Vasárnap elfoglalják a keresztények a Margitszigetet

A kevesebb mint két hónappal ezelőtt, július 28-án, a Szabadság-hídon celebrált szentmise óta több ízben felmerült, hogy valami módon folytatni kellene a sikeres, ezreket megmozgató kezdeményezést. Így hát

vasárnap délelőtt 10:00 órakor Budapest egy másik közkedvelt pontján is szabadtéri misét kíván bemutatni Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója.

Mivel a margitszigeti Nagyréten tervezik megtartani a júliusi szabadtéri mise folytatását, a szervezők rögtön pontosítják is, hogy szabadréti mise lesz a helyszín miatt.

„Ne csak hídon járók, hídépítők legyünk!” – erre biztatta a jelenlévőket július 28-án Sajgó Szabolcs atya. Gondolatát ezúttal úgy lehet kiegészíteni, hogy a margitszigeti szentmisére érkezve talán felszámolhatjuk önnön elszigeteltségünket, otthon hagyhatjuk sziget-gondolkodásunkat, és bebizonyíthatjuk: együtt teljes és gazdag kontinens vagyunk.


Hirdetés

A jövőre Budapesten rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán a szeptember 13-án megkezdett visszaszámlálás jegyében a szentmisét bemutató, Sajgó Szabolcs az oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdeti és ünnepel mindazokkal, akik részt vesznek a „legszebb katedrálisban” tartott szertartáson. Az eseményre Sajgó Szabolcs a Párbeszéd Háza Facebook-oldalán még videóval is invitálja a vendégeket, melyben kiemeli, hogy „ közösségben használjuk Budapest gyönyörű tereit, és úgy, hogy mindennek a legszebb forráspontja Jézus és a teremtő Isten”.

A szervezők nevében Sajgó Szabolcs közleményben így nyilatkozott: „Az Eucharisztia forrás a világ számára – hirdeti az Eucharisztikus Kongresszus idei jelmondata. Az élet forrása, békénk forrása, örömünk forrása. Összetartozásunk és minden közösségünk legtisztább forrása. Széteső, atomizálódó közösségeink számára mellékhatások nélküli gyógyír Krisztus misztikus kenyere és bora. Áldja meg a mennyei Atya mindazokat, akik ezt a szentmisét segítették és segítik megvalósulni. És ne felejtsünk el imádkozni a jó időért!”.

A szervezők azt javasolják a szertartásra érkezőknek, hogy készüljenek kényelmes ülőalkalmatossággal (pléddel, párnával, puha pulóverrel). Ezen kívül jó kedvet és egy kis enni- és innivalót is érdemes vinni a mise utáni piknikhez. 

Fotó és forrás: Párbeszéd Háza sajtóosztálya

'Fel a tetejéhez' gomb