Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint a napi eszközhasználat és digitális tevékenység 3,8 óra, és az eszközök száma folyamatosan nő. A megkérdezettek kétharmada azt állította, hogy a digitalizáció hozzájárul a család összetartozásához. Mindenki tisztában van azzal, hogy milyen mértékben vált könnyebbé a kommunikáció kialakítása, a kapcsolattartás és egymás informálása. A leggyakoribb példa az szokott lenni, hogy a messze élő vagy külföldi rokonokkal és barátokkal mennyivel egyszerűbb beszélgetni. Ha valami fontos történik, néhány pillanat múlva képek és videók tömkelegét küldhetjük el a világ bármely pontjára.

Az azonnaliság alapvető emberi igényünkké vált. Ha nem kapunk meg valamit rögtön, idegessé és frusztrálttá válunk.

Az előnyök mellett Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakértő és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és vezetője felhívja a figyelmet a szülő-gyerek eltávolodásának lehetőségére. Mint fogalmazott, „ezek az eszközök képesek csökkenteni a szülő és gyermeke közötti kapcsolatot. Például szoptatás közben, ha az anya telefonozik vagy tévét néz, és nem a kisbabára figyel, nem jön létre a szemkontaktus, a baba frusztrálttá válik. Nagyon fontos elkerülni a rossz eszközhasználati szokások kialakulását, egész egyszerűen egy tudatos használatra van szükség”.

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna szülő-csecsemő konzulens, gyermekgyógyász szakorvos – akinek öt gyermeke van – elmondása szerint teljesen más attitűdöt igényel a gyerekekkel való kommunikáció, mivel egészen más digitális eszközhasználat és felfogás jellemzi őket, lefedik a generációkat Z-től egészen alfáig.

hirdetés

– Két-három éves korig ne üljön a gyerek képernyő elé. És ha már itt tartunk, a szülő se – mondta.

Természetesen nem arról van szó, hogy amíg a gyerekek el nem érnek egy bizonyos kort, addig se a szülők, se az idősebb testvérek nem használhatják a modernizáció eszközeit, csupán egyfajta tolerancia és elfogadás kiépítésére van szükség a szakértő szerint.

– Legyenek tekintettel az idősebbek a kicsikre. Akkor nézzenek filmet, ha a pici elaludt vagy nincs a szobában. Egy erős logisztikai rendszert kell létrehozni. Folyamatos szülői jelenlétet igényel az is, hogy figyelemmel kísérjék a szülők, hogy mit néznek a gyerekek a tévében, milyen tartalmakat fogyasztanak és mikor. Ez nagyon fontos – mutatott rá.

– Amellett, hogy mi a forgatásokkal minden előnyét élvezzük a digitalizációnak, már most rettegünk, mi lesz, ha a mi gyerekünk tart majd itt – reflektált a gondolatmenetre S. Takács András, az On The Spot egyik alkotója.

– Hogy ne húzzon be minket a digitalizáció, időnként úgynevezett digitális detoxot tartunk a családommal. A leghosszabb idő eddig három hét volt. Ilyenkor semmilyen digitális eszközt nem használunk. Ennél közelebb sosem lehetünk egymáshoz – mesélte S. Takács András.

Forgatásaik során gyakran járnak olyan helyeken, ahol nincs lehetőség a digitális eszközök használatára, olykor még térerő sincs. Egy afrikai törzsnél készült rövid bejátszás után mesél a változásokról, amit az évek alatt digitalizációs szempontból megtapasztaltak. A felvételen is látszik, hogy már az elzárt törzseknél is megjelentek a mobiltelefonok, a puszta közepén, a sátrak fölött adótorony magasodik.

Offline vs. online

Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese szerint nem generációs szakadékról kell beszélni, hanem offline és online tér egymásnak feszüléséről. A mostani generációk, akik az online térben léteznek, demokratizálják az információkat, a jelenlétet. Bármi hozzáférhető bárki számára, amikor csak akarja vagy szüksége van az információra.

D. Tóth Kriszta író, újságíró leszögezi, hogy felesleges arról vitatkozni, hogy a jelenlegi helyzet jó-e vagy milyen mértékű a generációs szakadék. Ez van, és kész, most ezzel a helyzettel kell valamit kezdeni és kialakítani a játékszabályokat. – Nagyon jó, hogy sokfélék vagyunk. Így tudunk egymástól tanulni. A tizennégy éves lányunk a puszta létével tanít minket, ahogy a problémákhoz áll, ahogy gondolkodik bizonyos témákról – tette hozzá.

Az információ demokratizálása azonban magával hozta a fake news jelenséget. Semmi sem tudja olyan gyorsan és megkérdőjelezhetetlenül terjeszteni az álhíreket, mint a közösségi média. A szülők feladata ebben az esetben rávilágítani arra, hogy nem minden igaz, amit a gyermeke ezeken a felületeken olvas.

Nagy a nyomás e téren a médiában is, a valódi tartalomszolgáltatóknak óriási a felelősségük, ugyanis a befogadóknak lusta tartalomfogyasztói attitűdje van. Sokszor csak annyi időt szánnak egy-egy cikkre, hogy a címet és a leadet olvassa el, talán még rápillant a képekre és ennyi.

Nincs megkérdőjelezés, elgondolkodás az olvasottakról, nincs előzetes tudás alapján mérlegelés a hír igazságfaktorát illetően. Ezzel pedig az összes korosztálynak kőkemény feladata van, ugyanis kutatások alapján nem korfüggő az álhíreknek való bedőlés kérdése.

