokat meghonosítani, amelyek a helyi adottságokhoz, igényekhez a legjobban illenek. Előnyben részesítjük például a kooperatív technikákat, az élménypedagógia eszközeit, sokat mesélünk a gyerekeknek, igyekszünk maximálisan kihasználni a tantervek adta lehetőségeket. Rugalmasak vagyunk annak érdekében, hogy minden gyerek a saját ütemében haladhasson. Munkánk során sokat építünk a sport és a zene szeretetére, igyekszünk minél több tanórán kívüli programot, kirándulást biztosítani az ingerszegényebb környezetben élő gyerekek számára. Intézményeinkben a megszokottnál is nagyobb mértékben kell foglalkozni nem szokványos iskolai feladatokkal a gyerekek súlyos szociokulturális hátrányai miatt.

Természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a továbbtanuláshoz és szakmaszerzéshez szükséges alapkompetenciák fejlesztésére is, hozzá kell azonban tennem, hogy az eredmények nagyon lassan jönnek, még az út elején járunk. Munkánkat nem könnyíti meg az sem, hogy iskoláinkban sok a betöltetlen tanítói, tanári állás.

– Az MMSZ intézményei és módszerei nem számítanak szegrációnak?

– Azok a települések, ahol óvodánk vagy általános iskolánk működik, minden esetben olyan települések, ahol egyetlen intézmény van, nincs tehát hová „szegregálni”.

– Említette, hogy lassan jönnek az eredmények. Mi az, amiben már látni az iskolákból eredeztethető sikereket? Kinyílik a világ a hátrányosabb helyzetű településen élő gyerekek számára?

– A már említett Tiszaburán mindössze három éve vettük át az ovit és az iskolát, és máris vannak apró, de kézzelfogható eredményeink. A korábbiakkal ellentétben délután és a nyári időszakban is nyitva van az óvoda, az iskolában komoly felújítások kezdődtek, egymást érik a délutáni szakkörök, programok, alsó tagozaton a legtöbb osztályban a tanító mellett pedagógiai asszisztenst is alkalmazunk, és kiemelt figyelmet fordítunk a szülők bevonására.

Ezeknek az „eredményeknek” egy része a szerencsésebb helyzetű óvodákban, iskolákban evidenciának tűnik, Tiszaburán azonban óriási előrelépésnek számít. Az „igazi” siker persze az lenne, ha a hozzánk járó gyerekek megfelelő szakképzettséget szereznének,  majd képzettségükhöz méltó állást kapnának. Ezen a területen ilyen rövid idő alatt egyszerűen lehetetlen számottevő eredményt elérni. Sajnos az általános iskolákból kikerülő diákok többsége – a kedvező tendencia ellenére – még ma is lemorzsolódik a középiskolából. A „Fogantatástól a foglalkoztatásig” programunk keretében igyekszünk nyomon követni, mentorálni volt általános iskolai diákjainkat a középfokú tanulmányaik idején is, a javuló lemorzsolódási arányok ellenére azonban még sok a tennivalónk. Hosszú távú célunk egyértelműen az, hogy hozzásegítsük diákjainkat ahhoz, hogy szakmát szerezzenek, dolgozzanak, és teljes életet éljenek.

– Szakközépiskola indítása nincs az MMSZ Iskola Alapítvány tervei között?

– Vannak szakképző iskoláink Gyöngyösön, Devecserben és Óbuda-Békásmegyeren is.

Alapvetően kisebb, családiasabb középiskoláink működnek, amelyekben igyekszünk mindenkire egyénileg figyelni. Középtávú terveink között szerepel kollégium létrehozása is, megkönnyítve ezzel a hátrányos helyzetű falusi gyerekek életét. A szakképző intézményeknek óriási szerepe van a leghátrányosabb helyzetű fiatalok felzárkóztatásában, ezért is gondolkodunk közösen az Innovációs és Technológiai Minisztériummal a lemorzsolódó tanulók szakmaszerzését segítő innovatív programokon, például „műhelyiskola” indításán. Ehhez kiváló alapot ad például a Tiszaburán – közfoglalkoztatási programok segítségével – kialakított és helyi lakosokat foglalkoztató asztalosüzemünk és varrodánk.

– Érintőlegesen szó esett már arról, hogy nem minden pedagógusi álláshelyet töltenek be az intézményekben. Mekkora problémát jelent mindez?

– Kulcskérdés, hogy elhivatott, képzett pedagógusok dolgozzanak az intézményeinkben. Azt nyugodtan mondhatom, hogy minden iskolánkban van egy rendkívül elkötelezett, tapasztalt kollégákból álló mag, amely „viszi a hátán” az óvodát, iskolát. Sajnos vannak azonban lyukak a nevelőtestületeinkben. Ráadásul egyelőre jelenlegi pedagógusaink megtartása is nehéz feladat akkor, amikor javítani kellene a szakos ellátottságot.

A szakember-állomány kulcskérdés, hiszen a személyes tapasztalatainkon kívül a hazai és nemzetközi kutatási eredmények is azt bizonyítják, hogy egy iskola eredményessége leginkább a pedagógusokon múlik. Egy iskola életében nincs annál fontosabb, minthogy szakmailag felkészült, elhivatott pedagógusokat tudjon alkalmazni, akik a lehető legtöbb időt töltik az osztályaikkal.

– Gyakran olvasni a sajtóban, hogy az egyházi iskolák sokkal több pénzből gazdálkodhatnak, mint az államiak. Valóban így van?

– Ez tényszerűen nem igaz, egyetlen kontextusából kiragadott mutató alapján hangoztatják ezt. Az egyházi fenntartók normatív finanszírozása pontosan ugyanakkora egy gyermekre/tanulóra vetítve, mint az állami iskoláké. Az kétségtelen, hogy az egyházi és magániskolák a fenntartóétól elkülönült, önálló költségvetéssel rendelkeznek, amiből következik, hogy elméletileg nagyobb gazdálkodási önállóságuk van az állami intézményeknél, ez azonban más téma, egyáltalán nem jelenti azt, hogy több pénzből gazdálkodhatnak. Az egyedi kormányzati támogatások természetesen torzíthatják ezt az egyensúlyt, rendszerszinten azonban ugyanannyi pénzt kapnak az állami és egyházi fenntartók.