 „Ha a szülő megtanítja a gyerekét cipőt kötni, tanítsa meg az internet használatára is!”

A gyerekekre, fiatalokra számos veszély leselkedik az interneten. Megváltozott bizonyos tudások elsajátításának sorrendje. Jelenleg a technikai tudás a fiatalok rendelkezésére áll, gyakorlatilag ezzel a tudással születnek a mai gyerekek, azonban ez nem minden esetben (sőt, ritkán) jár együtt egy érzelmi és intellektuális érettséggel.

Fel kellene tenni a kérdést, hogy elég érett-e ahhoz, hogy a közösségi oldal felületein létezzen, és fogyasszon tartalmat.

Mivel a gyerekek ezt nem tudják józanul felmérni, a szülő feladata, hogy ezt kontrollálja és kordában tartsa. Ugyanis a gyerek a kilincset le tudja nyomni, de ha belép az ajtón, nem biztos, hogy agyban azon a szinten tart, hogy biztonságosan vegyen részt a tartalomfogyasztásban (és előállításban).

Gyurkó Szilvi nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy a szülőknek nem lenne szabad hagyniuk, hogy a gyerekek a saját kárukon tanuljanak meg bizonyos dolgokat.

– Lehet, hogy a szülő nem tud úgy kezelni bizonyos eszközöket, mint a gyereke, de tapasztalaton alapuló életbölcsességekkel rendelkezik. Ha szülő megtanítja a gyerekét cipőt kötni, tanítsa meg az internet használatára is!

Tudjon megkérdőjelezni állításokat és információkat. A folyamat – tehát az internethasználat – kezdetétől kell tanítani őket, ha megtörtént a baj, akkor már késő. Úgy, ahogy már kisgyermekkorban megtanítják nekik, hogy milyen fontos az egészség, hogy majd ez alapján boldoguljon az életben, és fel tudja használni a kapott tudást, úgy az internethasználatot is hasonlóan kellene felvezetni. Fontos, hogy vezessék rá a gyereket az igényességre, hogy ne higgyen el mindent, amit lát – fejtette ki.

De ez sem olyan egyszerű, vannak nehezítő tényezők. Ugyanis ha a gyerek egy olyan családból kerül ki, ahol nem lehet ellentmondani, ahol a szülő szava szent, vagy egy olyan tanára van, aki mindent gondolkodás és megkérdőjelezés nélkül bemagoltat, nagyon nehéz kritikai attitűdöt elvárni a digitális térben.

Az információs sztráda

Szabó Melinda erre egy érthető és látványos példát hoz: „ha a négy sávos autópályán megyek, és azt írják ki: lassíts, de én látom, hogy egy lélek nincs az úton, akkor mehetek a saját belátásom szerint. Ugyanez érvényes az interneten terjedő információkra. Ha látok valamit, de én tudom, hogy nem igaz, vagy azt érzem, sántít valahol a dolog, akkor elengedem vagy utánajárok. Meg kell szűrni, amit látok”.

Ezután egy közönség kérdés következik, amire egy, az est elején letöltött applikáció segítségével lehet válaszolni. Kiderül, a közönség jelentős része nem méri, mennyi időt tölt  el a telefonját nyomkodva. Ha mégis – mivel már több applikáció méri, mennyi időt tölt el vele a felhasználó – nem foglalkozik az eredménnyel. (Például a Facebookon és az Instagramon beállíthatunk egy számunkra ideális időtartamot arra vonatkozólag, mennyi időt szeretnénk eltölteni a felületen egy nap. Ha letelik ez az idő, az applikáció jelez a felhasználónak.)

„Ezek a mai fiatalok…”

A már említett 3,8 óra napi internethasználat azért döbbenetes szám, mert, gondoljunk bele, a gyerek iskolában van – számos intézményben korlátozzák is az eszközhasználatot –, különórákra jár, tehát sok offline programon vesz részt, és ezek mellett is egy ilyen magas értéket kapunk. Gyurkó Szilvi szerint a célravezető lépés az lenne, ha a napi rutinba illesztenék be a szülők a digitális detox állapotát.

Mutassanak ők is példát, legyen egy jó minta a gyerek előtt. Például vacsora közben senki – még a szülő sem) veheti elő a telefont. Ez nagyon komoly feladat a szülők részéről is, tudatában kell lenniük, mikor is vannak képernyő előtt. Ne legyenek hiteltelenek.

– Amikor már más tevékenység rovására megy az eszközökkel és az interneten eltöltött idő, az már probléma. Ha erőfeszítés kell ahhoz, hogy leállítsam a sorozatot, és másra fordítsam az időmet, az baj. Eszembe jut, hogy amúgy szerettem volna ezt, meg azt csinálni, de elment az idő a telefonozással

– folytatja Gyurkó Szilvi.

– Ugyanakkor visszahozza vagy segít megtartani a kötődést a generációk között. Régen együtt élt a családban három-négy generáció, mára ez eltűnt. A digitalizáció viszont ezt vissza tudta hozni, ami egy nagyon fontos társadalmi hatás – világít rá a jelenség másik oldalára S. Takács András. D. Tóth Kriszta egyetért vele: „Megkönnyíti az életet. Egy biztonságérzetet ad, hogy ha a lányom egyedül közlekedik, tudom, merre jár, mikor ér oda az edzésre. E nélkül nem is tudom, hogy élném meg”.

A kontroll és a szabadság kettősét kell szem előtt tartani a nevelésben, és hogy kommunikációs védőfaktorokat biztosítsanak a szülők a gyerekeik számára. Érdeklődés és kommunikáció mentén részesei lehetnek a gyerek digitális világának.